Frusztráltnak tűnt.
“Többre van szükségem, mint talán.”
“Tudom.”
“A férjem meghalt.”
“Tudom.”
“Nem, nem tudod.”
A szavak élesebben jöttek ki, mint ahogy tervezte.
Több lovas Wolfra pillantott.
Nem reagált.
Laura azonnal megrázta a fejét.
“Sajnálom.”
“Ne légyszi.”
“Nem kellett volna ezt mondanom.”
Wolf a motorra nézett.
“Igazad van.”
Tanulmányozta az arcát.
Volt benne valami, amire nem számított.
Nem sajnálat.
Elismerés.
Nem a férjéről.
A veszteség.
Nem kérdezte.
Wolf nem jelentkezett önként.
Evan megrántotta az anyja ujját.
“Hazamehetnénk, és hozhatnánk apa többi képét?”
Laura megmerevedett.
“Még nem.”
“Lehet, hogy még több.”
“Evan.”
“Anya, mi van, ha van még egy kép a vezetékekről?”
“Még nem.”
“Miért?”
“Mert szükségem van öt percre, hogy ne próbáld megoldani az apád halálát.”
A fiú hátralépett, mintha a fiú meglökte volna.
Laura azonnal megkereste őt.
“Nem így értettem.”
“Igen, megtetted.”
“Nem.”
“Azt hiszed, kitalálom.”
“Azt hiszem, hiányzik neked.”
“Te is.”
Az arca összeráncolódott.
Wolf elfordította a tekintetét.
A legtöbb versenyző is így tett.
A gyász az egyik kevés dolog volt, ami elnémíthatta azokat a férfiakat, akik általában minden üres helyet viccekkel töltöttek meg.
Laura letérdelt Evan elé.
“Tudom, hogy hiányzik neked.”
“Azt mondta, valami nincs rendben.”
“Tudom.”
“Nem hittél neki.”
Laura szemei megteltek.
“Elhittem neki.”
“Azt mondtad neki, hogy vigye el egy boltba.”
“Mert ezt csinálják az emberek, ha valami baj van egy motorkerékpárral.”
“Azt mondta, meg tudja javítani.”
“Tudom.”
“És aztán meghalt.”
Magához húzta Evant.
A fiú fél másodpercig ellenállt.
Aztán összeesett a karjaiba.
Wolf visszafordult a motorhoz.
Cal mellette állt.
Halkan, hogy Laura és Evan ne hallhassanak, Cal megkérdezte: “Te azt gondolod, amire én gondolok?”
“Nem.”
“Nem tudod, mire gondolok.”
“Ismerlek.”
Cal a modulra nézett.
“Azt hiszed, valaki tette oda.”
Wolf állkapcsa összeszorult.
“Azt hiszem, nem magától telepített.”
“Erre gondolok.”
“Ez nem magyarázza meg, miért.”
Cal körbenézett a versenyzőkön.
“Vagy ki.”
Wolf tekintete végigsiklott rajtuk.
A legtöbben csak azért kerülték a tekintetét, mert a helyzet kényelmetlen volt.
Egy ember nem.
Egy Ray nevű versenyző állt a motorkerékpárok távoli sorában, karját összefonta.
Kezdetektől csendes volt.
Wolf észrevette.
De a csend nem bűntudat.
Ray gyakran csendes volt.
Pete is így volt.
A csoport fele is így volt, amikor Wolf bosszús volt.
Wolf erőltetett magán, hogy ne használja a gyanút bizonyítékká.
Épp most figyelmeztette Evan-t, hogy pontosan ezt tegyen.
Laura felállt.
“Haza kéne vinnem.”
Evan azonnal azt mondta: “Nem.”
“Elég bajt okoztunk.”
“Nem, nem tettük meg.”
“Evan.”
Wolf lépett közbe.
“Maradhat.”
Laura ránézett.
Wolf bólintott a Harley felé.
“Megtalálta.”
“Ez nem jelenti azt, hogy ez az ő felelőssége.”
“Nem.”
Wolf megállt.
“De ha elküldöd, azt hiszi, senki sem hisz el, amit látott.”
Laura a fiára nézett.
Ez lecsapott.
Evan lehajtotta a tekintetét.
“Nem akarok menni.”
Sóhajtott.
“Öt perc.”
Evan bólintott.
Wolf a lovasokra nézett.
“Mindenki más hátráljon.”
Senki sem vitatkozott.
A laza kör kiszélesedett.
A nyomás enyhült.
Wolf megkérdezte Evan-t: “Mesélj az óráról.”
A fiú az anyja mellett ült a járdaszegélyben.
“Tizenegy percet ugrott.”
“Minden alkalommal?”
“Csak kétszer láttam a motorodon.”
“Mikor?”
“Egyszer, mielőtt felvettem.”
“És az apádé?”
“Rengetek.”
“Hány az egy csomó?”
“Nem tudom.”
“Több mint öt?”
“Igen.”
“Több mint tíz?”
“Talán.”
“A motor futása közben történt?”
“Néha.”
“Levonva?”
“Igen.”
Wolf összevonta a szemöldökét.
“Apád valaha is elmondta, mi okozta?”
“Nem.”
“Azt hitte, maga az óra is elromlott?”
“Eleinte.”
“Eleinte?”
Evan bólintott.
“Aztán azt mondta, nem az óra az oka.”
Laura élesen nézett rá.
“Mi?”
A fiú a járdára nézett.
“Azt mondta, valami beszél a motorral.”
Wolf figyelme élesebbé vált.
“Milyen pontos szavakat használt?”
Evan összeszorította a kezét.
“Nem tudom pontosan.”
“Próbáld meg.”
“Azt mondta… “Valami beszél, amikor nem kellene.””
Cal Wolfra nézett.
Wolf azt mondta: “Ez úgy hangzik, mintha elektromos jelet láthatott volna.”
Laura összevonta a szemöldökét.
“Ezt sosem mondta el nekem.”
Evan suttogta: “Azért mondta, mert megkérdeztem, miért változtak a számok.”
Wolf megkérdezte: “Eltávolította az apád valaha a műszerfalat?”
“Nem tudom.”
“Dolgozott a vezetékeken?”
“Valószínűleg.”
Laura tehetetlenül nézett Wolfra.
“Minden hétvégén dolgozott azon a biciklin, akár szüksége volt rá, akár nem.”
Ez ismerősen hangzott.
Wolf a saját gépére nézett.
A férfiak másképp bíztak a motorkerékpárokban, mint az autókban.
Kitártan ültél rajtuk.
Minden rezgés átszűrődött a kereten.
Minden furcsa hang számított.
Egy motoros, aki jól ismerte a motorját, érezhette a változást, mielőtt bárki más hallhatná.
Mark Lawson úgy tűnik, érzett valamit.
És nem élt elég sokáig, hogy megmagyarázza.
Evan hirtelen azt mondta: “Van egy másik videóm.”
Laura megfordult.
“Mi?”
“Nem apáról.”
Wolf várt.
Evan újra kinyitotta a telefonját.
“Felvettem az órádat az első videó előtt.”
Rövidebb klipet játszott.
A váz instabil volt.
Wolf a bal oldalról látta a Harley-t.
Az óra normálisan mutatott.
Aztán a kép megváltozott, ahogy Evan közelebb lépett.
Egy árnyék siklandozott át a motoron.
Valaki kilépett a képből.
Evan mutatott.
“Ott.”
Wolf újra lejátszotta.
Egy pár láb siklott el a motorkerékpár mögött.
Farmer.
Fekete csizmák.
Semmi szokatlan.
“Felvettél valakit, ahogy elhaladt mellette.”
Evan hátrafelé súrolt.
“Nem, nézd a kezét.”
A videó lefagyott.
