Öt nappal később a futár meghozta a vastag, pecsétes borítékot.

Igor diadalittas arccal viharzott be a lakásba, ahol Jelena és az éppen „unokalátogatóba” érkező Zinaida Pavlovna várták. Feltépte a papírt, végigfutott a hivatalos szövegen, majd megkönnyebbülten felkiáltott:

— Kilencvenkilenc egész kilenc tized százalék! — harsogta a szobában, és a laborleletet a dohányzóasztalra hajította. — Hivatalos bizonyíték! Na hála a magasságosnak, mégis az én vérem mindkettő! Anyám, teríthetsz, feleslegesen gyanakodtunk Lenára!

Kitárt karral indult a felesége felé:

— Ne haragudj a bolondságomért, Lenus! Tudod, a stressz, a versenytársak, a szaunában a haverok is telebeszélték a fejemet… De most már tiszta a víz a pohárban! Felejtsük el az egészet!

Zinaida Pavlovna elégedetten bólintott:

— Látod, kisfiam? A bizalom szép erény, de a kontroll a biztosíték. Egy férfinak joga van tudni, kire költi a vagyonát.

Jelena mozdulatlan maradt. Kitért a férje ölelése elől, felemelte a laborpapírt, és hidegvérrel becsúsztatta egy vaskos dossziéba.

— Megnyugodtál végre? — kérdezte halkan.

— Teljesen! — lelkendezett a férfi. — Ma este a legdrágább étteremben vacsorázunk, az én számlámra!

— Nagyszerű. Akkor most lépj ki az előszobába. A bőröndjeid becsomagolva állnak az ajtó mellett.

A férfi arcáról lehervadt az önelégült vigyor:

— Tessék? Miféle bőröndök? Lena, ne idétlenkedj már!

Az anyós felhorkanva kapott a mellkasához:

— Elment a józan eszed, Jelena?! Hát csak megbizonyosodott az igazságról! Megvédte a családfői tekintélyét! Hogy merészeled elüldözni?!

— Holnap reggel az ügyvédem benyújtja a bontópert és a vagyonmegosztási kérelmet — folytatta Jelena változatlanul nyugodt hangon. — Ez a papír nem az apaságodat igazolta, Igor. Hanem a beteges bizalmatlanságodat. Huszonöt éven át a saját csalárd mércéddel mértél engem. A titkos hoteleid és az üzleti útnak hazudott nőügyeid alapján ítélkeztél, amelyekről az első perctől kezdve tudtam.

A férfi torka elszorult, hirtelen egyetlen hang sem jött ki a torkán.

— Csendben tűrtem a gyerekek érdekében, fenntartva a harmónia illúzióját. Te viszont sárba tiportad a lányaink lelkét a saját önző kényelmedért. A teszten átmentél, Igor. De a családodat örökre elveszítetted. Kifelé.

Igor pánikba esve rohangált a lakásban, könyörgött, ígérgetett, majd a lányok ajtajához rohant, és rátörte a szobát a gyerekeire:

— Lányok… kicsikéim, könyörgök, szóljatok anyátoknak! — esdekelt térdre rogyva. — Hibáztam, beismerem! De a ti apátok vagyok!

Arina odalépett elé, tekintetében fagyos megvetéssel:

— Te már rég nem vagy az apánk. Kifelé a szobánkból!

Azzal az orrára csukta az ajtót.

Igor egy rideg, bérelt lakásban találta magát. Az addig sérthetetlennek hitt hatalmi birodalma egyetlen pillanat alatt kártyavárként omlott össze. A fia, Anton és a legkisebb lány, Szveta is elfordultak tőle, látva az apjuk méltatlan viselkedését. Két évvel később pedig, amint betöltötték a tizennyolcadik életévüket, az ikrek hivatalosan is felvették édesanyjuk leánykori vezetéknevét.

A férfi megkapta a vágyott papírt a saját igazáról. De cserébe mindent elveszített, ami valóban értelmet adott az életének.

Ha szeretnéd elolvasni a történet folytatását és megtudni, hogyan alakult a család sorsa a bírósági tárgyalás után, kattints az alábbi hivatkozásra:

Kattints ide a teljes történet folytatásáért és a részletekért!