– Hazudtak – mondtam egyszerűen.

– Látom – mondta Pendelton komoran. – És a jogászaink az éjszaka megerősítették, hogy ha a szabadalmak kiesnek, a Cole MedTech értéke nem kilencvenmillió dollár, hanem gyakorlatilag a raktárkészlet vasértéke. Mit akarsz, Claire? Pénzt? Eladod a szabadalmakat?

Rebecca elővett egy másik dokumentumot.

– Egy független szellemitulajdon-értékelő cég, a Boston IP Valuation Group a múlt héten fejezte be a portfólió felmérését – mondta Rebecca. – A három szabadalom jelenlegi tiszta piaci értéke tizennégymillió dollár. A licenc nélkül a cég értéke nullázódik. De Dr. Bennett nem akarja tönkretenni a kórházi szerződéseket. Nem az a célja, hogy betegek maradjanak sterilizáló berendezések nélkül.

Pendelton rám nézett. Az üzletember kíméletlen tekintete mögött most először láttam valódi tiszteletet.

– Hallgatlak, Claire. Mik a feltételeid?

Kihúztam magam. Pontosan tudtam, mit akarok. Éjszaka kidolgoztam minden egyes pontot.

– Első pont – kezdtem. – A tizenkét százalékos törzsrészvény-csomagom azonnali, hivatalos elismerése és bejegyzése a Delaware-i cégbíróságon, az eredeti vesting feltételek szerint, teljes mértékben megszerezve. Hígításvédelmi garanciákkal a jelenlegi körre vonatkozóan.

– Jogos – bólintott Pendelton habozás nélkül. – Nathannek soha nem volt joga elvenni azt a csomagot. Victoria díjazását az alapítói poolból vagy Nathan saját részvényeiből kellett volna megoldaniuk.

– Második pont – folytattam. – Nem adom el a szabadalmakat. Sem tizennégy millióért, sem többért. A tulajdonjog az enyém marad. Hajlandó vagyok egy új, ötéves exkluzív licencszerződést kötni a Cole MedTech-kel. A feltételek: az eladott berendezések nettó árbevétele után hat százalék royalty, valamint egy garantált, évi egymillió dolláros minimális jogdíj, negyedéves bontásban előre fizetve.

Pendelton gyors fejszámolást végzett.

– Ez évi körülbelül 2,5-3 millió dollár jogdíjat jelent a jelenlegi előrejelzések mellett.

– Pontosan annyit, amennyit a technológia ér – néztem a szemébe. – Harmadik pont: a mai nappal lemondok a mérnöki igazgatói posztról. Nem dolgozom tovább Nathan Cole vagy Victoria Hayes alatt. Hajlandó vagyok egy három hónapos átmeneti időszakban külső műszaki tanácsadóként segíteni a mérnökcsapatot heti tíz órában, óránként ezer dolláros konzultációs díjért, kizárólag a meglévő gyártósor stabilitásának megőrzése érdekében.

– És mi a helyzet a vezetéssel? – kérdezte Pendelton. – Victoria és Nathan?

– Ez az ön döntése, Arthur. Ön kockáztatja a kilencvenmillió dollárját. De ha engem kérdez: Nathan eltitkolta a befektetők elől a cég legsúlyosabb jogi kockázatát, Victoria pedig szakmai átvilágítás nélkül asszisztált hozzá. Ha ők ketten maradnak a cég operatív élén, a szabadalmi licenc szerződésszegési záradékai rendkívül szigorúak lesznek. Egyetlen késedelmes fizetés, és a licenc azonnal megszűnik.

Pendelton lassan bólintott. Felállt az asztaltól, és odalépett az üvegfalhoz. Néhány másodpercig a kikötőt nézte, majd megfordult.

– Az igazgatótanács ma este rendkívüli ülést tart. Független vizsgálatot indítunk az értékpapírcsalás és az adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása miatt. Nathan Cole-t azonnali hatállyal felfüggesztjük a vezérigazgatói tisztségéből. Victoria Hayes felügyeletét átveszi a befektetői bizottság, és amint a vizsgálat lezárul, a sorsáról döntünk.

Pendelton odalépett hozzám, és kinyújtotta a kezét.

– Elfogadom a feltételeidet, Claire. Az ügyvédeim ma estig elkészítik az új licencszerződést és a részvényelismerési dokumentumokat.

Kezet fogtam vele. A tenyere kemény volt, a szorítása határozott.

– Köszönöm, Arthur.

Amikor Rebeccával kiléptünk az irodaház forgóajtóján a hűvös bostoni délutánba, megcsörrent a telefonom. Nathan volt az. Nem vettem fel.

Alig két órával később, amikor hazaértem, a lépcsőház előtt állt. A kabátja gallérja fel volt hajtva, a haja zilált volt a széltől. Amikor meglátott, felém sietett. A szeme vörös volt, az arca beesett – az a férfi, aki tegnap még királynak hitte magát a bálteremben, most úgy festett, mint egy megtört koldus.

– Claire, kérlek – lépett elém, de megtartottam a két lépés távolságot. – Nem veszed fel a telefont. Ross felhívott. Pendelton felfüggesztett. Ha a vizsgálat megállapítja a szándékosságot, a tőzsdefelügyelet (SEC) is vizsgálódni fog. Elveszíthetem mindenemet. A részvényeimet, a szavazati jogomat… mindent, amit hét évig építettem.

– Amit mi építettünk, Nathan – javítottam ki hidegen.

– Tudom! Tudom, hibáztam! – kiáltotta kétségbeesetten, miközben a járókelők megbámulták. – Victoria meggyőzött. Azt mondta, a kockázati tőkések gyengének látnak egy céget, ahol az alapító menyasszonya birtokolja a kulcstechnológiát és a részvények ekkora részét. Azt mondta, a wall street-i narratívának tisztának kell lennie: egy erős vezérigazgató, egy professzionális menedzsment. Belebolondultam az ígéreteibe, Claire. Elvesztettem a fejem.

– És az ágyába is belebolondultál, igaz? – kérdeztem halkan.

Nathan megtorpant. A torkán akadt a szó.

– Claire… az… az csak egy butaság volt. Nem jelentett semmit. Téged szeretlek. Hét évet nem dobhatunk el egyetlen hiba miatt. Kérlek, vonjuk vissza a követeléseket. Kapsz tizenöt százalékot! Húszat! Csak mondd Pendeltonnak, hogy félreértés volt, hogy a szabadalmakat beviszed a cégbe. Együtt megcsinálhatjuk. Kérlek…

Ránéztem erre a férfira. Hét évig azt hittem, ismerem. Azt hittem, látom a lelkét, amikor a fűtetlen raktárban a kávét osztottuk meg, amikor az első sikeres laboratóriumi sterilizálás után a földön ülve pezsgőztünk egy műanyag pohárból. De a siker és a pénz nem megváltoztatja az embert: csupán lehúzza róla a maszkot. Nathan soha nem tisztelt engem. Mindig is egy kényelmes, olcsó erőforrás voltam számára – egy zseniális mérnök, akit az érzelmeivel lehetett irányítani és kihasználni.