– Halló? Clara?! Ott vagy még egyáltalán?! – hallatszott hirtelen Diego türelmetlen, recsegő hangja a telefonom kijelzőjéből. A vonal még mindig élt; Diego a túlsó oldalon észre sem vette, hogy az egész hívás alatt nem tettem le a telefont. – Mi az az idióta zörej a háttérben? Kivel beszélsz?

Lassan a számhoz emeltem a készüléket.

– Hallak, Diego. Minden egyes szavadat tisztán hallottam.

– Akkor azonnal indulj be a központba! A jogászaink megfogalmazták a végleges nyilatkozatot. Renata itt ül velem szemben, épp a sajtóközleményt véglegesítjük a Boreal-szerződéshez. Ne merészelj késni!

– Diego – szóltam bele lassan, artikuláltan. – Épp most hallgattam végig a tegnap délutáni beszélgetéseteket a vezérigazgatói irodádban. Azt, amelyikben a padkasérülésről, az offshore számlákról és a rám terhelt fiktív adósságokról diskuráltatok.

A vonal túlsó végén a magabiztos háttérzaj egyetlen másodperc alatt némult el. Hallani lehetett Diego felgyorsult, nehézkes lélegzetvételét.

– Ez… ez valami képtelen hazugság! – dadogta Diego, hangjában először jelent meg a pánik leplezetlen rezdülése. – Renata! Mondd meg neki, hogy valami aljas hamisítvány! Honnan szereztél ilyen illegális felvételeket, Clara?! Ki manipulálta ezt össze?!

A háttérben hirtelen felcsattant Renata remegő, elcsukló hangja:

– Diego… kérlek, mondd, hogy nem volt poloska az irodádban… Ugye ez nem igaz?! Te azt ígérted, hogy a háttér teljesen tiszta!

– Fogd be a szád, te idióta! – ordított rá Diego a háttérben a szeretőjére, elfelejtve, hogy még mindig hallgatom. – Pofa be, és azonnal hívd a belső elhárítást!

Varga Áron ekkor egyetlen határozott, elegáns mozdulattal kivette a telefont a kezemből, a füléhez emelte, és hideg, hivatalos hangon beleszólt:

– Jó napot kívánok, Salazar úr. Dr. Varga Áron vagyok, a Boreal Capital vezető jogi képviselője. Tájékoztatom önt, hogy az alap etikai és átvilágítási testülete a mai nappal azonnali hatállyal és visszavonhatatlanul felfüggesztette a harminckétmilliárd forintos tőkebefektetési megállapodás aláírását. A zárolt számlákhoz a társaságuk nem férhet hozzá, a banki garanciavállalásokat zároltuk.

– Maga nem teheti ezt meg velem! – üvöltötte Diego a telefonba, hangja szinte hisztérikus sikolyba csapott át. – A szerződés előkészítése lezárult! Ha visszalépnek, pert indítok a Boreal ellen szerződésszegésért és a hírnevem megsértéséért! Elpusztítom magukat!

– Ön senkit sem fog elpusztítani, Salazar úr – válaszolta Áron rezzenéstelen arccal. – Nem a Boreal lépett vissza indokolatlanul: a cégük által benyújtott számviteli kimutatások és a hatóságoknak félretett adatok közötti bűncselekményi szintű eltérések tették lehetetlenné a tranzakciót. Ráadásul van még valami, amit tudnia kell.

– Mi az, hogy van még valami?! Kivel képzeli, hogy beszél?!

Rafael Herrera ekkor közelebb lépett a kihangosított telefonhoz. Amikor megszólalt, a hangja mély volt, nyugodt, és olyan tekintélyt parancsoló, amely évtizedeken át uralta a közép-európai pénzpiacokat:

– Salazar. Azzal az emberrel beszél, akinek a lányát tegnap éjjel meg merte ütni egy bőrövvel.

A telefonvonalban olyan döbbent, dermedt csend támadt, mintha egy szempillantás alatt kiszívták volna a levegőt Diego tüdejéből.

– H-Herrera… elnök úr? – nyöszörögte Diego, és a hangjában lévő gőg egy pillanat alatt semmivé foszlott. – Ez… ez valami félreértés… Clara és én… mi csak egy családi vitát rendeztünk… semmi komoly nem történt…

– Az igazságügyi orvosszakértő és a bűnügyi technikusok már megvizsgálták a lányom sérüléseit, és rögzítették a hálószobában talált nyomokat – mondta apám kíméletlen ridegséggel. – A kényszerítés és a zsarolás hatása alatt aláírt válási szerződése semmis. A felvételek és a dokumentációk másolatait tíz perccel ezelőtt kézbesítették a Fővárosi Főügyészség Gazdasági Bűncselekmények Elleni Osztályára, valamint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának.

A háttérben Renata hisztérikus zokogásba tört ki:

– Diego, te hazudtál nekem! Azt mondtad, a feleségednek nincsenek kapcsolatai! Mindent elveszítünk… a sajtó már itt áll az épület előtt!

– Mit akarnak tőlem?! – ordította Diego teljesen megtörve, levegő után kapkodva. – Clara! Kérlek! Te nem teheted ezt velem… tönkreteszed a munkámat, mindent, amit felépítettem! Mit akarsz?!

Lassan apám mellé léptem, és a mikrofon felé fordultam.

– Nem akarok tőled semmit, Diego – mondtam halkan, de tisztán. – Soha többé nem akarlak látni. És mostantól senki sem fog megmenteni a saját döntéseid következményeitől.

Ebben a pillanatban Varga Áron saját mobiltelefonja diszkréten, de sürgetően megszólalt az asztalon. A vezető jogász a kijelzőre pillantott, szemöldöke magasba szökött, és az arca kővé dermedt. Intett a technikusnak, hogy némítsa el a Diego felé futó vonalat, majd fogadta a hívást.

– Igen, hallgatom… Megtalálták? – kérdezte Áron, miközben a tekintete rám szegeződött. – Biztos benne a könyvvizsgáló csoport? Értem. Azonnal zárolják az összes tranzakciót.

Áron lassan letette a telefont. A helyiségben megfagyott a levegő.

– Mi történt? – kérdezte apám, látva a jogász rendkívüli feszültségét.

Áron vett egy mély lélegzetet, majd egyenesen rám nézett:

– A könyvvizsgálók az imént fejezték be a RutaNova titkosított szervereinek mélyelemzését. Megtalálták azt a négymilliárd forintnak megfelelő devizaátutalást, amely tegnap este hiányzott a mérlegből. De ez az összeg nem Ciprusra vándorolt, és nem is egy fiktív beszállító számlájára.

– Akkor hová? – kérdeztem, és a szívem hirtelen hevesebben vert a mellkasomban.