— Olja, kérlek, csak ne a küszöbön állva kezdd ezt, jó?

Olga megállt a nappali közepén, és hirtelen fel sem fogta, mi az, ami ennyire fejbe kólintotta. Három napig volt kiküldetésben, majdnem öt órát utazott hazafelé, kétszer is dugóba keveredett, a taxitól magával cipelte a nehéz bőröndöt, és csak arra vágyott, hogy levehesse a kabátját, főzzön egy teát, és lefeküdjön. De a megszokott szobája helyett valami teljesen idegen fogadta.

A kanapé a szemközti falnál állt. A függönyöket leszedték, és hanyagul a fotelra dobták. A régi polcos szekrény – amelyet Olja még a Valerával való megismerkedése előtt vett, és az apjával együtt szerelt össze – sehol sem volt. Az erkélyajtónál feküdtek a szétszedett oldallapjai és polcai. A fal mentén pedig egy új, világos komód állt, amit egyértelműen most hoztak meg: az egyik ajtaján még ott fityegett a védőfólia egy darabja.

Továbbiak felfedezése
Lakberendezési tanácsadás
Ingatlan hirdetés
Lakás takarítás
— Ez meg mi? — kérdezte Olja.

Valera a tévé mellett állt, kezében a távirányítóval. Mellette, az ablaknál Ljudmila Petrovna egy vázát igazgatott a kisasztalon, mintha a világ legtermészetesebb dolga történne.

— Olja, nyugi — mondta a férje. — Anyu csak jót akart.

— Azt kérdeztem: mi ez?

— Mégis miért kell mindjárt ilyen hangnemben beszélni? — szólt közbe az anyósa. — Csak kicsit felfrissítettük a szobát. Hát lehetetlen volt már ránézni arra a régi polcra. A kanapé meg amúgy is tök kényelmetlenül állt.

Olja lassan letette az utazótáskát a padlóra.

— Szétszereltétek a polcomat?

— Nem dobtuk ki, na — válaszolta Valera. — Kiraktuk az erkélyre. Ha annyira kedves neked, majd később kitaláljuk, mi legyen vele.

— Később kitaláljuk? Ki az a „mi”?

— Olja, most már igazán abbahagyhatnád a szavakon való lovaglást.

A lány a férjére fordult. A kiküldetése három napja alatt a férfi pontosan azt tette meg, amire a lány már évek óta kérte, hogy ne tegye: megengedte az anyjának, hogy a távollétében átalakítsa a lakást. Nem arról volt szó, hogy odébb tettek két bögrét. Nem egy új törölközőt hoztak. Nem egy edényfogót akasztottak ki a konyhában. Ezúttal szétszerelték a bútort, leszedték a függönyöket, és eldöntötték, hogy a nappali mostantól máshogy fog kinézni.

És ami a legbosszantóbb volt – Valera pontosan tudta, hogyan fog reagálni. Ezért kezdte már a küszöbön azzal: „Csak ne kezdd”.

— Hol vannak a függönyeim? — kérdezte Olja.

— Hát ott — mutatott Ljudmila Petrovna a fotelra. — Ki kell őket mosni, de egyébként is ki kéne már cserélni azokat. Nehezek, ódivatúak. Én már ki is néztem másikat. Világosabbat. A szoba mindjárt tágasabb lesz tőle.

Olja egy pillanatra behunyta a szemét.

— Háromszor mondtam el: az én lakásomban az engedélyem nélkül semmit ne változtassatok meg.

— Már megint ez az „én lakásomban” — mondta elégedetlenül Valera. — Mellesleg már a negyedik éve vagyunk házasok.

— És akkor mi van? Attól még ez a lakás megszűnt az lenni, amit én vettem a házasságunk előtt?

— De muszáj ezt pont anyu előtt hangoztatni?

— És muszáj előttem úgy tenni, mintha a lakásom valami közös átjáróház lenne, ahol mindenki azt csinál, ami neki kényelmes?

Ljudmila Petrovna összepréselte az ajkát.

— Én mellesleg a saját pénzemet költöttem rá. Ez a komód nem volt olcsó. Ajándékot akartam nektek adni. Legalább egy köszönömöt mondhattál volna.

— Én nem kértem magát, hogy vegyen bármit is.

— Hát persze. Téged egyáltalán semmire sem lehet kérni. Mindent te tudsz, mindent te intézel, mindent te döntesz el.

Valera azonnal a feleségéhez fordult:

— Na látod? Már megint megbántottad anyut. Pedig ő igyekezett.

Olja csak nézte a férfit, és érezte, ahogy az úti fáradtsága pillanatok alatt dühhé alakul át. De ez a veszekedés nem ma kezdődött. Ma csak nyilvánvalóvá vált, hogy mennyire elszaladt velük a ló.

A kétszobás lakást Olja huszonhét évesen vette. Nem a nagymamájától örökölte, nem a lottón nyerte, és nem a szülei vették neki. Évekig az anyjával lakott, félretette a fizetése majdnem felét, hétvégi mellékeseket vállalt, aztán vett fel egy kisebb hitelt a hiányzó összegre. A lakás nem volt új, nem volt benne divatos felújítás, de a sajátja volt. Az első évben Olja maga tapétázta a hálószobát, cserélte ki a konnektorokat, választotta ki a konyhaszekrényt, és nevetségesen tudott örülni minden apróságnak. Szerette a tudatot, hogy itt minden úgy áll, ahogy ő eldöntötte.

Valerával később ismerkedett meg, egy közös ismerősük születésnapján. A férfi akkor egy barátjával bérelt egy egyszobás lakást, mérnökként dolgozott egy szervizcégnél, csendes és kellemes ember volt. Egy év múlva összeházasodtak, és a férfi hozzáköltözött. Olja nem tartott hegyibeszédet az „enyémről” és a „tiédről”. Ellenkezőleg: felszabadította neki a szekrény felét, együtt választották ki az íróasztalt, a férfi vett egy jó tévét, aztán kicserélték a hűtőt. Normálisan éltek.