Ruiz éles, hálás mosolyt villantott, bár gyorsan elrejtette a profi higgadtságot. “Jogilag fogva, asszonyom, ön továbbra is az elsődleges házastársa a hazai jog szerint, amíg itt el nem zárják a semmistelenítést vagy a válást. Bármilyen közös kötelezettség még mindig visszaszállhat a vagyonodba, ha az Egyesült Államokban aláírt garanciákat.”

“Nem írt alá garanciákat,” mondtam. “Megpróbálta. De nem tudta.”

A folyosón lévő dolgozóhoz sétáltam, intett nekik, hogy kövessék őket.

Az otthoni irodámat sötét mahagóni könyvespolcokkal, évszázadok jogi precedenseivel és bőrbe kötött családi iratokkal borították be. Az asztalomon ült a laptopom, egy titkosított privát banki irányítópulton nyílva.

“Három hete ezelőtt,” mondtam a tiszteknek, miközben a székem mögött álltak, “észrevettem, hogy Mara szokatlanul sok időt tölt azzal, hogy anyám örökségi alapítványának likviditási ütemezéséről kérdezzen jogi tanácsadónkat. Úgy fogalmazta meg, mint aggodalom a jövőbeli öröklési tervezésem miatt. Két nappal később Daniel megkeresett hozzám, hogy sürgősségi meghatalmazást kérjen kereskedelmi vagyonunk átrendezésére.”

A képernyőt Hale tiszt felé fordítottam.

“Nem szembesítettem őket,” folytattam. “Ehelyett egy visszafordíthatatlan költőző bizalmi záradékot hajtottam végre, amelyet anyám ügyvédei tíz évvel ezelőtt dolgoztak ki. E záradék szerint, amint bármely jogosult fél megpróbál több mint tízezer dollár Hart hagyatéki tőkét átruházni vagy terhelni az én biometrikus aláírásom nélkül, minden házassági jog azonnal érvénytelenné válik. Daniel a házasságunk előtti napon írta alá a megállapodást.”

“Mit jelent?” kérdezte Hale.

“Ez azt jelenti, hogy Daniel nem hagyott el egy nemzetközi szélhámos miatt,” mondtam, lassú, hideg mosoly jelent meg az ajkaimhoz. “Jogilag megfosztotta magát minden egyes fillértől, minden részvénytől és minden jogi védekezéstől, amit a nevem alatt kapott, amint belépett abba a mexikói bíróságba. Jelenleg Daniel Hartnak nincs autója. Nincs öltönyje. Még az óra sem a csuklóján.”

Az irodai telefonom csörögött. Ez volt a közvetlen vonal a családi ügyvédemmel, Simon Vance-mel.

Megnyomtam a gombot. “Simon.”

“Evelyn,” Vance rekedtes, borotvaéles hangja töltötte be a szobát. “Most kaptam egy értesítést a miami megfigyelő csapatunktól. Katherine Mercer épp most foglalt egy magánbérletet Cancunból, egy Daniel nevéhez kötött offshore számlával. De egy katasztrofális hibát követett el.”

“Mondd el,” mondtam, előrehajolva.

“Daniel vállalati költségszámlájának digitális útvonalazonosítóját használta, hogy kifizesse a beszállási díjakat a fort lauderdale-i vezetői terminálban,” mondta Vance, ragadozó nevetéssel a torkában. “Az a fiók, amit éjfélkor fagyasztottál.”

Találkoztam Hale tisztvel, akinek szemöldöke a hajvonalához emelkedett.

“Hová megy, Simon?” kérdeztem.

“Nem megy Dél-Amerikába,” válaszolta Simon. “Azt hiszi, Daniel vállalati számlája még mindig számol el tranzakciókkal. A charterje pontosan két óra tizenöt perc múlva érkezik a Fort Lauderdale Executive Airporton.”

Egy határozott kattanással becsuktam a laptopomat.

“Hale tiszt,” mondtam, miközben simán felálltam. “Úgy tűnik, a volt legjobb barátom visszarepül a joghatóságokba. Szeretnél velem jönni, hogy üdvözöljük őt haza?”

***