— Szlava, egyáltalán itthon vagy? Miért nem jó a kulcs?
Sztaniszlava mezítláb állt az előszoba hideg, szürkésfehér járólapján, a füléhez szorított telefonnal, és mozdulatlan tekintettel nézte a bejárati ajtó vastag, barna kárpitozását. A lakásban félhomály derengett, a redőnyök résein beszűrődő reggeli napfény porcicákat rajzolt a levegőbe.
Egy perccel a hívás előtt valaki néhányszor megfordított egy idegen kulcsot a zárban. Fémes, reszelős hang volt, ami végigkarcolta a lakás meghitt csendjét. Azután lenyomták a kilincset, egyszer, majd még egyszer, határozottabban, szinte türelmetlenül rángatva a masszív fémszerkezetet. A zár nyelve tompán koppant a fészkében, de nem engedett.
Továbbiak felfedezése
Párkapcsolati könyvek
Élettörténetek gyűjteménye
Családi jogi tanácsadás
Már éppen oda akart menni, hogy a kémlelőnyíláson át ellenőrizze a hívatlan látogató személyazonosságát, amikor a folyosón élesen megszólalt a telefon. A kijelzőn nem villant fel név, ám amint a füléhez emelte a készüléket, azonnal felismerte a hangot: Vagyim unokatestvére, Zsanna szólt bele pattogós, kissé követelőző tónusban.
— Itthon vagyok — felelte Sztaniszlava halkan, miközben a pulzusa egyenletes, kimért maradt.
— Akkor nyisd ki! Már öt perce itt ácsorgok a lépcsőház huzatában, és ez az átkozott kulcs egyszerűen el sem fordul.
— Szóltál egyáltalán, hogy jössz?
Az ajtó túloldalán hirtelen sűrű, tapintható csend támadt. Csak a lift távoli zúgása hallatszott a lépcsőfordulóból.
— A cuccaimért jöttem. Egy szatyorért meg egy pulóverért. Múlt héten hagytam itt őket nálatok, amikor a buliba indultunk — méltatlankodott a lány, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne egy vasárnapi rajtaütés.
Sztaniszlava a konyhai faliórára pillantott. Fél tíz volt. Vasárnap reggel. Épp csak feltette a nehéz öntöttvas serpenyőt a gáztűzhelyre, felütötte a tojásokat, és arra készült, hogy végre egyetlen hétvégi délelőttöt békében, sietség nélkül, egy csésze forró kávé mellett töltsön el.
— Este gyere vissza értük. És telefonálj előre!
Továbbiak felfedezése
Esküvőszervezés
Lakásvásárlási tanácsadás
Ingatlanjog tanácsadás
— Nekem az úgy nem kényelmes! Délután már programom van a város másik végén! — emelte fel a hangját Zsanna.
— Nekem meg most nem kényelmes.
Zsanna elégedetlenül mormogott valami cifraságot az orra alatt, majd kurtán bontotta a vonalat. Pár másodperc múlva a magas sarkú csizma sietős, kopogó léptei elhalkultak a lépcsőház kőlapjain, lefelé tartva a földszint felé.
Sztaniszlava odalépett az ajtóhoz, elfordította az alsó reteszt, amely mély, megnyugtató kattanással ugrott a helyére, és az elmúlt hónapok során először nem fülelt arra görcsbe rándult gyomorral, hogy jön-e valaki más is utána. Nem leste a lépteket a folyosón, nem várta a zár újabb neszezését.
Furcsa, felszabadító érzés volt. A sima, bezárt ajtó hirtelen újra csak egy bezárt ajtó lett: egy szilárd fizikai határ a külvilág tolakodása és a belső magánélet között.
Fél évvel ezelőtt még semmi probléma nem volt. A mindennapok a maguk kiszámítható medrében csordogáltak.
Akkor történt, hogy Vagyimmal négy napra Pszkovba utaztak egy régóta tervezett kirándulásra, megcsodálni az ódon kőfalakat és a tóparti kolostorokat. Egyetlen gondjuk volt csupán: a vörös cirmos macskát, Mircét nem tudták kire hagyni, egy panzióba adás pedig túlságosan felzaklatta volna az érzékeny állatot. Ezért Vagyim felajánlotta, hogy adják oda a pótkulcsot az anyjának, Nagyezsda Arkagyevnának.
— Reggel és este beugrik, ad neki enni, kicseréli a vizét, megsimogatja, és már megy is — érvelt a férfi meggyőző mosollyal.
Sztaniszlava azonnal beleegyezett. Semmi kivetnivalót nem látott a szívességben.
A kétszobás, tágas belmagasságú lakás már jóval a férjével való megismerkedése előtt az övé volt. Hosszú évek kitartó munkájával, saját megtakarításaiból vette meg, apránként, saját ízlése szerint csinosítgatta: maga választotta a tölgyfa parkettát, fokozatosan cserélte ki az elavult konyhagépeket korszerű beépített berendezésekre, a megkopott bútorokat modern darabokra, és a fürdőszobai szanitereket prémium minőségű kerámiákra. Vagyim viszont már a harmadik éve lakott itt vele, miután összeházasodtak, és Sztaniszlava sosem csinált hiúsági kérdést vagy fitogtatást a tulajdonjogból. Az otthonuk volt, közös élettérként kezelte.
Annál is inkább, mert most egy teljesen normális, hétköznapi szükségletről volt szó, az anyósában pedig feltétlenül megbízott.
Nagyezsda Arkagyevna valóban lelkiismeretesen járt a macskához a négy nap alatt. Naponta kétszer képet küldött Viberen a teletöltött etetőtálról és a doromboló állatról, csupán egyszer hívta fel őket, hogy megkérdezze, pontosan melyik szekrény aljában tartják a tartalék almot. Amikor a házaspár vasárnap este fáradtan, de élményekkel telve visszatért a kirándulásból, Sztaniszlava őszinte hálával köszönte meg az anyósa segítségét, átnyújtott egy díszes doboz helyi mézes süteményt ajándékba, és a kipakolás zűrzavarában eszébe sem jutott elkérni a kulcsot. Természetesnek tűnt, hogy majd a következő családi ebéd alkalmával visszakerül a kulcstartóra.
Két héttel később jutott eszébe, méghozzá meglehetősen váratlan körülmények között.
Egy esős szerdai délutánon a szokásosnál jó két órával korábban ért haza a tervezőirodából, mert a szerverek leállása miatt nem tudott érdemben tovább haladni a tervrajzokkal. Halk mozdulatokkal levette a cipőjét az előszobában, s miközben a kabátját akasztotta fel, tompa női hangokat, halk kuncogást és csészekoccanást hallott a konyhából. Odabent Nagyezsda Arkagyevna és a harmincas éveiben járó lánya, Ligyija ültek kényelmesen a sarokpadon. Az asztalon egy félig megcsócsált majonézes salátás doboz állt, mellette tejesdoboz, két használt kávéscsésze és egy gyógyszertári zacskó hevert szétdobálva.
