Igor arca hamuszürkévé vált. Félig felállt a székéről.
— Galja, ne… mit csinálsz? — suttogta kétségbeesetten.
De Galina nem figyelt rá. Kinyitotta a dobozt, és kivett belőle egy vastag, elegáns fényképalbumot.
— Ebben az albumban benne van az elmúlt hat hónap története. Olyan emlékek, amelyeket Igor és Nadja olyan gondosan gyűjtöttek a hátunk mögött. A Szadovaja utcai éttermi számlák… a liftben készült szelfik… és a jegyzetek, amelyekben Igor megígérte, hogy még a mai nap előtt elmondja neked az igazságot.
Zinaida Petrovna arca eltorzult a döbbenettől. Nagyezsda felugrott, a táskájáért nyúlt, de a teremben ülő rokonok tekintete szinte a földhöz szegezte.
— Te… te megháborodtál! — üvöltötte Igor, és megpróbálta kiragadni az albumot a felesége kezéből. — Ez hazugság!
— Nem hazugság, Igor — mondta Galina halkan, és a hangja áthatolt az egész termen. Aztán felnyitotta az albumot az utolsó oldalon, ahol nem fényképek voltak, hanem egy hivatalos papír másolata. — De a legnagyobb meglepetés nem ez. A számlák átvizsgálása közben feltűnt valami más is. Igor, te az elmúlt három hónapban több mint tízmillió rubelt utaltál át Nadja cégének a családi vállalkozásunk számlájáról. Azt hitted, nem veszem észre?
A teremben szinte megállt a levegő. Zinaida Petrovna a szívéhez kapott, Igor pedig tátott szájjal nézett a feleségére, mint aki kísértetet lát.
Nagyezsda hirtelen elnevette magát. Egy hideg, gúnyos nevetéssel.
— Milyen okos vagy, Galina — mondta a nő, leengedve a maszkját. — De rossz oldalról nézed a dolgot. Kérdezd meg inkább a drága férjedet, hogy MIÉRT utalta át azt a pénzt. Kérdezd meg tőle, hogy ki fenyegette meg őt huszonöt évvel ezelőtti titkokkal… és hogy valójában KI KIÉ ebben a családban!
Igor dermedten állt, az arca elfehéredett, a homlokán kövér izzadságcseppek jelentek meg. A vendégek döbbenten hallgattak, még a kávézó hűtőjének halk zúgása is felerősödött a síri csendben.
— Fogd be a szád, Nadja! — üvöltötte Igor, és a hangja megbicsaklott. — Egyetlen szót se többet!
— Miért, Igorik? — kérdezte Nagyezsda halkan, gúnyos mosollyal az arcán, miközben lassan Galina felé lépett. — Galina úgyis mindent tudni akar. Ő a tökéletes feleség, aki húsz éven át mindent elviselt. Süti a húsos pitét, elmossa a tányérokat, miközben fogalma sincs róla, ki mellett ébred minden reggel. Galina, tudod egyáltalán, honnan volt a pénz arra a bérelt szobára húsz évvel ezelőtt? Amikor Igor még nincstelen volt, te meg azt hitted, a semmiből építitek fel az életeteket?
Galina lassan leengedte a kezét. A szeme megrebbent, de nem szólalt meg. A szívverése a fülében dübörgött.
— Nem tőle volt — mutatózott Nagyezsda Igorra. — És nem is a munkájából. Anyósod, ez a szentéletű Zinaida Petrovna adta el a nővére örökségét — azt a házat, ami az én édesanyámat illette volna meg. Igen, Galina. Én Zinaida elhallgatott, kitagadott unokahúga vagyok. A cég számlájáról átutalt tízmillió rubel nem zsarolás volt, és nem is szerelmi ajándék. Az a vagyonom rám eső része volt, amit Igor visszakapott tőlem egy csendes egyezség részeként, amikor megtudta, mit tettek velem. Igor nem a szeretőm volt, Galina. Igor a bűntársam volt abban, hogy kifosszuk a saját anyját.
A teremben felmorajlottak a rokonok. Zinaida Petrovna elfehéredett ajkai megremegtek, a mellkasához kapott, de senki sem mozdult, hogy segítsen neki. A maszk leesett. Az anyós, aki évtizedeken át zsarnokoskodott a család felett, most megroppant a saját bűnei súlya alatt.
Igor lassan leült a székre, a fejét a kezébe temette. Nem a szeretőjét védte, és nem a feleségét kért bocsánatot. Csupán egy megtört, gyáva ember volt, aki két tűz közé szorult: a múlt bűnei és a jelen hazugságai közé. A „szeretői” jegyzetek, a liftezős szelfik — mind csak elterelés volt, egy titkos alkudozás paravánja, amivel Igor megpróbálta elrejteni az igazságot a saját anyja és felesége elől.
Galina rnézett a férjére, akit húsz évig szeretett, akinek a lecsorbult fülű bögréjét őrizgette, akinek a csuklóján lévő anyajegyet egykor megcsókolta. Nem érzett dühöt. Nem érzett féltékenységet sem. Csak egy mély, mindent elborító ürességet. Megértette, hogy ebben a családban soha senki nem volt őszinte — kivéve őt magát.
— Szóval erről szólt az egész — mondta Galina csendben. A hangja nem volt hangos, de a teremben mindenki hallotta. — Te nem megcsaltál, Igor. Ennél sokkal rosszabbat tettél. Egy hazugságra építetted az egész életünket.
Igor felnézett, a szeme vörös volt a könnyektől.
— Galja… én csak neked akartam megadni mindent. A lakást, a biztonságot… Én csak jó életet akartam nekünk…
— Nem, Igor. Te csak gyáva voltál — válaszolta Galina.
Azzal lassan kinyitotta a táskáját, kivett belőle egy kulcscsomót meg egy borítékot, és az asztal közepére tette. A borítékban a válókereset állt, amit már két nappal ezelőtt aláírt.
— A lakást a nevedre hagyom. A céget is. Nem kérek semmit belőle, ami ebből a pénzből származik — mondta, majd Zinaida Petrovnára nézett, aki még mindig szótlanul ült a székén. — A jubileumot pedig ünnepeljétek meg nélkülem. Úgy tűnik, ti hárman mindig is jobban illettetek egymáshoz.
