Bólintott.
Megkérdeztem, hajlandó-e hivatalosan beszélni a nyomozókkal és Granttel.
Ő beleegyezett.
Megköszöntem neki.
Aztán összeszedtem a dolgaimat.
Ahogy felálltam, Megan a kezem felé nyúlt.
“Hogy van Ava?”
Ránéztem.
A kérdés majdnem sírni csalt rám.
“Jól van.”
Megan elmosolyodott.
“Örülök.”
Megálltam.
Majd hozzátette: “Köszönjük, hogy segítettél nekünk azon az éjszakán.”
A szemei újra megteltek.
Folytattam.
“Én is emlékszem erre.”
Röviden megöleltünk.
Aztán elindultam a parkoló felé.
Jake az autó mellett várt.
Az arcomra nézett.
Aztán kinyitotta az utasajtót.
“Mi történt?”
Leültem.
Egy pillanatra nem tudtam megszólalni.
Aztán elmondtam neki.
Mindent.
A gomb.
A papírpohár.
A nővér jegyzetei.
A gyors szülés.
Az a lehetőség, hogy a tea és Kayla szokatlan előkészületei összefügghetnek.
Jake a szélvédőn át bámult.
Hosszú pillanatig csendben volt.
Aztán rám nézett.
“Ő hozta neked azt a teát.”
Bólintottam.
“És már a kórházban volt.”
“Igen.”
Becsukta a szemét.
Megfogtam a kezét.
“Jake.”
Rám nézett.
“Még nem tudunk mindent.”
Az arckifejezése mélyen fájdalmas volt.
Folytattam.
“Hagyjuk, hogy a szakemberek megállapítsák, mi történt.”
Bólintott.
Aztán Ava felé nézett.
Békésen aludt.
Lenyelte.
“Rendben.”
Csendben hajtottunk haza.
Aznap délután megérkezett Sarah Hayes nyomozó.
Negyvenes éveiben járt.
Magas.
Nyugodt.
Egy szürke csík futott végig a fonatán.
Bemutatkozott, elmagyarázta a látogatás okát, és átnézte, milyen körülmények között önkéntesen lehetett bögrét átadni vizsgálatra.
Jake és én egyetértettünk.
Megmutattuk neki a konyhát.
A dupla mosogató jobb oldala.
A hajtogatott konyhatörlő.
A kék kerámia bögre.
Hayes nyomozó lefotózta a helyszínt.
Dokumentálták az objektum állapotát.
Ezután a releváns bizonyítékok szerinti eljárások szerint gyűjtöttem össze.
Megfelelő laboratóriumi elemzést intézett.
Láttam, ahogy a bögrét eltűnik a védőcsomagolásában.
Egy pillanatra váratlanul érzelmes lettem.
Csak egy csésze volt.
Egy kézzel készített kerámia bögre.
Valami, amit Kayla kedves gesztusként mutatott be.
Most talán ez segíthet megmagyarázni, miért volt annyira elszánt, hogy visszaszerezze.
Hayes nyomozó rám nézett.
“Azt akarom, hogy megértsd, hogy a tesztelés nem feltétlenül ad hasznos eredményt.”
Bólintottam.
“Tudom.”
“És még ha így is lesz, szakértői elemzésre lesz szükségünk, hogy meghatározzuk, mit jelent az eredmény.”
“Értettem.”
Becsukta a jegyzetfüzetét.
Ezután hozzátette: “A lényeg, hogy engedélyezted a bizonyítékok megfelelő megőrzését.”
Megköszöntem neki.
Miután elment, a konyhában álltam.
A mosdó jobb oldala üres volt.
Hetekig a kék bögrét ott ült egy konyhakonyha alatt.
Egy apró emlékeztető egy olyan emberre, akiben már nem bíztam.
Most a tér furcsán hatalmasnak tűnt.
Jake mellé jött.
“Hogy érzed magad?”
Gondolkodtam rajta.
“Mintha nem tudnám, mi történt velem.”
A szemei megteltek.
Folytattam.
“Emlékszem, hogy teáztam.”
Lenéztem.
“Emlékszem, hogy elaludtam.”
Aztán a bölcsődébe.
“És emlékszem, hogy Ava megszületett.”
A hangom megfeszült.
“De most azon tűnődöm, mennyit próbált Kayla irányítani azon a napon.”
Jake átkarolta a vállamat.
“Megnézzük, amit tudunk.”
Bólintottam.
Aztán suttogta: “Azt akartam, hogy az a nap a miénk legyen.”
Az arckifejezése megváltozott.
“Még mindig így van.”
Ránéztem.
Folytatta.
“Tud felvételeket készíteni. Pénzt tud keresni. Idegeneknek bármit elmondhat.”
A hangja remegett.
“De Ava a miénk.”
Sírni kezdtem.
Jake megölelt.
És egy pillanatra megengedtem magamnak, hogy emlékezzek a szülés azon részére, amit Kayla nem tudott elviselni.
Először néztem a lányom szemébe.
Ahogy Jake suttogta, hogy itt van.
Az apró kéz, ami az ujjam köré fonódott.
Ezek a pillanatok még mindig a miénk voltak.
Még ha a többi most már olyan kérdések között is összegaborult, amiket sosem gondoltunk volna, hogy felteszünk.
Három nappal később Grant hívott.
Ő azt akarta, hogy Jake és én az irodájában menjünk.
“Van valami, amit látnod kell.”
Hangja szokatlanul komoly volt.
Megkérdeztem, hogy megérkeztek-e a laboreredmények.
“Még nem.”
Fáztam.
“Akkor mi van?”
Megállt.
“Egy tervezési dokumentum.”
A telefonra bámultam.
“Milyen dokumentum?”
“Olyan, ami Kayla alkotói üzletéhez kapcsolódik.”
Vett egy mély levegőt.
“És szerintem ez azt mutatja, hogy a felvételét jóval a lányod születése előtt tervezték.”
Március 18-án, szerdán mentünk az irodájába.
Grant várt.
Mellette ült egy Dev Raman nevű férfi.
Dev harmincnyolc éves volt.
Halk hangú.
Egy igazságügyi videóelemző.
A laptopját konferenciamatricák és apró technológiai logók borították, amiket nem ismertem fel.
Két monitort rendezett Grant asztalán.
Dev bemutatkozott.
Aztán elmagyarázta, mit vizsgált.
Az eredeti nyilvános videó.
Kayla többi bejegyzése.
A licenckampányhoz kapcsolódó alkotói anyagok megjelentek.
És a dokumentumok jogos nyilvános linkeken és őrzött archívumokon keresztül elérhetők.
Azonosította azokat a felvételeket, amelyek ismétlődő változtatásokat mutattak a kamera helyzetében.
Néhány pillanat olyan szögekből jött, amelyeket egy átlagos telefont tartó ember nem tudott volna megörökíteni, miközben az ágyam mellett maradt.
Más részekben Kayla tükröződött, amint valamit igazít a pulóverén.
Dev mutatott nekünk egy állóképet.
A kórház ablaka visszatükrözte a szoba egy részét.
Kayla az ágyam mellett állt.
A kezét a mellkasa felé emelte.
A pulóvergomb kis sötét középső része látható volt.
A képet bámultam.
Aztán Jake felé nézett.
Az arckifejezése sápadt volt.
Dev folytatta.
“A nyilvános felvételek összhangban vannak több rejtett felvételi forrással.”
Nyeltem egyet.
“Bizonyítani tudod, pontosan milyen eszközöket használt?”
Megrázta a fejét.
“Nem csak ezekből a képekből.”
Bólintottam.
Folytatta.
“De a felszerelésvásárlások és forrásfájlok segíthetnek ennek megállapításában.”
Grant a második monitor felé nézett.
“Mutasd meg nekik a tervezési munkaterületet.”
