2 | Egy ház hét új hanggal Négy hosszú, kísértetiesen néma hónap után először fordult elő, hogy Elijah Thornton viharvert, évszázados gerendákból épült parasztházának éjszakai atmoszféráját nem a süketítő csend uralta.

Azon a feszült éjszakán a kinti időjárás drasztikusan megváltozott. A felerősödő, jeges szél ostorként csapkodta a vastag fa redőnyöket, a százéves, sokat látott farmház pedig mintha fájdalmában nyögött és ropogott volna a vihar szorításában. Elijah lenn maradt a földszinti dolgozószobában. Egy pislákoló olajlámpa sárgás, fáradt fényénél ült az asztalnál, és egy gyűrött, gondosan megőrzött újságkivágást tanulmányozott. Gideon Voss arcképe nézett vissza rá a papírról; a férfi mosolya olyan volt, mint a hideg acél. A cikket eredetileg a távoli Cheyenne-ben nyomtatták, de köztudott volt, hogy Vossnak a régió minden szegletében befolyásos, veszélyes politikai barátai vannak. A hivatalos nyilatkozat és az abban megfogalmazott igény papíron szinte gyanúsan nagylelkűnek, sőt, hősiesnek hangzott: egy jóindulatú, aggódó gyám, aki égen-földön keresi elveszett, kiszolgáltatott gyámoltjait; egy köztiszteletben álló birtoktulajdonos, aki kétségbeesetten próbál egyesíteni egy szétszakított családot. Mégis, a dokumentumban szereplő, teljesen eltérő, különálló vezetéknevek és a gyanúsan magas, vérdíjnak beillő vérjutalom sehogy sem illett a nagylelkű filantróp meséjébe.

Pontosan éjfélkor apró, nesztelen léptek zaja hallatszott a lépcső felől. A kis Anna állt a küszöbön, földig érő, bő fehér hálóingében, kísértetiesen némán meredve a férfira. A vacsora alatt egyetlen árva szót sem szólt, és most sem tette. Helyette lassan, szinte robotikusan előrenyújtott egy összegyűrt papírdarabot. A lapon egy komor, szögletes, téglalap alakú épület rajza rajzolódott ki, amelyet áthatolhatatlannak tűnő, hegyes kerítés vett körül. A kerítésen belül hét apró, pálcika-alakzat kuporgott, föléjük pedig egy fenyegetően nagy, sötét, magas fekete kalapot viselő figura tornyosult. A legdermesztőbb részlet azonban az épület mellett kapott helyet: három, szénnel erőteljesen odaskiccelt, sötét kereszt. Elijah a lehető leglágyabb, legóvatosabb hangszínén kérdezte meg, mit szimbolizálnak ezek a jelek. Anna válasz helyett csak a hüvelykujjával kezdte vadul, kétségbeesetten dörzsölni a kereszteket, addig-addig súrolva a szenet, amíg a vékony papír szánalmasan ketté nem szakadt a kezei között.

A férfi nem erőltette tovább. Halkan megnyugtatta a kislányt, hogy semmit, de az égvilágon semmit nem kell megmagyaráznia, ha nem akar. Azt mondta neki, hogy nyugodtan, békében üldögélhet a pattogó kandallótűz mellett, pontosan addig, ameddig csak jólesik neki. Anna egy idő után, a melegtől elpilledve, békésen elaludt Margaret egyik puha, horgolt takarója alatt. Elijah óvatosan, mintha törékeny porcelánt vinne, a karjaiba vette az alvó gyermeket, és felvitte az emeleti hálószobába. Ahogy elhaladt az ajtó előtt, tisztán hallotta, ahogy Clara a nyugtalan álmában, forgolódva ezt motyogja: „Ne nyisd ki. Könyörgöm, ne nyisd ki a pincét.”

A másnap reggel gyöngyházfényű, metszően hideg és tiszta volt. Elijah rutintalanságában zsinórban kétszer is szenesre égette a rántottát, mire nagy nehezen megtanulta a hét különböző gyermek szövevényes reggeli preferenciáit. Lucy kizárólag úgy volt hajlandó megenni a tojást, ha a sárgáját molekuláris szinten, teljesen összekeverték a fehérjével. Samuel viszont szabályosan undorodott a folyós, remegő sárgájától. Matthew egyetlen falatot sem tudott volna lenyelni, hacsak a csendes Rose nem ült szorosan, védelmezően mellette a padon. Ben minden egyes elvett falat után lehajtott fejjel, folyamatosan bocsánatot kért, amiért még mindig éhes. Clara a maga tizenkét évének minden komolyságával kizárólag feketekávét kért, amit Elijah azonnal, határozottan visszautasított. Ez a kis konfliktus eredményezte a ház történetének legelső igazi, familiáris vitáját, amely végül egy gőzölgő, édes kakaóval teli bögrével a lány kezében, és egy alig észrevehető, halvány, de őszinte mosollyal az arcán ért véget.

Reggeli után a férfi kivezette a gyereksereget a friss, ropogós hóval borított udvaron át a fagyos levegőjű pajtába, hogy megetessék a lovakat. Egy gyönyörű, sötét gesztenyebarna kanca, akit Nellie-nek hívtak, selymes, meleg orrával óvatosan megérintette a kis Lucy törékeny vállát. Lucy erre olyan hirtelen, olyan kristálytisztán és őszintén felkacagott, hogy a pajtában mindenki azonnal, kővé dermedve abbahagyta, amit éppen csinált. A boldogság hangja annyira idegen volt, hogy még magát a kislányt is megriasztotta. Azonnal, szégyenlősen elrejtette mosolygó száját a kopott plüssmedve feje mögé. Elijah lassan, hogy meg ne ijessze, féltérdre ereszkedett mellette a szalmán.
– Úgy látom, ez a jószág nagyon megkedvelt téged – mondta biztatóan. – És hidd el nekem, Nellie-nek kivételesen jó emberismerete van.

Délidőben, amikor a nap a legmagasabban járt, egy teljesen váratlan látogató sziluettje tűnt fel a felhajtón. Tiszteletes Mercer, a városka ezüsthajú, tiszteletre méltó lelkipásztora, aki egy viseltes, számtalanszor megfoltozott posztókabátba burkolózott, már hallott a titkos állomásról és az új érkezőkről. Nem jött üres kézzel: a felesége által éjszakákon át kötött, vastag, meleg gyapjúkesztyűket és egy egész, illatos vászonzsáknyi mézédes narancsot hozott magával ajándékba. Elijah korábban arra kérte az öregembert, hogy legyen hivatalos tanúja az ideiglenes gyámságba vételnek, de a sokat tapasztalt lelkész pontosan tudta, mi a rend: esze ágában sem volt hivatalos, ijesztő kérdéseket feltenni a halálra rémült, bizalmatlan gyermekek füle hallatára. Ehelyett végtelen nyugalommal, egyesével, a nevükön szólítva köszöntötte mind a hetüket. Csodálattal vegyes ámulatba ejtette Matthew-t azzal, ahogy bemutatta neki, hogyan lehet egyetlen, tökéletes, megszakítás nélküli spirálban meghámozni egy narancsot, majd leült, és végtelen türelemmel segített Samuelnek tökéletesen hegyesre faragni egy tompa ceruzát. Mire eljött a búcsú ideje, Clara olyan mély hálát érzett, hogy nesztelenül, egyetlen szó nélkül becsúsztatta Lucy egyik gyönyörű, megőrzött rajzát az öreg lelkész nehéz kabátjának zsebébe.