Dr. Harris is belépett mögötte.
Az arca szokatlanul komoly volt.
– Emily – kezdte –, beszélnünk kell a tegnapi prognózisról.
A szívem kihagyott egy ütemet.
– A három napról?
Dr. Harris bólintott.
– Igen.
Dr. Collins az ágyam mellé húzott egy széket.
– A szíve valóban súlyosan beteg. Ezt nem szeretném szépíteni. De a tegnapi állapotromlásának lehetséges okai között olyan tényező is felmerült, amely kezelhető lehet.
– Vagyis?
– Vagyis nem mondhatjuk biztosan, hogy három napja van hátra.
Csak néztem rá.
Mintha nem értettem volna a szavakat.
– Akkor… nem fogok meghalni?
Az orvosnő óvatosan megszorította a kezemet.
– Ezt sem ígérhetem. De van esélyünk stabilizálni az állapotát, és megkezdeni a megfelelő kezelést. Már most változtatunk a gyógyszerelésén, folyamatos ellenőrzés mellett.
A könnyeim ismét eleredtek.
Ezúttal azonban nem kizárólag a félelemtől.
Hanem a reménytől.
Apám lehajolt hozzám.
– Hallottad, kislányom?
Bólintottam.
– Igen.
– Akkor most egyetlen feladatod van.
– Mi?
– Életben maradni.
Délelőtt tizenegy órakor Daniel megjelent a kórházban.
Margaret vele tartott.
Jennifer is ott volt.
Nem is próbálták eltitkolni a jelenlétét.
Jennifer elegáns, krémszínű ruhát viselt, és egy drága kézitáskát szorongatott.
Amikor beléptek, Daniel meglepetten nézett körül.
Apám addigra már távozott.
A dokumentumokat biztonságos helyre vitték.
Az ágyam mellett csupán egy pohár víz és néhány virág állt.
– Jobban nézel ki – jegyezte meg Daniel.
A hangjában csalódottság bujkált.
– Köszönöm – feleltem.
Margaret azonnal az ágyamhoz lépett.
– Remélem, ma már képes leszel aláírni a papírokat.
Egy vastag borítékot húzott elő.
Daniel leült az ágyam szélére.
– Emily, ne nehezítsd meg ezt. Mindannyian tudjuk, mi fog történni.
– Valóban?
– Az orvos világosan beszélt.
Lassan ránéztem.
– És ha az orvos tévedett?
Daniel arca egy pillanatra megfeszült.
– Ezt hogy érted?
– Csak kérdeztem.
Margaret türelmetlenül felsóhajtott.
– Ne kezdj el reménykedni ostobaságokban! Az ilyen betegségekből nem lehet csak úgy felgyógyulni.
Jennifer a háttérben elmosolyodott.
– Talán jobb lenne, ha Emily elfogadná a helyzetét.
Ránéztem.
– Jennifer, te miért vagy itt?
A nő egy pillanatra zavarba jött.
Daniel azonban azonnal közbeszólt.
– Segít nekem a papírmunkában.
– Értem. A férjem szeretője intézi a halálom utáni ügyeimet.
Jennifer arca kipirult.
Margaret felcsattant.
– Ne légy közönséges!
Elmosolyodtam.
– Igazad van, Margaret. Azt hiszem, a haldoklás sokat rontott a modoromon.
Daniel türelmetlenül előhúzott egy tollat.
– Emily. Írd alá.
Lenéztem a dokumentumra.
A címe ez volt:
INGATLAN-TULAJDONJOG ÁTRUHÁZÁSI MEGÁLLAPODÁS.
A kedvezményezett neve:
Margaret Miller.
– Érdekes – mondtam.
– Mi érdekes? – kérdezte Daniel.
– Hogy az anyád már azelőtt készen állt a házam megszerzésére, hogy én meghaltam volna.
Margaret szeme összeszűkült.
– Ne beszélj ostobaságokat.
Felemeltem a tollat.
Daniel szinte előrehajolt az izgalomtól.
Jennifer visszafojtotta a lélegzetét.
Aztán letettem a tollat.
– Van egy feltételem.
Daniel állkapcsa megfeszült.
– Miféle feltétel?
– Holnap reggel mindhárman gyertek el az ügyvédem irodájába. Ott mindent aláírok, amit szükségesnek tartok.
Margaret gyanakodva nézett rám.
– Miért kell ehhez ügyvéd?
– Mert szeretném, ha minden törvényesen történne.
Daniel néhány másodpercig gondolkodott.
Aztán elmosolyodott.
– Rendben.
Jennifer megérintette a karját.
– Látod? Mondtam, hogy végül belátja.
Nem válaszoltam.
Csak figyeltem őket.
Fogalmuk sem volt arról, hogy éppen most fogadták el a meghívást a saját bukásuk első napjára.
Aznap délután apám ügyvédje, Victoria Bennett felkeresett.
Negyven év körüli, határozott nő volt, aki olyan magabiztossággal mozgott, mintha még a falak is félreállnának előle.
– Emily, minden készen áll – mondta.
– A banki iratok is?
– Igen.
– A ház tulajdoni lapja?
– Ellenőrizve.
– Daniel vállalkozásának dokumentumai?
Victoria halványan elmosolyodott.
– Azok lesznek a legérdekesebbek.
Ránéztem.
– Miért?
Leült mellém.
– Daniel három évvel ezelőtt alapított egy ingatlanfejlesztő céget. A Miller Development Groupot.
Bólintottam.
Ismertem a céget.
Daniel állandóan arról beszélt, milyen keményen dolgozik érte.
Milyen zseniális üzletember.
Milyen hatalmas sikerek várnak rá.
– A vállalkozás kezdeti finanszírozása egy befektetési alaptól származott – folytatta Victoria.
– Tudom. Daniel szerint egy magánbefektető hitt benne.
– Így van.
Victoria előhúzott egy szerződést.
– Csakhogy az a magánbefektető nem más, mint a Whitmore Family Trust.
A szívem hevesen dobogni kezdett.
– Apa alapítványa?
– Pontosan.
– Daniel ezt nem tudja?
– Nem. A befektetés közvetítő társaságokon keresztül történt. Minden jogszerűen, a szerződésekben feltüntetett tulajdonosi és képviseleti adatokkal.
Egy pillanatra lehunytam a szemem.
– Vagyis…
– A Whitmore Family Trust birtokolja Daniel cégének hatvannyolc százalékát.
Némán bámultam rá.
Victoria folytatta.
– És a befektetési megállapodás tartalmaz egy rendelkezést, amely lehetővé teszi a vezető tisztségviselő visszahívásának kezdeményezését, ha bizonyítottan súlyos visszaélést követ el.
– Daniel azt hiszi, hogy ő a cég tulajdonosa.
– A cég kisebbségi tulajdonosa. A többségi részesedés soha nem volt az övé.
Lassan kifújtam a levegőt.
– És a ház?
Victoria elmosolyodott.
– A ház teljes egészében az ön különvagyona. Az édesanyjától örökölte, és Danielnek semmilyen önálló rendelkezési joga nincs felette.
– Akkor Margaret…
– Nem szerezheti meg az ön aláírása nélkül. És természetesen a halála sem jelentené automatikusan azt, hogy az ingatlan az anyósáé lesz.
