Evelyn. A húgom. A nő, akivel több mint húsz éven át mindent megosztottam, aki a vállamon sírt a férje temetésén, és aki Robert halála óta minden vasárnap nálunk vacsorázott.

Ahogy a fényképet néztem, a kórházi folyosó zaja elhalkult körülöttem, és a világ végleg koromsötétbe borult.