A keret szélén egy kéz húzódott ki valahol a kormány jobb oldaláról.
Cal közelebb hajolt.
“Lehet, hogy a tükröt érinti.”
Wolf átvette a telefont.
A kép túl rossz volt ahhoz, hogy azonosítsák az illetőt.
Csak fekete ujj.
Egy kéz.
Egy mellény része.
Aztán elmozdulok.
Wolf megkérdezte: “Mikor vetted fel ezt?”
“Közvetlenül azelőtt, hogy az óra megváltozott.”
Laura arca ismét összeszorult.
Egy versenyző azt mondta: “Tizenkettőn álltunk egész reggel ezek körül ezek körül.”
Wolf ránézett.
“Ez a probléma.”
A férfi összevonta a szemöldökét.
“Hogy lehet ez a probléma?”
“Mert senki sem veszi észre, hogy valaki megérint egy motort, miközben mindenki, aki megérinti a motort, ott van.”
Senki sem tudott válaszolni.
Wolf újra a Harley-ra nézett.
Próbálta felidézni a reggelt.
Kis csoportokban érkeztek.
Kávé.
Üzemanyag-megállás.
Valaki panaszkodott egy laza tükör miatt.
Valaki kölcsönkért egy rongyot.
Valaki elmozdította a sisakját.
Később együtt lovagolni készültek.
Az emberek folyamatosan sétáltak a gépek között.
Bármelyik versenyző megállhatott volna Wolf motorja mellett anélkül, hogy felkeltené a figyelmet.
Ugyanígy lehetne valaki, aki úgy öltözött közülük.
Laura megölelte magát.
“Nem tetszik ez.”
Wolf majdnem azt mondta, én sem.
Ehelyett megkérdezte: “A férjed egy csoporttal utazott?”
“Néha.”
“Ugyanazok az emberek rendszeresen?”
“Néhányan.”
“Volt vele valaki azon a napon, amikor lezuhant?”
“Nem.”
“Hová ment?”
Laura Evanre nézett.
“Hogy barátokkal találkozzak.”
A fiú javította ki.
“Hogy biciklisekkel találkozzunk.”
Sóhajtott.
“Igen.”
“Ő mondta neked, ki?”
“Nem.”
Evan azt mondta: “Azt mondta, Wolf.”
Minden lovas Dane-re nézett.
Laura a fiára nézett.
“Mi?”
Wolf valami hidegt érzett a mellkasán.
“Mondd még egyszer.”
Evan zavartan nézett a reakciójuk miatt.
“Azt mondta, Farkas.”
Laura felállt.
“Evan, ne.”
“Igen.”
“A neve Wolf,” mondta, Dane-re mutatva.
“Ma hallottad, hogy így hívják.”
“Tudom.”
“Összekevered a dolgokat.”
“Nem.”
“Az apád sosem ismerte ezt az embert.”
Evan Wolfra nézett.
“Ismerted az apámat?”
Wolf azonnal válaszolt.
“Nem.”
Evan arca elkomorult.
Laura megfogta a kezét.
“Látod?”
A fiú makacsul megrázta a fejét.
“Azt mondta, Farkas.”
“Mikor?”
“Előző este.”
Wolf hangja nagyon kontrollálttá vált.
“Pontosan mit mondott az apád?”
gondolta Evan.
Aztán lassan megszólalt.
“Azt mondta: ‘Mondd meg Wolfnak, hogy nem hozom magam.'”
Senki sem mozdult.
Cal feje Dane felé fordult.
Wolf Evanre meredt.
“Mit hoztál?”
“Nem tudom.”
“Kivel beszélt?”
“Nem tudom.”
“Telefonon?”
“Azt hiszem.”
Laura megrázta a fejét.
“Ez lehetetlen.”
Wolf ránézett.
“Biztos vagy benne, hogy a férjeddel sosem találkoztunk?”
“Igen.”
“Talán egy lovagláson?”
“Nem.”
“Egy javítóműhely?”
“A munkájának nagy részét maga végezte.”
“Egy barát barátja?”
“Tudnám.”
Wolf hitte, hogy ő is hisz ebben.
De a kifejezés nehéz helyen ült közöttük.
Mondd meg Wolfnak, hogy nem hozom el.
Cal halkan szólt.
“Lehet, hogy egy másik farkas.”
“Persze, hogy lehet,” mondta Wolf.
A válasz túl gyorsan jött.
Tudta.
Cal is tudta ezt.
Evan Dane mellényének foltmentes elülső részére nézett.
“Miért hívnak Farkasnak?”
Wolf lenézett.
“Régi becenév.”
“Tudta apám?”
“Nem.”
Evan nem volt meggyőződve.
Wolf hozzátette: “Tudok, nem erről tudok.”
Az más volt.
És mindenki hallotta.
Laura ránézett.
“Azt mondtad, nem ismered Markot.”
“Nem tettem.”
“De most azt mondod, hogy nem tudsz róla.”
“Több ezer lovassal találkoztam.”
“Vagy ismerted a férjemet, vagy nem.”
“Nem emlékszem rá.”
“Ez nem ugyanaz a válasz.”
Wolf a tekintetét tartotta.
“Nem.”
A parkolóhely hirtelen kisebbnek tűnt.
A motorosok, akiket szórakoztatott egy gyerek, aki felmászott egy Harley-ra, most nézték, hogy legidősebb barátjuk áll egy olyan eszköz mellett, amit ő nem az övének állított, miközben egy halott fia ismételte az út nevét.
Wolfnak nem tetszett a tekintetük iránya.
Még kevésbé tetszett, hogy nem tudta megmagyarázni mindezt.
Evan telefonja még mindig a kezében volt.
Mark megsemmisült motorjának fényképe a képernyőn maradt.
Wolf ismét lenézett.
A fekete modul a repedezett műszerfal mögött állt.
Még közelebb zoomolt.
Valami a modul hüvelyének közelében felkeltette a figyelmét.
Egy kis sápadt anyag csík.
Talán ragasztószalag.
Vagy egy címkét.
A felbontás gyenge volt.
Megnagyobbította.
Három sötét jel jelent meg.
Nem elég ahhoz, hogy elolvassam.
Cal közelebb hajolt.
“Mi ez?”
“Nem tudom.”
Wolf összehasonlította a saját Harley-jének moduljával.
Az egyik oldalon kopott ragasztószalag volt.
Nincs címké.
Valami leszakadt.
A szívverése lassult, ahogy mindig, amikor egy mechanikai probléma súlyossá vált.
Nem pánik.
Koncentrálj.
Óvatosan elfordította a modulját.
Ott.
Egy sekély karcolás a burkolatban.
Párhuzamos vonalak.
Nem véletlenszerű.
Evan felállt.
“Mi?”
Wolf mutatott.
“Apád képe.”
A fiú közelebb lépett.
Laura vonakodva követte.
Wolf a modul mellett tartotta a telefont anélkül, hogy kikapcsolta volna.
Ugyanaz a burkolat.
Ugyanaz a vezeték pozíciója.
Ugyanaz a ragasztónyom.
Ugyanaz a sekély átlós karcolás az egyik sarok közelében.
Cal suttogta: “Ez ugyanilyen doboz.”
Wolf szeme továbbra is a két tárgyra szegeződött.
Evan megrázta a fejét.
“Nem.”
Laura ránézett.
“Mi?”
A fiú a karcolásra mutatott.
“Az nem ugyanaz.”
Wolf ránézett.
Evan nagyította a fényképet, míg a pixelek szétszakadtak.
A átlós karcolás pontosan ugyanazon a sarkon áthaladt.
Alatta két apró horpadás volt.
Wolf a saját kezében forgatta a modult.
Két apró horpadás.
Ugyanaz a távolság.
Ugyanaz az orientáció.
A gyomra összeszorult.
Cal egy pillanatra abbahagyta a lélegzést.
Laura suttogta: “Mit akarsz mondani?”
