Az arckifejezése elhalt.
Aztán kinyílt a bejárati ajtó.
Egy középkorú, len kabátban belépett a verandáról.
Homályosan felismertem, mint a menyasszony apját.
“Regina?”
Megfordult.
“Minden rendben van, Mark.”
Bell seriffre nézett.
Aztán Walter.
Aztán én.
“Nem tűnik rendben.”
Regina erőltetett nevetést.
“Családi félreértés.”
Az ajtó felé indultam.
Megígértem Josie-nak, hogy vissza fogok jönni, mielőtt elalszik.
Regina utánam szólt.
“Quinn.”
Megálltam.
A csarnok közepén, a csillár alatt állt.
A ház gyönyörűnek tűnt körülötte.
Tökéletes is.
Ez mindig is Regina legnagyobb képessége volt.
Távolról nézve rendesen néznek ki a dolgok.
“Mit akarsz?” kérdezte.
Ránéztem.
Pénzre gondolt.
A farm.
Az üzlet.
Némi ára.
Valami, amit megérteni tudott.
“Azt akarom, hogy távol maradj a lányomtól.”
Az arca eltorzult.
“Ennyi?”
“Nem.”
Kinyitottam az ajtót.
“Azt is szeretném, ha emlékeznél valamire.”
“Mi?”
“Azt mondtad Josie-nak, hogy a tetőnek ára van.”
A szoba elcsendesedett.
Körbenéztem a házban.
Apa házában.
Az én házam.
Az a ház, ahonnan a lányomat kidobták, miközben idegenek fizettek, hogy a szobájában aludjanak.
“Most meg fogod tudni, mennyibe kerül a tiéd.”
És elmentem.
