Két héttel később felhívott.
“Van egy mintánk,” mondta.
Megmutatta nekem az érintett fiókok összefoglalóját.
A dátumok túl következetesek voltak ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjam.
Preston röviddel a Whitman Strategic-nál tartott bizalmas megbeszélések után közelítette meg a jelölteket.
Javaslatai olyan információkat tükröztek, amelyeket ügyfeleink privátban megosztottak.
A gyanús tevékenység átfedett Sarah növekvő befolyásával Preston értékesítési osztályára.
Még nem tudtuk pontosan, hogyan halad az információ.
De kezdtem sejteni, hogy ennek egy része Sarah által a családi összejöveteleken ösztönzött beszélgetésekből származik.
Hirtelen érdeklődést mutatott az üzletem iránt.
Már nem a közösségi központ.
A tanácsadó cégem.
Azt akarta tudni, hogy még mindig fogadok-e új ügyfeleket, hány embert alkalmazok, és gondolkodtam-e a vállalkozás eladásán nyugdíjazáskor.
Egyszer megkérdezte, hogy otthon tartom-e az összes pénzügyi nyilvántartásomat.
Erre egy saját kérdéssel válaszoltam.
“Miért kellene ezt tudnod?”
Sarah nevetett.
“Csak próbálok előre gondolkodni.”
Elkezdtem óvatosabban válaszolni a kérdéseire.
És bevallom, én is elkezdtem néhányat megkérdezni.
Ha Sarah beszélni akart Preston növekedési terveiről, hagytam.
Ha dicsekedni akart egy közelgő lánykéréssel, hallgattam rá.
Néha megkérdeztem, szerinte mi tett sikeressé az üzletet.
Azt mondtam magamnak, hogy információt gyűjtök, hogy megvédjem a cégemet.
Ez igaz volt.
De ez nem volt az egész igazság.
Volt bennem egy rész is, ami azt akarta látni, meddig fog eljutni.
Ezt a részt később meg fogom bánni.
A következő fontos esemény nem egy szerződés vagy igazgatótanácsi ülés volt.
Ez volt David és Sarah ötödik házassági évfordulója.
Sarah ünnepséget szervezett a Riverside Country Clubban.
A meghívók vastag, krémszínű papíron érkeztek arany betűkkel.
Koktélok, vacsora, zene és beszédek voltak.
Úgy írta le, mint a házasságuk ünnepségét, de a buli előtti héten sokkal inkább az aggasztotta, mely vezetők fognak részt venni, mint az, hogy David élvezi-e az előkészületeket.
“Mindenkit meghívtam, aki fontos,” mondta ebéd közben.
“Mindenki?”
“A Preston partnerei, több jelentős ügyfél, a Kereskedelmi Kamara elnöke és néhány olyan ember, akik szakmailag nagyon hasznosak lehetnek.”
“Hasznos kinek?”
Meglepődött a kérdésen.
“Mindkettőnknek, nyilvánvalóan.”
Thomasra gondoltam.
A huszonötödik évfordulónkra ő maga főzött vacsorát.
A csirke száraz volt, megégette a zsérceket, és az este nagy részét nevetéssel töltöttük.
Virágot vett a boltban, mert elfelejtette, hogy a virágbolt korán zárt.
Még mindig nálam volt a kártya.
Sarah ünneplése gyönyörű volt.
A bálteremet fehér virágok és gyertyák díszítették. Egy kis zenekar játszott a táncparkett közelében, és pincérek előételek tálcáival jártak.
Sarah fekete koktélruhát viselt, és úgy mozgott a teremben, mintha egy vállalati fogadást rendezne.
David elég boldognak tűnt.
De minden alkalommal, amikor megpróbáltam beszélni vele, valaki közbeszólt, hogy gratuláljon Sarah-nak a legutóbbi sikeréhez.
Koktélok közben Jim Hendersonnal együtt jelent meg mellettem.
“Margaret, emlékszel Jimre, ugye?”
Mr. Henderson kényelmetlenül érezte magát.
“Mrs. Whitman. Jó látni téged.”
“Én is.”
Sarah-ra pillantott, mielőtt újra megszólalt.
“Remélem, nincs rossz érzés a szerződéssel kapcsolatban.”
“Egyáltalán semmi,” mondtam. “Remélem, jól halad a projekt.”
Az arckifejezése megváltozott.
“Nos, néhány kihívásba ütköztünk.”
“Milyen fajta?”
“A megvalósítás nem egészen olyan volt, amire számítottunk.”
Sarah ragyogó nevetéssel bírt.
“Jim perfekcionista. Mindent rendbe hozunk.”
De Mr. Henderson nem nevetett vele.
Inkább a pohárát nézte.
Elég sokáig beszélgettem a konzultációval, hogy felismerjem egy olyan férfi arcát, aki valami drága dolgot vásárolt, és kezdte elgondolkodni, hogy hibázott-e.
Aznap este két preston-vezető mellett beszélgettem a bár közelében.
Nem akartam hallgatózni.
A ruhás közel álltak, én pedig elmentem egy sálért.
“Mennyire rossz a Henderson-i helyzet?” – kérdezte az egyik.
“Már elég rossz, hogy a szerződés korai megszüntetéséről beszélnek.”
“Mi történt?”
“Sarah olyan eredményeket ígért, amiket ezen az áron nem tudunk kiadni. Az operációk figyelmeztették, mielőtt aláírta.”
Az első férfi sóhajtott.
“Ez a harmadik számla ebben a negyedévben.”
Észrevettek, és abbahagyták a beszélgetést.
Udvariasan bólintottam, és folytattam a kontát felé.
Addigra sokkal tisztább képem volt.
Sarah nem csupán agresszív értékesítő volt.
Ígéreteket tett, amelyeket másoknak be kellett tartaniuk.
Lenyűgöző bónuszai még azelőtt érkeztek, hogy ezek az ígéretek tényleges ára nyilvánvalóvá vált.
És azok az emberek, akik a szerződései kézbesítéséért felelősek, kezdtek neheztelni ezt.
Az este végén Sarah odalépett hozzám, miközben a kabátomra vártam.
“Margaret, kérdezhetek valamit?”
“Természetesen.”
“Komolyan gondolkodtál a nyugdíjazáson?”
Ránéztem.
“Néha előfordul.”
“Nos, talán komolyabban kellene gondolnod rá. Olyan régóta dolgozol abban a kis tanácsadói üzletben.”
“Igen, megtettem.”
“És a te korodban nem lenne jó lazítani?”
“Lazítok.”
Mosolygott, mintha nem értettem volna a lényeget.
“Úgy értem, igazán lazít. Add el az üzletet. Hadd vegye át valaki fiatalabb az irányítást.”
“Valaki fiatalabb?”
“Valaki, akinek megvan az energiája és tapasztalata modernizálni.”
Tanulmányoztam az arcát.
“Van valaki, aki a fejedben?”
“Nem konkrétan. De valószínűleg segíthetnék neked vevőt találni.”
Az arckifejezése barátságos volt.
A hangja gyengéd volt.
De volt valami egyértelműen lelkes az ajánlat mögött.
Megköszöntem neki.
Aztán hazamentem, és másnap reggel felhívtam Marcust.
Kevesebb mint két héttel később az irodája felvette velem a kapcsolatot egy sürgős megbeszélés miatt.
Amikor megérkeztem, több dokumentumot is szétszórt az asztalán.
“Margaret, Preston felvásárlási javaslatot nyújtott be a Whitman Strategic Solutions számára.”
Ránéztem.
“Preston meg akarja venni a cégemet?”
“Hivatalos ajánlatot tettek.”
A levelet felém csúsztatta.
