Ekkor a táskám mélyén heverő telefonom élesen rezegni kezdett a márványasztalon. A kijelzőn Diego neve villogott.

– Vedd fel, Clara – bólintott apám halkan, de ellentmondást nem tűrően. – Kapcsold ki a kihangosítót, vagy hagyd bekapcsolva, de tudd: mostantól fogva már soha többé nem vagy védtelen vele szemben.

Ujjam a zöld gombra csúszott.

– Clara! Hol a fenében vagy?! – robbant ki Diego hisztérikus hangja a hangszóróból, még a vonal túlsó végéről is tisztán hallatszott a háttérzaj, a RutaNova központi irodájának nyüzsgése. – Azonnal fordulj meg és gyere be az irodámba! Renata autóit kárszakértő vizsgálta meg: a futómű sérülései és a fényezés javítása jóval meghaladja a kalkulált összeget! Ráadásul azonnal ügyvédet kell fogadnod a tegnap este aláírt kötelezettségvállalások miatt!

– Miért kellene nekem ügyvédet fogadnom a te szeretőd autójára, Diego? – kérdeztem jeges nyugalommal.

– Mert aláírtad a szerződést, az isten verje meg! – ordította a férfi. – Te vállaltad a közös háztartás és a járulékos károk rendezését! Ne kezdj el ugrálni az utolsó pillanatban! Két óra múlva itt van a Boreal delegációja, tizenegykor írjuk alá a harminckétmilliárdos megállapodást. Ha keresztbe teszel, vagy csak egyetlen rossz szót szólsz a sajtónak, megesküszöm, hogy minden létező tartozást rád terhelek, és az életed hátralévő részét a bírósági végrehajtók árnyékában fogod leélni!

A szobában néma csend támadt. Varga Áron lassan odalépett az asztalhoz, kinyitotta a táskáját, és egy fekete, fémburkolatú memóriakártyát vett elő, amelyet a laptopjához csatlakoztatott.

– Clara asszony – mondta Áron olyan halkan, hogy Diego ne hallhassa a telefonban –, mielőtt válaszol a férjének, hallgatnia kell valamit. Ezen a kártyán nemcsak a tegnap esti bántalmazás hanganyaga van. Van egy másik, belső felvételünk is. És ha azon valóban az hangzik el, amit a könyvvizsgálóink jeleztek, a férje nem csupán a céget és a vagyont fogja elveszíteni…

3. RÉSZ
– …hanem a személyes szabadságát is, mégpedig hosszú évekre – fejezte be Varga Áron, majd megnyomta az enter billentyűt.

A tárgyaló beépített csúcsminőségű hangrendszeréből először halk zúgás, nehéz tölgyfa ajtó tompa csapódása, majd sietős magassarkú cipők kopogása hallatszott. Aztán felcsendült Diego Salazar hangja. De ez nem az a bizonytalan, fenyegetőző, agressziótól fűtött tónus volt, amit az otthoni falak között használt, hanem a jól megfontolt, hidegvérű üzletember magabiztos baritonja, amellyel a gyanútlan befektetőket és partnereket szokta szédíteni.

– Nyugodj meg, Renata, minden a terv szerint halad – hallatszott Diego hangja a felvételről. – Ma éjjel Clara mindent aláír. Az összes vagyonjogi lemondó nyilatkozatot, a ház kiürítését, sőt még az offshore cégek tartozáselismervényeit is az ő nevére állítottuk ki.

Renata csilingelő, gúnyos kacaja betöltötte a tárgyalót.

– És ha a te kis csendes egérkéd mégis ellenáll? Ha nem hajlandó aláírni a papírokat?

– Alá fogja írni – mondta Diego ridegen. – Pontosan tudom, hogyan kell kezelni. Elég volt egy kicsit megmutatnom neki a fizikai valóságot, és megértetnem vele, hogy teljesen egyedül van a világon. Nincsenek barátai, az apjával évek óta nem beszél, pénze nincs. Senkije sincs ezen a földön, aki kiállna mellette.

A kezem önkéntelenül ökölbe szorult a tárgyalóasztal alatt. Apám arcán egyetlen izom sem mozdult, de a szemei úgy izzottak, mint a parázs. Áron egy pillanatra megállította a hangsávot.

– Ez a felvétel tegnap délután négy óra tizenkét perckor készült a RutaNova harmincadik emeleti elnöki szobájában – mondta a jogász hűvös pontossággal. – De hallgassák tovább a leglényegesebb részt.

A lejátszó újraindult. Renata hangja vált hallhatóvá, tele fojtott izgalommal:

– Mondd, az autómat tényleg megkarcolta a garázsban, vagy csak ürügy volt?

– Dehogy karcolta meg – nevetett fel Diego halkan. – Miért tette volna? A garázsmesterrel már tegnap lefényképeztettem a régi, tavalyi padkasérülést a lökhárítódon. Elég volt elhitetnem vele, hogy ő volt a hibás, így morálisan teljesen megtörtem, mielőtt az asztalra csaptam a válási papírokat. Nem bírnám tovább elviselni, hogy ott sündörögjön a háttérben, amikor megkötöm életem üzletét.

– És mi van a Boreal Capital átvilágításával? – kérdezte Renata némileg aggodalmasabban. – Nem fog feltűnni nekik, hogy a legfontosabb logisztikai szoftverlicencek és a telephelyek tulajdonjoga nem a cégedé, hanem még mindig Clara anyai alapítványának a birtokában van?

Diego lezseren legyintett a felvételen:

– Mire azok a bürokraták rájönnek, a harminckétmilliárd már a ciprusi számlánkon lesz. A Borealnak én kellek: az én vízióm, az én dinamizmusom, nem pedig egy sótlan, múltban ragadt nő, aki azt képzeli magáról, hogy ért a modern pénzügyekhez.

Renata hangja simulékonnyá, macskássá vált:

– És én, Diego? Ha ma megérkezik a felhatalmazás, valóban megkapom az új budai penthouse-t és a kommunikációs elnökhelyettesi pozíciót az új struktúrában?

– Mindent megkapsz, amit megérdemelsz, drágám. Csak játsszuk végig ezt a mai napot hiba nélkül.

A hanganyag hirtelen kattanással ért véget.

A harminckettedik emeleti teremben olyan feszült, sűrű csend nehezedett a térre, mintha elfogyott volna az oxigén. Az ablakon túl a zivatarfelhők lassan felszakadoztak, és egyetlen éles fénysugár tört át az üvegen, megvilágítva a családi pecsétet az asztalon.