Önhitt, peckes léptekkel gázolt bele az előszoba gondosan kisimított, kék-szürke csíkos rongyszőnyegébe, miközben mindkét kezével görcsösen, fehérülő ujjakkal szorított egy vaskos, krémszínű, dombornyomott magánklinikai tasakot. Pufók testén a meggyszínű szövetkabát szárnyai szélesre tárva lebegtek, arcán a lázas izgatottság sötétvörös foltjai égtek, tekintetéből pedig a régóta táplált, kíméletlen bosszúszomj és a vitathatatlan diadalvágy elegye villódzott elő.

Tanya mozdulatlanná dermedt. Ujjai között egy sárga, négyszögletes műanyag legókocka feszült, amelynek élei mélyen belemaródtak finom bőrébe. Tüdejéből hirtelen kiszökött a levegő, gyomrában pedig jeges, maró görcs keletkezett, mely villámgyorsan kúszott fel a torkáig. Önkéntelen reflexszel sandított a nappali felé, ahol a résnyire hagyott szobaajtó mögött a négyéves Danya zümmögött önfeledten, miközben egy műanyag dömper platójára halmozott fakockákat. Tanya egyetlen nesztelen lépéssel eltorlaszolta a nyílást, saját törékeny testével képezve védőbástyát az ártatlan gyermeki világ és a küszöbön álló fertő között.

– Tamara Ivanovna… világosan megbeszéltük a múlt héten – szólalt meg Tanya, emberfeletti akaraterővel kényszerítve hangszalagjait az egyenletes, kimért hanghordozásra. – Andrej nyomatékosan kérte, hogy ne rontson be hívatlanul, a saját kulcsát használva. Ha meglátogat minket, csengessen, ahogyan az illendőség diktálja.

– Ugyan már, tisztesség! Te merészelsz nekem illemről papolni? – Az idős asszony szája undorodó fintorba rándult, vonásai eltorzultak a megvetéstől. – A tulajdon véremhez érkeztem! Nem valami jöttment, nincstelen leányzóhoz jöttem könyöradományért kuncsorogni, tiszteltesse magát!

Gőgösen megemelte tokás állát, és fenyegető lendülettel megrázta a kezében tartott bézs borítékot, mintha az valamiféle halálos ítéletet tartalmazó tekercs volna.

– Hol tekereg Andrej?

– Sürgősségi esethez riasztották – felelte Tanya, miközben a sárga építőelemet letette a komód peremére, és megizzadt tenyerét észrevétlenül a pamut melegítőnadrágja szárába törölte. – Egy külvárosi hipermarket teljes fagyasztórendszere leállt. Azt ígérte, hat órára végez a kompresszorok javításával. Negyedóra sincs hátra, bármelyik pillanatban megérkezhet.

– Pompás! Ennél jobb hírt nem is kaphattam volna! – Tamara Ivanovna szemeiben gonosz szikrák gyúltak, pillantása szinte felnyársalta a menye alakját. – Itt telepszem le, megvárom a fiamat. Ma ugyanis a nagy leleplezések napja virradt ránk! Vége a dáridónak, kincsem! Elég volt abból, hogy a nyakunkon élősködsz, ideje szembesülnöd a rideg valósággal!

Tanya tarkóját a hideg ajtófélfának vetette. Szívverése vadul lüktetett a halántékában a váratlan betolakodás okozta sokktól, ám a bizonytalanságot pillanatok alatt felváltotta az a rideg, acélos belső fegyelem, amelyet az évek során vértezett fel magára. Hat esztendeje tartó házassága alatt megtanulta csalhatatlan pontossággal felismerni anyósa romboló gyűlöletének ciklikus rohamait. Valahányszor Tamara Ivanovna ezzel az édeskés, mézesmázos kárörömmel lépte át a küszöböt, az csalhatatlanul jelezte: a háttérben valami szörnyűséges cselszövést készített elő.

A rejtett ellenségeskedés már régóta mérgezte a családi békét, de a valódi háború két évvel korábban robbant ki, amikor a fiatal pár elhatározta: ideje hátrahagyni a szűkös albérleteket, és saját otthont teremteni. Egy háromszobás, magasföldszinti lakást vásároltak egy patinás téglaépületben. Tanya minden megtakarítását feláldozta a cél érdekében: értékesítette elhunyt nagymamájától örökölt külvárosi garzonját, és az összes családi támogatást a vételárba forgatta. Andrej vállalta a fennmaradó tetemes jelzálogterhet, és éjt nappallá téve dolgozott a veszélyes, kimerítő műszakokban, ipari hűtőkamrákat és vezérlőpaneleket szerelve.

Tamara Ivanovna szemében azonban a meny anyagi áldozata lényegtelen porhintés maradt. Makacs, beteges meggyőződéssel hitte, hogy az impozáns ingatlant kizárólag az ő imádott Andrejcsikjének verejtékes munkája hozta létre. A menye csupán egy számító élősködő volt, aki mesteri fondorlattal csempészte be magát és a gyereket a fia által megteremtett négyzetméterekre.

A legmélyebb, legmaróbb tüskét mégis Danya létezése jelentette az anyós szívében.

A kisfiú kreol bőrrel, sűrű, ébenfekete göndör fürtökkel és mély, smaragdzöld szemekkel jött a világra. Andrej ezzel szemben tipikus szláv vonásokat hordozott: szőke, hullámtalan hajzat, széles vállak, világos arcszín és kerekded ábrázat jellemezte. Tamara Ivanovna már a szülészet rideg folyosóján gyanakodva mustrálta az újszülöttet, és azóta minden egyes látogatás alkalmával mérgező megjegyzéseket tett arról, hogy az ő nemesi gyökerekkel büszkélkedő vérvonalukban még soha senki sem viselt göndör fekete hajat.

Két héttel ezelőtt az asszony szokatlan módon maga ajánlkozott, hogy vigyáz az unokájára egy félórára. Tanyának elkerülhetetlen halaszthatatlan teendője akadt: el kellett rohannia a nyomdába, hogy leadja egy vaskos reklámkatalógus véglegesített nyomdai fájljait, amelyek grafikai tördelésén éjszakákon át feszülten dolgozott.

Amikor Tanya hazaért, anyósa zaklatottan, ujjait a vastag kötött kardigánja zsebébe süllyesztve toporgott az ajtóban. Mielőtt távozott volna, gyűlölettől fojtott hangon sziszegte a mit sem sejtő fiatalasszony arcába:
– Nem sokáig páváskodsz már itt királynőként, Tanyka. Rövidesen fény derül a turpisságra. Egyetlen idegen tolvaj sem bitorolhatja a fiam vagyonát, vésd jól a fejedbe!

Tanya akkor fáradtan legyintett, azt gondolva, csupán a megszokott, keserű rosszindulat bugyogott fel megint. Ám a valóság sokkal sötétebbnek bizonyult: Tamara Ivanovna határokat nem ismerve cselekedett.

– Miért némultál el hirtelen? Torkodon akadt a szó? – Az anyós közelebb lépett, és az orra előtt lóbálta meg a vastag borítékot. – Azt hitted, csak a levegőbe beszélek? Mekkorát tévedtél! Két hete, mikor az a gyerek békésen aludt a kiságyában, fogtam a hegyes manikűrollómat, és a tarkójánál tőből levágtam egy jókora tincset. Aztán beosontam a fürdőtökbe, elhoztam Andrej borotváját, és gondosan lekapartam az elhullajtott szőrszálakat. Minden félretett pénzemet, az utolsó fillérig feláldoztam a magánlaborban, nem sajnáltam a pénzt az igazságért!