Victoria ezzel szemben úgy festett, mint aki csatába indul: sötétkék Chanel kosztüm, merev testtartás, az asztalon előtte egy vastag fekete jegyzetfüzet.

Amikor Rebeccával beléptünk, a csend szinte tapintható volt. Leültünk velük szemben. Arthur Pendelton az asztalfőn ült, mellette a saját befektetési alapjának két vezető jogásza.

Nathan azonnal megszólalt, meg sem várva, hogy Pendelton megnyissa a megbeszélést.

– Claire, fejezzük be ezt a cirkuszt. Mindketten tudjuk, mi történik itt. Csalódott vagy, mert a magánéletünk nem úgy alakult, ahogy terveztük. Elismerem, talán nem a legmegfelelőbb időpontot választottam a bejelentésre tegnap este. De nem teheted tönkre kétszáz ember munkáját és a cég jövőjét csak azért, mert megbántottalak.

Meg sem rezzentem. Rebecca rám nézett, jelezve, hogy átveszi a szót, de finoman felemeltem a kezem.

– Nathan – mondtam nyugodtan. – Az eljegyzésünknek vége, és ez egy lezárt fejezet. Az, hogy te képtelen vagy elválasztani a hűtlenségedet a szerződéses kötelezettségeidtől, a te hiányosságod, nem az enyém. Nem a magánéletem miatt ülök itt. Azért ülök itt, mert a Cole MedTech a technológiámat használja, miközben megpróbáltátok ellopni a tulajdonrészemet.

Victoria előrehajolt, ujjait összefonta az asztalon.

– Tisztázzuk a dolgokat, mérnök asszony – mondta éles, metsző hangon. – Senki sem lopott el semmit. A startupok világában a tőkeszerkezet dinamikusan változik. A te tizenkét százalékod egy korai fázisú ígéret volt. Az igazgatótanács – amelynek Nathan a többségi szavazattal rendelkező tagja volt – úgy ítélte meg, hogy a jövőbeli növekedés záloga az executive vezetés ösztönzése. Nem tehetsz túszul egy kilencvenmillió dolláros céget egy lejárt szavatosságú technológia miatt.

– Lejárt szavatosságú? – kérdeztem, és szinte elmosolyodtam. – Victoria, te három hónapja vagy itt. Láttad már valaha a gyártósort működés közben? Tudod egyáltalán, mi az a plazmagenerált hidrogén-peroxid fázisátmenet?

Victoria arca megfeszült.

– Nem kell értenem a fizikai részletekhez ahhoz, hogy vezessem a vállalatot.

– Pedig kellene – szólt közbe Rebecca keményen, miközben kinyitotta az aktatáskáját, és három különálló paksamétát csúsztatott az asztal közepére. – Mert az a „lejárt szavatosságú technológia” termeli a Cole MedTech bevételének kilencvenkét százalékát. És most térjünk rá a jogi valóságra, uraim és hölgyem.

David Ross, a cég jogásza idegesen köhintett.

– Ross úr – fordult hozzá Rebecca. – Megvizsgálta az eredeti licencszerződést?

Ross lehajtotta a fejét.

– Igen. Átnéztem az éjszaka folyamán.

– És mire jutott? – kérdezte Arthur Pendelton az asztalfőn, hangja hideg volt, mint a jégcsap.

Ross Nathanre pillantott, aki feszülten figyelte. A jogász megnyalta a száraz ajkát.

– A… a licencszerződés érvényes. Hatvan nap múlva lejár. A feltételek szerint a megújítás kizárólag a feltaláló – vagyis Bennett asszony – kifejezett írásos engedélyével lehetséges. A szerződés kizárja a jogok automatikus meghosszabbítását, és megtiltja a licenc harmadik félre történő átruházását.

– És mi a helyzet a szabadalmi tulajdonjoggal? – kérdezte Victoria emelt hangon. – Megtámadhatjuk a bíróságon! A cég forrásait használta! Szabadalmi bitorlással és a lojalitási kötelezettség megszegésével fogunk perelni!

Rebecca gúnyosan elmosolyodott.

– Nyugodtan próbálja meg, Victoria. A szabadalmak bejegyzése két évvel megelőzte a Cole MedTech bejegyzését. Az összes fenntartási díjat, ügyvivői költséget Dr. Bennett magánszámlájáról fizették. Erről minden banki bizonylat és hivatalos igazgatótanácsi jóváhagyás itt van a kezemben – Rebecca megkocogtatta a dossziét. – Ha pert indítanak, az legalább három évig tart a szövetségi bíróságon. És miközben önök pereskednek, hatvan nap múlva azonnali ideiglenes intézkedést (preliminary injunction) kérünk a gyártás leállítására. Egyetlen gépet sem szállíthatnak le. A Mass General felbontja a szerződést, a részvényeik értéke nullára zuhan, és a cég csődbe megy, mielőtt a bíró egyáltalán kitűzné az első tárgyalási napot.

Nathan arca elfehéredett. A magabiztos sárm teljesen elpárolgott, helyét a kétségbeesés vette át.

– Claire… – mondta Nathan, a hangja most már remegett. – Nem teheted ezt. Én építettem fel ezt a céget. Az én vérem és verejtékem van benne.

– Az én agyam és az én munkám mellett, Nathan – válaszoltam. – Amit te tegnap este pótolhatónak neveztél, miközben a szeretőd vállára terítetted a zakódat.

Victoria megdermedt. A szeme villámokat szórt, de nem mert megszólalni.

Arthur Pendelton előrehajolt. Megköszörülte a torkát, és Nathanhez fordult.

– Nathan. Victoria. Menjetek ki a szobából.

– Arthur, ez a cégem… – tiltakozott Nathan felugorva.

– Nathan, menj ki a szobából, mielőtt visszavonom a teljes kilencvenmilliós befektetési csomagot anyagilag lényeges félretájékoztatás miatt! – dörrent rá Pendelton. A hangja olyan erővel csattant, hogy a tárgyaló ablakai szinte megremegtek.

Victoria azonnal felállt, felkapta a táskáját, és fagyos tekintettel kisietett. Nathan még egy pillanatig rám nézett – a tekintetében düh, félelem és megalázottság keveredett –, majd lehajtott fejjel követte a nőt. Az ajtó halkan kattant mögöttük.

A szobában csak Pendelton, az ügyvédei, Rebecca és én maradtunk.

Pendelton mély lélegzetet vett, levette a szemüvegét, és a homlokát dörzsölte.

– Claire. Amikor a kilencvenmilliós kört lezártuk, Nathan és Victoria bemutattak egy tőkeszerkezeti táblázatot (cap table). Azon a táblázaton te egyszerű vezető mérnökként szerepeltél, elhanyagolható opciós jogokkal. Azt állították, a szabadalmak a cég teljes tulajdonában vannak, a bejegyzés átvezetése pedig csupán adminisztratív formaság.