Daniel bólintott. Ez a válasz mindent eldöntött.
Lassan Prestonhoz fordult.
– Anyámnak volt érvényes foglalása?
Preston megköszörülte a torkát, a tekintete ide-oda ugrált.
– Nos… a foglalási rendszerünk hétvégén meglehetősen komplex. A prioritások…
– Nem, nem az – vágott közbe Hannah tisztán és hangosan.
Preston azonnal felé fordult, a szemei szinte szikráztak a dühtől:
– Hannah, ki vagy rúgva! Megmondtam, hogy hallgass!
– Akkor már tényleg nincs veszítenivalóm – mondta a lány, és a köténye zsebéből előhúzott egy kettéhajtott, kézzel vezetett foglalási lapot. – Mrs. Carter a tizenkettes asztalt foglalta le pontosan 19:30-ra. A fia volt a második vendég. Mr. Whitmore bejelentés nélkül érkezett, és ezt az asztalt követelte, mert a többi foglalt volt.
Suttogás futott végig a termen. A vendégek, akik eddig a csendes szemlélői voltak az eseményeknek, most kezdték megérteni a valóságot.
Daniel kinyújtotta a kezét.
– Szabadna?
Hannah átadta a lapot. Daniel szeme végigfutott a sorokon.
Evelyn Carter – 19:30 – 2 fő – 12. asztal.
Daniel lassan a sötétkék blézeres fiatalemberre emelte a tekintetét.
– Whitmore?
Chase hátrébb lépett, két kezét védekezően maga elé emelve. A cinikus vigyor rég eltűnt az arcáról.
– Nekem ehhez az égvilágon semmi közöm nem volt, haver. Én csak egy asztalt kértem.
Hannah szemei villámokat szórtak:
– Te mondtad Prestonnak, hogy öntse rá a maradékot! Azt mondtad, talán éhes, és ettől majd elmegy!
Chase arca hamuszürkévé vált.
– Én… én csak vicceltem. Nem gondoltam, hogy megteszi!
Daniel hosszú másodpercekig nézte Chase-t. Olyan tekintet volt ez, amely nem ígért erőszakot, csupán abszolút, megsemmisítő ítéletet. Aztán visszafordult Prestonhoz.
– Tehát anyámnak volt foglalása.
– Igen, de… de ő egyedül várt! – dadogta Preston. – Uram, kérem, értse meg… nem tudtam, hogy ki ő!
A mondat úgy csattant a teremben, mint egy pofon. Daniel szeme összeszűkült.
– Hogy ki ő?
Preston torkán akadt a szó.
– Úgy értem… nem tudtam, hogy az ön édesanyja… egy katonatiszt édesanyja…
– Vagyis – Daniel hangja még halkabb lett, és ettől minden jelenlévő hátán végigfutott a hideg –, ha ő egy egyszerű, magányos idős asszony lett volna, akit senki sem vár, akinek nincsenek egyenruhás barátai a háta mögött… akkor ez a bánásmód elfogadható lett volna?
– Nem… nem erre gondoltam…
– Pontosan erre gondolt.
Evelyn ekkor megérintette fia karját.
– Danny.
A férfi azonnal lenézett rá.
– Nem akarok jelenetet, fiam.
– Nem te csináltad a jelenetet, anya.
– Tudom. De nem akarom, hogy a te neved bemocskolódjon egy ilyen helyen. Csak… haza akarok menni hajat mosni.
Nathan már lépett is előre:
– Elviszem a kocsimmal, Mrs. Carter. Bármikor indulhatunk.
Evelyn megfogta a kendőt, megtörölte az arcát, és egy pillanatra körbenézett. Látta a gazdag párokat, akik eddig elfordították a fejüket. Látta Chase Whitmore-t, aki most a cipője orrát bámulta. És látta Prestont, akinek arcán a rettegés mögött még mindig ott bujkált az a hit, hogy a pénz és a pozíció mindent elsimíthat.
Evelyn tekintete megváltozott. Kiegyenesedett.
– Nem – mondta határozottan.
Daniel meglepetten nézett le rá.
– Nem?
Evelyn szorosabbra húzta fia kabátját a vállán, és egyenesen Preston szemébe nézett.
– Három hetet vártam erre az estére. Két buszon zötykölődtem végig a várost ebben az öreg ruhában, amit a fiam tiszteletére vettem fel. Itt ültem csendben, miközben úgy néztek rám, mintha a levegőt is lopnám önöktől. Aztán ez az ember egy tál mocskot öntött a fejemre, csak hogy bizonyítsa a hűségét egy elkényeztetett ficsúrnak.
Letörölt egy újabb paradicsomcseppet a halántékáról.
– Éhes vagyok. És nem fogom engedni, hogy elvegyék tőlem ezt az estét a fiammal.
Daniel arcán átfutott valami, ami ritkán jelent meg rajta: a büszkeség meleg, tiszta mosolya.
– Én is éhes vagyok, anya. Akkor vacsorázunk.
Marcus Reed elvigyorodott a háttérben, és keresztbe fonta karjait a mellkasán.
– Ez az igazi Mrs. Carter, akit emlegettél, Danny.
Preston kétségbeesetten próbálta menteni a menthetőt.
– Természetesen! Azonnal intézkedem! A ház vendégei egy exkluzív, ötfogásos menüre, a legfinomabb borainkkal. A vacsora teljesen ingyenes!
Evelyn hűvösen nézett rá.
– Nem.
– Ragaszkodom hozzá, asszonyom!
– Én pedig ahhoz ragaszkodom, hogy kifizetem az ételemet. Ha elfogadom az ingyen vacsoráját azok után, ahogy velem bánt, azzal eladom a méltóságomat és a csendemet. Én pedig nem vagyok eladó, Mr. Vale.
Egy pillanatnyi döbbent csend után az egyik távoli sarokasztaltól felhangzott egy halk, de határozott férfihang:
– Nagyon helyes, asszonyom!
Aztán valaki tapsolni kezdett. Egy idős úr állt fel a felesége mellől, és tapsolt. Másodpercek alatt csatlakozott egy másik asztal, majd egy harmadik. Fél percen belül a Harbor Crown vendégeinek fele állva tapsolt az idős, tésztával összekent asszonynak, aki nem volt hajlandó meghajolni a megaláztatás előtt.
Evelyn arca elpirult a zavartól. Daniel közelebb hajolt hozzá:
– Úgy tűnik, lázadást robbantottál ki, anya.
– Én neveltelek fel benneteket a nővéreddel a legnehezebb években, Danny – felelte Evelyn csendesen. – Láttam én már ennél sokkal nagyobb viharokat is.
