A fekete szedán a járdaszegélynél parkolt, vészlámpái halkan villogtak.
Tessa a végrehajtott bizalmi okiratot a vászontáskában tartotta.
“A kivitelezők azt mondták, hogy a konyhakár javítása két hétbe telik,” mondta, miközben az utca túloldalára nézett.
“A gyerekek addig a közösségi központban maradnak.”
“Az irodám fogja kifizetni az ideiglenes szállásokat,” mondta Callum.
“Tudom.”
Tessa lenézett az ujján lévő platinaszalagra, majd felnézett Callum arcára.
A könyörtelen, elérhetetlen milliárdos még mindig ott volt, de a hideg páncél hajszálrepedéseket kapott.
“Megtartotta a szavát, Mr. Voss,” mondta halkan.
“Mindig betartom a szavamat, Tessa.”
Habozott, kezei a kabátja zsebeiben pihentek.
“A megállapodásunk tizenkét hónapot írt elő.”
“Igen.”
“És még mindig lehetőséged van azonnal megszüntetni, ha úgy érzed, hogy a családom folyamatos veszélyt jelent a Briar House-ra.”
Tessa elmosolyodott, ajkának apró, tudatos oldala.
“Úgy emlékszem, azt mondtam neked, hogy nem engedelmeskedem neked.”
Callum szeme talán három százalékkal meglágyult.
“Igen.”
“Akkor tizenegy hónap huszonkilenc napunk van hátra, hogy megnézzük, ki tör meg előbb,” mondta, miközben a járda felé fordult.
Callum mellé lépett, léptekkel lépett, válla finoman megérintette az övét, miközben együtt sétáltak a chicagói délutánba.
