– Szia, ne haragudj, hogy zavarlak – mondta tétován. – Átrendezitek a lakást? Csak mert láttam a férjedet és az apósodat, ahogy nagyobb bútorokat cipelnek le a lépcsőn a ház alagsori tárolója felé. Dániel ekkor lépett be az előszobán keresztül. Nem csókolt meg, nem kérdezte meg, milyen volt a napom. Odalépett a hűtőhöz, feltépte az ajtaját, belenézett, majd a tejesdoboz mögül, mintha csak a másnapi időjárásról beszélne, halkan odavetette:

A házfelügyelő húsz percen belül megérkezett. Mint az ingatlan egyedüli, bejegyzett tulajdonosa, határozottan közöltem vele, hogy senkinek nem adtam engedélyt ingóságok elszállítására, a helyiségek átalakítására vagy idegenek beköltöztetésére. A felügyelő rögzítette a tényeket, jegyzőkönyvet vett fel, és nyomatékosította, hogy a tulajdonos kifejezett hozzájárulása nélkül senkinek sincs joga átalakításokat végezni.

Ezután a szobában lévőkhöz fordultam:
– Negyvennyolc órát kapnak, hogy mindent visszaállítsanak az eredeti állapotába, és elhagyják a lakásomat.

Apósom ekkor döbbent rá a valóságra. Őszinte zavarodottsággal, halkan megszólalt: azt hitte, a fia mindent megbeszélt velem, és közös beleegyezéssel jöttek. Arról sem tudott, hogy az én munkaszobámat számolták fel az ő kényelméért – Dániel és az anyja győzték meg arról, hogy én nyugodtan dolgozhatok az étkezőasztal sarkán is.