– Ez tiszta plágium, Rebecca – mondta Helen, az asztalra csúsztatva a nyomtatott lapokat. – Ez a harmincoldalas „piaci elemzés”, amiért 65 000 dollárt fizettünk ki tavaly márciusban, szinte szóról szóra megegyezik a Frost & Sullivan nyilvános, ingyenesen letölthető iparági jelentésével. Még a diagramok felbontása és a lábjegyzetek formázása is azonos. A harmadik anyag pedig… nos, az a legarcátlanabb.

Egy 74 500 dolláros számlát tett elém.

– Ez egy Ohio-beli orvostechnikai disztribútor átvilágítása volt – mondta Helen. – A Cole Strategic tavaly júniusban számlázta le. Csakhogy a mi saját belső M&A csapatunk pont ugyanazt a céget világította át áprilisban. Minden adat, minden kockázatelemzés már bent volt a rendszerünkben hat héttel azelőtt, hogy Vanessa Cole benyújtotta volna ezt a paksamétát. Charles tudta ezt, hiszen ő írta alá a belső csapat jelentését is. Mégis jóváhagyta Vanessa számláját.

Az óra 10:00-t mutatott.

Az ajtó kinyílt, és a titkárnőm lépett be. – Ms. Hayes, Mr. Bennett és Ms. Cole megérkeztek.

– Kísérd be őket – mondtam nyugodtan.

Az asztalfőn ültem, háttal a Michigan-tóra néző hatalmas panorámaablaknak. Balomon Priya és Helen, jobbommon a jogi igazgató ült. Az asztalon nem voltak kávéscsészék, nem volt víz, csak a fekete dossziék és az érintetlen interjúkérdések lapjai.

Vanessa Cole magabiztosan, ragyogó mosollyal lépett be a terembe. A blézerének mandzsettájáról nyilvánvalóan megpróbálta lemosni a kávéfoltot a mosdóban, de a nedves szövet még mindig sötétebb árnyalatú volt. Mögötte Charles Bennett érkezett: kifogástalan szürke öltöny, ezüstös halánték, az a fajta atyai, felsőbbrendű magabiztosság, amit évtizedek vállalati hatalma épít fel az emberben.

– Rebecca, kedvesem! – kezdte Charles széles gesztussal, ahogy belépett. – Hadd mutassam be neked formálisan is Vanessa Cole-t. Biztosíthatlak, hogy a mai beszélgetés puszta formalitás lesz, a szakértelme…

A mondat félbeszakadt.

Vanessa tekintete végigsöpört az asztalon, és megállapodott rajtam.

A mosoly nem egyszerűen lehervadt az arcáról; mintha fizikailag leszakadt volna róla. A színe pillanatok alatt változott át a büszke porcelánfehérről a hamuszürkére. A szemei kitágultak, a pupillái összeszűkültek, a szája félig nyitva maradt. A tekintete az arcom bal oldalára tévedt, ahol a vörös nyom még mindig tisztán kivehető volt.

– Maga… – suttogta, a hangja elcsuklott.

– Foglaljanak helyet – mondtam, a hangom hűvös volt, tiszta és mentes minden gúnytól vagy érzelemtől.

Charles értetlenül nézett hol Vanessára, hol rám. Érezte a feszültséget, de még nem értette a forrását.

– Rendben van, hölgyeim, talán egy kissé feszes a hangulat – próbálkozott egy erőltetett nevetéssel Charles, miközben kihúzta a széket Vanessának. – Vanessa kissé stresszes reggelt tudhat maga mögött, valami incidens történt lent a csarnokban egy figyelmetlen alkalmazottal…

– Tudom – szakítottam félbe csendesen. – Ott voltam.

Charles megdermedt, a keze a szék támláján maradt. Rám meredt, majd Vanessára nézett, aki mostanra teljesen elvesztette a tartását, és görcsösen szorongatta a bőrtáskája pántját.

– De azért vagyunk itt, hogy a szakmai képesítésekről beszéljünk – folytattam, kinyitva a legfelső fekete mappát. – Ms. Cole, mielőtt rátérnénk arra, hogyan kívánná vezetni a Dalton vállalati fejlesztési osztályát, van néhány adminisztratív kérdésünk, amelyek magyarázatra szorulnak. Talán meg tudná világítani a jelenlévőknek, miért utalt át a vállalatunk közel félmillió dollárt az Ön cégének az elmúlt három évben?

Vanessa torka láthatóan kiszáradt. Nem rám nézett, hanem kétségbeesetten Charles felé fordította a fejét. Az az egyetlen, segítségért könyörgő pillantás többet mondott el a viszonyukról, mint bármelyik önéletrajz.

Charles azonnal közbelépett, a hangjában megjelent a megszokott védekező agresszió.

– Rebecca, ez abszurd. Ezek teljesen legitim tanácsadói kifizetések voltak. A Cole Strategic Solutions stratégiai fontosságú kutatásokat végzett számunkra, amelyeket én személyesen felügyeltem és hagytam jóvá, még a kinevezésed előtt indult projektek részeként. A felügyelőbizottság előtt sem titok…

– Valóban? – kérdeztem, és Priya felé bólintottam.

Priya átcsúsztatta az asztalon a Frost & Sullivan jelentést és Vanessa cégének számláját.

– Ms. Cole, meséljen nekünk erről a piacelemzésről. Hatvanötezer dollár. Miért egyezik meg ez a szöveg betűről betűre egy nyilvános, ingyenes iparági hírlevéllel?

Vanessa ajka megremegett. – A… a forrásokat szintetizáltuk. A csapatom saját modellt épített a nyilvános adatok köré…

– A csapatom? – nézett fel Helen Brooks a papírjaiból. – Az adóhatósági bejegyzése szerint a Cole Strategic Solutions egy egyszemélyes vállalkozás, amelynek nincs bejelentett alkalmazottja az Ön címére bejegyzett irodában. Kikből áll a csapat, Ms. Cole?

Vanessa nem válaszolt. A csend nehéz volt, fullasztó.

– És mi a helyzet ezzel? – vettem át a szót, elé tolva az Ohio-beli cég anyagát. – Hetvennégyezer dollár egy olyan átvilágításért, amit a saját belső osztályunk már elvégzett. Miért fizettünk kétszer ugyanazért a munkáért, Charles?

Charles felállt. A széke élesen megcsikordult a parkettán. Az arca vörös volt a dühtől.

– Ez felháborító! Egy állásinterjúra hívtuk meg a jelöltet, te pedig bírósági tárgyalássá változtatod ezt a megbeszélést! Nem engedem, hogy így bánj egy elismert szakemberrel és velem! Harminc éve építem ezt a céget, Rebecca! Kikérem magamnak ezt a hangnemet!