– Nem vagy kirúgva, Allison – mondtam neki határozott, nyugodt hangon, miközben a szemébe néztem. – Ígérem. Segítség jön, biztonságban leszel.
Victoria keresztbe fonta a karjait a mellkasa előtt, és dühösen fújtatott.
– Ezzel a viselkedéssel halálra bántod a büszkeségemet, Julian! Megalázol a legfontosabb üzleti partnereink és barátaink előtt!
Felemelkedtem a földről, és végigmértem a nőt, akit alig néhány óra múlva a feleségemnek kellett volna fogadnom a templomban.
– Egy ember épp most küzd a levegőért a lábunk előtt, Victoria. A te szánalmas büszkeséged most kevessem ér.
Victoria dühösen elfordult, az arca eltorzult a bosszúságtól, miközben a vendégek elkezdték egymás közt súgva tárgyalni a jelenetet.
Percekkel később megérkeztek a mentősök a diszkrét személyzeti bejáraton keresztül. Gyorsan, de szakszerűen hordágyra fektették Allisont, oxigénmaszkot tettek az arcára. Mielőtt elindultak volna, odamentem Danielhez.
– Szervezz meg egy magánkórházi hátteret a számára a legjobb toxikológussal, és azonnal küldj valakit Lucyhez, hogy a kislányról egy megbízható dadus gondoskodjon, amíg Allison eszméleténél nincs. Senki sem bánthatja őket.
Ahogy a hordágyat tolták kifelé, Allison egyetlen pillanatra kinyitotta a szemét. A tekintete élesebb lett, mintha a gyógyszerek hatása alatt egy pillanatra összeszedte volna minden erejét.
– Mr. Ricci… – suttogta alig hallhatóan, amikor a füle közelébe hajoltam.
– Itt vagyok, mondd.
– Ne bízz…
