– Mit mondott még neked?

Marta már nem tűnt arrogánsnak.

–Hogy csapdába esettnek érezte magát. Hogy minden túl gyorsan történt, miután teherbe ested.

Lucia a hasára tette a kezét.

Azt a babát nagyon akarták.

Hónapokig beszéltek róla.

Álvaro sírt, amikor meglátta a pozitív tesztet.

Márta nyelt egyet.

– Arra is utalt, hogy nem is biztos benne, hogy ilyen hamar szeretné a terhességet.

– Kifelé – mondta Lucia.

Marta felvette a táskáját, de mielőtt elment volna, hozzátette:

– Én sem tudtam az egész igazságot. Azt kérte, hogy három órával korábban érkezzek. Azt akarta, hogy lásd, milyen jól kijövünk még egymással.

Lucía ekkor megértette, hogy a versenyt kitalálták.

Álvaro élvezettel nézte, ahogy két nő verseng a tetszéseért.

Amikor Marta elment, Lucía átnyújtott a férjének egy másik borítékot.

Benne volt a ház tulajdoni lapja.

Lucia magántulajdona volt, házasság előtt örökölték, és a családi vagyonon belül védetté tették.

Álvaro mindig is „otthonunknak” nevezte azt a házat.

Soha nem kérdeztem meg, hogy jogilag kihez tartozik.

– Azt akarom, hogy ma este máshol aludj. Az ügyvédem már előkészíti a válási eljárást.

Álvaro elsápadt.

-Ügyvéd?

– Tizenegy napja tudok a fotózásról.

Lucia 11 napig dokumentumokat másolt, jelszavakat változtatott és védte a vagyontárgyait.

Álvaro lerogyott egy székre.

– Terhes vagy. Szükséged van rám.

Lucia hangtalanul nézett rá.

– Ezt kellett hinned.

Aztán kinyílt az ajtó.

Márta visszatért.

A kezében tartotta a mobiltelefonját.

– Elfelejtettem a kabátomat – mondta. – És eszembe jutott valami, amit Luciának tudnia kellene.

Álvaro elsápadt.

Marta feloldotta a képernyőt.

– Három nappal az esküvőd előtt írt nekem.

És ez a leleplezés a szállodai csókot aznap este legkisebb titkává változtatta.

RÉSZ
Álvaro Marta felé indult.

– Ne csináld ezt.

Hátralépett.

– Hónapokat töltöttél azzal, hogy két nőt gyűlöltessel egymással, hogy ne kelljen magyarázkodnod a hazugságaiddal. Ennek vége.

Lucia az asztalnál maradt.

Érezte, ahogy a baba gyengéden mozog benne, mintha ez a kis élet egy másik világhoz tartozna, mint a körülötte lévő katasztrófa.

– Mutasd meg nekem.

Marta felidézett egy régi beszélgetést.

Három nappal az esküvő előtt Alvaro megkérdezte tőle, hogy gondolt-e valaha arra, hogy hiba volt elválni.

Marta azt válaszolta, hogy voltak kétségei, de a férfi hamarosan megházasodik, és neki tiszteletben kell tartania az új kapcsolatát.

Álvaro erősködött.

Egy házasság, mondta, nem mindig jelent örökkévalóságot.

A nászút után újra írt neki.

És ismét, amikor Lucía nyilvánosan bejelentette a terhességét.

Marta végighúzta az ujját a képernyőn.

– Itt furcsán kezdett viselkedni.

Lucía két nappal azután kapta meg az üzenetet, hogy elmondta a családjának, hogy babát vár.

„Tudnom kell, hogy megvannak-e még a klinika dokumentumai.”

Lucia összevonta a szemöldökét.

– Melyik klinikán?

Marta először Álvaróra nézett.

Aztán hozzá.

– Amikor összeházasodtunk, megpróbáltunk gyerekeket vállalni.

Lúcia tudta ezt.

Álvaro azt mondta neki, hogy nem sikerült, és hogy ez a frusztráció hozzájárult első házassága végéhez.

Amit soha nem magyarázott meg, az a többi.

Marta és Álvaro egy madridi asszisztált reprodukciós klinikára jártak.

Több embriót is létrehoztak.

A kezelést leállították, mielőtt életképes terhesség létrejött volna, majd jött a válás.

Lucia hideg futott át rajta.

– Mi köze nekem ehhez?

Álvaro túl gyorsan válaszolt.

-Semmi.

Marta ismét a képernyőre nézett.

– Akkor magyarázd el, miért írtad ezt nekem.

Megmutatott neki egy másik üzenetet.

Álvaro megkérdezte, hogy Martánál még megvannak-e az embriókhoz kapcsolódó eredeti engedélyek.

Aztán egy még zavaróbb mondat jelent meg.

„Ha a dátumok egyeznek, jogi problémám lehet. Szükségem van ezekre a dokumentumokra, mielőtt bármit is megtud.”

Lúcia felnézett.

– Mielőtt ki mit fedezett fel?

Álvaro hallgatott.

—Álvaro.

Semmi.

– Mit csináltál?

Csörögni kezdett a telefonja.

Ismeretlen szám.

Álvaro elutasította a hívást.

Újra kicsengett.

Újra elutasította őt.

Harmadszorra Lucía kikapta a kezéből.

-Igen?

Egy nő válaszolt professzionális hangon.

– Beszélhetnék Álvaro Serrano úrral? Dr. Valdés irodájából keressük.

Marta kifújta a levegőt.

—Valdés…

Lucia ránézett.

-Ki az?

– Volt szakértőnk.

Álvaro felvette a telefont és letette a hívást.

Túl késő.

Néhány másodpercig senki sem mozdult.

Lucíának egy szék támlájába kellett kapaszkodnia.

-Most rögtön mindent el fogsz mondani.

– Itt nem.

– Itt. Most.

– Lucía, ideges vagy, és nem akarom, hogy ez hatással legyen a babára.

Ez a mondat felgyújtott valamit Martában.

– Ne használd fel a terhességét arra, hogy elhallgattasd. Velem is ugyanezt tetted.

Álvaro dühösen meredt rá.

Lúcia lassan beszélt.

– Vagy te kezded, vagy én hívom a klinikát mindenki előtt.

Leült.

Egész este először tűnt kicsinek.

Nem haragszom.

Nem arrogáns.

Sarokba szorítva.

– Amikor Martával elváltunk, 3 krioprezervált embrió maradt.

Márta összevonta a szemöldökét.

– Ketten maradtak.

Álvaro lehunyta a szemét.

És ez a részlet mindent megváltoztatott.

– 3 volt.

-Nem.

—Az utolsó ciklus 3 életképes példányt eredményezett.

Marta mintha nem értette volna.

– Azt mondták nekem, hogy a harmadik nem fejlődött ki.

Álvaro mindkét kezével végigsimított az arcán.

Luciát hányinger fogta el.

—Folytassa.

A válás után, magyarázta, együtt kell eldönteniük, mi történjen a megőrzött reproduktív anyaggal. Egyikük sem engedélyezheti külön a felhasználását.

Marta azt hitte, hogy mindent lemondtak.