– Egyetlen centet sem fizettél a sajátodból – vágott közbe Callahan ridegen, könyörtelenül zúzva szét az illúziókat. – Arthur Vance létrehozta a Vance Szuverén Vagyonkezelőt. A Ross Consolidated induló tőkéje – az a hatvannyolcmillió dollár, amely lehetővé tette a céged számára, hogy megvásárolja a nemzetközi szállítási útvonalakat, a stratégiai raktárakat és a felhőkarcolóban lévő vezérigazgatói irodádat – nem külső kockázati tőkebefektetés volt. Nem angyalbefektetőktől származott. Egy feltételes, bármikor visszahívható kölcsön volt, amelyet közvetlenül Arthur privát alapja biztosított. Téged csupán végrehajtó megbízottként, egyfajta bábu-vezérigazgatóként ültettek a székbe, azzal a szigorú és megkérdőjelezhetetlen kikötéssel, hogy a vagyonkezelő javai Claire-t és az ő közvetlen leszármazottait kötelesek szolgálni és védelmezni.

Mason mellkasa hevesen emelkedett és süllyedt, mintha elfogyott volna körülötte az oxigén. A nyakkendőjét rángatva próbált levegőhöz jutni.

– Én vagyok a vezérigazgató! Én írtam alá a társasági szerződést! Az én nevem szerepel minden papíron!

– És pontosan abban a társasági szerződésben – folytatta Callahan, és minden egyes kiejtett szava úgy hullott alá, mint a hóhér bárdja –, ott szerepel a 14-B záradék. Egy visszavonhatatlan, azonnali vagyonvesztési mechanizmus. Abban az esetben, ha súlyos gondatlanság, szándékos veszélyeztetés vagy katasztrofális mulasztás történik Claire Vance-szel vagy az ő közvetlen leszármazottjával szemben, amely súlyos testi sértéshez vagy halálhoz vezet, a megbízotti státuszod a másodperc törtrésze alatt megsemmisül. A teljes operatív irányítás, az igazgatótanácsi szavazati többség és az összes vagyontárgy azonnali hatállyal visszaszáll Claire Vance-re.

– Gondatlanság? – Mason felkacagott, de a hangja most már szánalmasan remegett. Homlokán apró, hideg izzadságcseppek gyöngyöztek, és lecsorogtak a halántékán. – Milyen gondatlanságról beszélsz? Claire összefüggéstelen badarságokat hord össze! Csupán magánkívül van, mert Daisy átesett egy rutin orvosi beavatkozáson, ami sajnos félresikerült! A legjobb orvosok állnak a rendelkezésünkre! Épp ma reggel hagytam jóvá a speciális gyógyszerének a keretét!

– Hetvenkét órával azután hagytad jóvá, hogy meghalt – mondtam, a hangom még mindig dermesztően nyugodt volt.

Lassan kinyújtottam a kezem, és felemeltem a komódról a fehér kerámiaurnát. Meglepően nehéz volt ahhoz képest, hogy milyen végtelenül kicsiny, törékeny teremtés maradványait rejtette magában. Két kézzel előrenyújtottam, egyenesen Mason felé.

– Fogd meg – suttogtam. – Vedd a kezedbe.

Mason megtorpant, és pánikszerűen hátrált, míg a háta neki nem csapódott Daisy fehérre lakkozott könyvespolcának. Néhány színes mesekönyv megbillent, és tompa puffanással a padlóra hullott.

– Claire, hagyd ezt abba! Tedd le azonnal azt a vázát! Ez beteges!

– Fogd meg, Mason. Ő a lányod. Az a kislány, akiről azt mondtad a személyi asszisztensednek, Megannek, hogy „csak felesleges drámát csinálok körülötte”. Az a gyerek, akinek az életmentő szívgyógyszerét a családi irodád azért utasította el a klinikán, mert a tizenhétezer dolláros költség meghaladta az általad megszabott negyedéves diszkrecionális limitet. Nézz rá. Ez maradt belőle.

– Nem tudtam! – ordította Mason, és a hangja szinte visszhangzott a lágy rózsaszín falak között, megtörve a ház dermedt csendjét. – Megan kezeli az orvosi jóváhagyásokat! Azt mondta, megint túlreagálod a dolgokat! Mindig is paranoiás voltál Daisy szívével kapcsolatban, Claire! Honnan a pokolból kellett volna tudnom, hogy most tényleg összeomlott a keringése?!

– Tizenhét hívás, Mason – léptem közelebb hozzá, amíg alig pár centiméter választott el minket egymástól, és a szemébe kényszerítettem a tekintetemet. – Tizenhétszer hívtalak kedden. Kilencszer szerdán. És hatszor csütörtök reggel, pontosan akkor, amikor az intenzív osztályon az orvosok feltörték a bordáit, miközben kétségbeesetten próbálták újraindítani a szívét. Te éppen a Le Bernardin étteremben vacsoráztál Sabrinával. Pontosan tudom, mert az ő Instagram-történetében ott villogott a Patek Philippe órád a kaviáros tál mellett.

Sabrina élesen beszívta a levegőt, és pánikszerű mozdulattal süllyesztette a telefonját a méregdrága krokodilbőr táskájába.

– Mason, mennünk kell innen – suttogta reszketve, sápadtan. – Beszéljen az ügyvédeivel. Ez az egész egy őrület. Ez egy csapda.

– Nem fognak együtt távozni – vágott közbe Mr. Callahan szava, eloszlatva a szoba fojtogató feszültségét. – Ma délután 14 óra 15 perckor, alig három órával azután, hogy Claire hivatalosan bemutatta Daisy halotti bizonyítványát az irodámban, érvényesítettem a felmondási záradékot. A sürgősségi vagyonzárási végzést Thornton bíró negyven perccel ezelőtt ellenjegyezte. Mason Ross, ettől a pillanattól kezdve nem te vagy a Ross Consolidated vezérigazgatója. A vállalati hitelkártyáidat letiltottuk. A családi iroda és minden számlád szövetségi igazságügyi könyvvizsgálat és zárlat alá került. És ez a kúria – amelyet a Vance Trust vásárolt meg készpénzért – többé nem az otthonod. Nem léphetsz be ide.

– Ezt nem tehetitek meg! – sikoltotta Mason a telefonba, arcán a düh és a kétségbeesés eltorzult vonásaival. – Az ügyvédeim tíz évre perbe fognak fogni titeket! Tönkreteszlek titeket a bíróságon! Én építettem ezt az egész birodalmat!

– Az ügyvédeidet már értesítettük – felelte Callahan kimérten, rezzenéstelen hangon. – Sőt, a vezető jogtanácsosod, Marcus Hayes, húsz perccel ezelőtt önként átadta az összes céges aktát és merevlemezt, amint átolvasta az apósod eredeti mesterszerződését. Külön megkért, tolmácsoljam neked: a továbbiakban személyesen semmilyen formában nem képvisel téged. Ég veled, Mason. Claire, a privát biztonsági csapatom már a földszinten van. Ne engedd, hogy hozzád érjen.