És abbahagytam az életem pazarlását egy olyan férfira, aki öt év kezelés, terhesség és szülés után egy nőre nézett, és csak azt látta, hogy számra már „kevésbé vonzó”.
Maximka megmozdult álmában.
Lehajoltam, és megcsókoltam a homlokát.
– Aludj, kisfiam.
Ő volt az a csoda, amire öt évet vártam.
Csak akkor még nem tudtam, hogy vele együtt még egy ember születik meg.
Az új énem.
Aki soha többé nem engedi meg egyetlen férfinak sem, hogy elhitesse vele: a hűtlensége a teste, a kora, a fáradtsága vagy a nem elegendő szépsége miatt történt.
És ha ma megkérdezik tőlem, mi maradt meg leginkább a fiam születésnapjából, nem a terhes szerető jut eszembe.
Nem András arca, amikor meghallotta a főnöke hangját.
Maximka pici tenyere jut eszembe, amely először szorította meg az ujjamat.
Mert pontosan abban a pillanatban kezdődött el az igazi családom.
