Apám lassan előrehajolt.
– Nem, Daniel. A félreértés az volt, amikor azt hitted, hogy a lányom egyedül van.
A szobában olyan csend lett, hogy hallani lehetett az óra ketyegését.
Aztán Victoria megszólalt.
– És most beszéljünk arról, miért romlott meg Emily egészségi állapota.
Daniel szeme elkerekedett.
Jennifer hirtelen a táskájáért nyúlt.
Margaret pedig olyan erővel kapaszkodott a szék karfájába, hogy az ujjpercei elfehéredtek.
Victoria egy újabb dossziét nyitott ki.
– A kórházi vizsgálatok olyan gyógyszerhatóanyagot mutattak ki Emily szervezetében, amely nem szerepelt az előírt kezelésében.
Daniel felpattant.
– Ez nem bizonyít semmit!
Apám lassan felállt.
– Érdekes, Daniel. Senki sem mondta, hogy téged vádolunk.
A férjem szája nyitva maradt.
És akkor megszólalt Jennifer.
– Daniel… én megmondtam, hogy ebből baj lesz.
Mindenki felé fordult.
Daniel arca eltorzult.
– Fogd be a szádat!
Jennifer szeme megtelt könnyel.
– Nem! Nem fogom tovább fedezni a hazugságaidat!
Margaret kétségbeesetten felkiáltott.
– Jennifer, hallgass!
De már késő volt.
Jennifer rám nézett.
A hangja remegett.
– Emily… van valami, amit tudnod kell.
És amit ezután mondott, az még apámat is megdöbbentette.
– Daniel nem három hónapja kezdte el megtervezni, hogyan szerezze meg a vagyonodat.
Nagyot nyelt.
– Hanem már az esküvőtök előtt.
3. RÉSZ – HÁROM NAP A HALÁLIG, EGY ÉLET AZ IGAZSÁGIG
Jennifer vallomása után olyan csend telepedett a tárgyalóteremre, mintha még a levegő is megállt volna.
Daniel arca előbb vörös lett, majd szinte szürkévé változott.
– Jennifer, egyetlen szót se mondj többet! – förmedt rá.
A nő azonban ezúttal nem engedelmeskedett.
Lassan letette a táskáját az asztalra.
– Elegem van, Daniel.
– Nem tudod, mit beszélsz!
– De igen. Pontosan tudom.
Felém fordult.
– Emily, amikor három évvel ezelőtt megismertelek, azt hittem, Daniel valóban szeret téged.
A szeme megtelt könnyel.
– Akkor még nem voltam a szeretője. A cégénél dolgoztam, és gyakran hallottam, ahogy rólad beszél.
Keserűen felnevetett.
– Mindig azt mondta, hogy szerencsés férfi, mert egy kedves, gazdag családból származó nőt vett feleségül.
Megmerevedtem.
– Gazdag családból?
Jennifer bólintott.
– Igen.
Daniel hirtelen az asztalra csapott.
– Hazudik!
Apám szigorúan ránézett.
– Ülj le, Daniel.
– Maga nem parancsolhat nekem!
– Ebben a szobában senki sem kényszeríthet vallomásra – felelte Victoria hűvösen. – De az ügyvédje jelenlétében mindenkinek lehetősége lesz tisztázni az állításokat.
Daniel lassan visszaereszkedett a székére.
Jennifer folytatta.
– Daniel már a házasságotok előtt tudta, hogy az édesanyád értékes ingatlant hagyott rád. Azt is tudta, hogy az apád korábban jelentős vagyonnal rendelkezett.
Ránéztem.
– De azt mondta, nem érdekli a családom pénze.
Jennifer keserűen elmosolyodott.
– Ezt mondta neked. Nekünk viszont egészen mást.
– Nektek?
A nő Margaret felé fordult.
– Neki és nekem.
Margaret felháborodva felkiáltott.
– Ez rágalom!
Jennifer elővett egy régi üzenetváltást.
– Akkor magyarázza meg ezt.
Victoria átvette a telefont, és egy nagy képernyőn megjelenítette a beszélgetés másolatát, amelynek eredetiségét még ellenőrizni kellett.
A dátum négy évvel korábbi volt.
A küldő:
Margaret Miller.
Az üzenet így szólt:
„Danielnek el kell vennie Emilyt. Az a lány sokkal többet ér, mint gondolja. Ha elég okosan játszunk, néhány éven belül minden a miénk lehet.”
A szívem olyan erősen dobbant, hogy fájdalmat éreztem a mellkasomban.
Egy pillanatra lehunytam a szemem.
Eszembe jutott az első találkozásunk.
Daniel egy jótékonysági rendezvényen szólított meg.
Egy pohár limonádét tartott a kezében, és azt mondta, nem szereti a gazdag emberek társaságát.
Nevettem.
Azt mondtam neki, én sem.
Órákig beszélgettünk.
Azt hittem, végre találtam valakit, aki nem a családnevemet látja bennem.
Aki nem akar részesedni apám vagyonából.
Aki egyszerűen csak engem szeret.
Most azonban megértettem.
Minden egy gondosan megtervezett színjáték része lehetett.
– Daniel – szólaltam meg halkan.
A férjem rám nézett.
– Mi az?
– Volt egyetlen pillanat is a házasságunkban, amikor valóban szerettél?
Nem válaszolt.
A hallgatása fájdalmasabb volt bármilyen sértésnél.
– Amikor az anyám meghalt, és három napig nem tudtam felkelni az ágyból… akkor is csak a házra gondoltál?
Daniel lesütötte a szemét.
– Emily…
– Amikor a szívbetegségemet diagnosztizálták, és sírva kérdeztem, hogy meg fogok-e halni… akkor is azt számolgattad, mennyit örökölhetsz?
– Nem ilyen egyszerű!
– Akkor magyarázd el!
Daniel felállt.
Egy pillanatra úgy tűnt, végre őszinte lesz.
– Eleinte tényleg csak a pénz érdekelt – mondta rekedten.
A szívem összeszorult.
– De később…
Elhallgatott.
– Később mi?
A férjem az anyjára nézett.
Margaret kétségbeesetten megrázta a fejét.
Daniel visszafordult hozzám.
– Később már nem tudtam, hogyan szálljak ki ebből.
Keserűen felnevettem.
– Három évig minden nap volt lehetőséged őszintének lenni.
Daniel nem felelt.
És abban a pillanatban rájöttem valamire.
Nem az fájt a legjobban, hogy elveszítettem a férjemet.
Hanem az, hogy az a férfi, akit szerettem, talán soha nem is létezett.
Victoria ekkor becsukta a dossziét.
– Van még egy kérdés, amelyet tisztáznunk kell.
Jennifer felé fordult.
– Ön azt állította, hogy Daniel és Margaret előre tudtak Emily várható egészségi állapotáról.
Jennifer bólintott.
– Igen.
– Honnan?
