Sarah fogalma sem volt arról, hogy az idős nő, akit elszakadt önkéntesnek tartott, az új munkaadója többségi részvényese.
Gondolkodtam rajta, hogy elmondjam neki.
Néhány másodpercig majdnem megtettem.
Aztán Davidre néztem, aki olyan nyilvánvaló büszkén figyelte a feleségét.
Később lesz idő beszélni a kapcsolatról, gondoltam.
A foglalkoztatását a szokásos vezetői eljárás révén jóváhagyták. Nem volt okom beavatkozni pusztán azért, mert a fiamhoz volt feleségül.
Legalábbis ezt mondtam magamnak.
Sarah új pozíciója gyorsan minden családi összejövetel középpontjává vált.
Gyönyörű irodája, bőkezű komponálási csomagja és céges autója volt.
Mindhárom élvezetét élvezte.
De amit a legjobban élvezett, az az volt, hogy arról beszélt, mennyivel sikeresebb, mint mindenki körülötte.
“Azok, akikkel dolgozom, a múltban ragadtak” – jelentette ki egy vasárnap. “Húsz éve ugyanazokat csinálják, és azon tűnődnek, miért maradnak le.”
“A tapasztalat nem mindig rossz dolog,” mondtam.
Sarah türelmesen mosolygott.
“Természetesen nem, Margaret. De az üzlet változik. Nem csinálhatod tovább úgy, ahogy az emberek a nyolcvanas években tették.”
Összekevertem a teámat.
“Nem, azt hiszem, nem tudod.”
Ezt egyetértésnek vette.
Néhány hónappal később bejelentette, hogy bezárta a Henderson számlát.
“Ez a legnagyobb szerződés, amit Preston évek óta megkötött” – mondta.
David elmosolyodott.
“Mondd el anyának a bónuszodat.”
Sarah hátradőlt a székében.
“Ötvenezer dollár.”
Megállt, láthatóan várva, hogy reagáljak.
“Készpénz bónusz,” tette hozzá. “És a profitmegosztásról beszélnek.”
Ismertem a Henderson fiókot.
A Whitman Strategic Solutions közel három évet töltött kapcsolatot Jim Henderson cégével.
Tanácsadóim tanulmányozták a működését, felismerték a termelési tervezés hiányosságait, és több lehetséges fejlesztést javasoltak.
A lehetséges bevétel eleinte vonzónak tűnt.
De ahogy haladtak a tárgyalások, problémákat fedeztünk fel.
A vállalat olyan szolgáltatásokat várt el, amelyek túlmutatnak a javasolt költségvetése ésszerűen támogatópontján.
A vezetőség nem értett egyet a prioritásokról, és a szerződés feltételei egyre megterhelezőbbek lettek.
Aggályaink voltak a munka jövedelmezősége miatt.
Még nem döntöttem el, hogy teljesen elmenjek-e, amikor Preston egy agresszív ajánlattal jelent meg.
Sarah nyerte meg a számlát.
Úgy tűnt, azt hitte, hogy kiváló értékesítőképességgel győzött le egy riválist.
Ami zavart, az nem az volt, hogy elveszítettem a szerződést.
Az volt a lényeg, hogy mennyire pontosan kezelte Preston javaslata azokat az aggályokat, amelyeket Henderson vezetése privátban megvitatott a csapatommal.
Sarah olyan részleteket tudott, amiket nem kellett volna tudnia.
Konkrét problémák.
Költségvetési aggályok.
A tárgyalásaink időzítése.
Olyan információ, amit a szokásos kutatás nem tudott megmagyarázni.
Feltettem néhány laza kérdést.
“Közvetlenül dolgozott Mr. Hendersonnal?”
“Természetesen.”
“És elégedett volt a javaslattal?”
“Nagyon örülök.”
“Ez biztosan jelentős felkészülést igényelt.”
Sarah elégedett mosolyt villantott rám.
“Ez az, ami megkülönbözteti a jó értékesítőket az átlagemberektől.”
Bólintottam.
De minden szavamat megjegyeztem.
A következő hat hónapban további két leendő ügyfél költözött a Whitman Strategótól Prestonba.
Mindkét szerződésnek voltak gyengeségei, amelyek kevésbé vonzóvá tették, mint amilyennek látszanak.
Egy esetben a csapatom már megkérdőjelezte, hogy az ügyfél elvárásai nyereségesen teljesíthetők-e.
Egy másik esetben a javasolt munka sokkal több munkaidőt igényelt volna, mint amennyit az ár indokolt.
Papíron Preston megelőzött minket.
Valójában több nehéz számlát örökölt.
Talán szinte szórakoztatónak találtam volna a helyzetet, ha nem lenne benne bizalmas információk és olyan alkalmazottak, akik megélhetése a megalapozott üzleti döntéseken alapult.
Még egy rossz szerződés is annak a cégé, amely tárgyalja azt.
Senkinek nincs joga őszintén megszerezni a személyes adatokat.
És egyre biztosabb voltam benne, hogy valaki pontosan ezt teszi.
Egy este, Sarah egy újabb hosszú beszéde után az eredményeiről, David segített kitakarítani az asztalt.
“Anya, egyszer kérj tanácsot Sarah-tól.”
“Miről?”
“A közösségi projektjeid. Nagyon jó a szervezésben és a szponzorok bevonásában.”
Két tányért raktam a mosogató mellé.
“Biztos vagyok benne.”
Sarah, aki követett minket a konyhába, nevetett.
“David, anyád önkéntes munkája aranyos, de nem pontosan ugyanaz, mint milliós szerződések tárgyalása.”
Felém fordult.
“Semmi sértés, Margaret. Ez csak egy másik világ.”
Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy elmondom neki, hogy már a születése előtt tárgyaltam a szerződéseket.
Ehelyett a fiamra néztem.
Idegesen mosolygott.
Az a mosoly jobban zavart, mint Sarah sértése.
Tudta, hogyan beszél hozzám.
Egyszerűen nem akart kihívni őt.
Miután elmentek, elmostam a maradék edényeket, megtöröltem a kezem, és felhívtam az ügyvédemet.
Marcus Whitman tizenöt évig képviselt engem.
Annak ellenére, hogy közös vezetéknevünk volt, nem voltunk rokonok.
Alapos, diszkrét és üdítően nem volt lenyűgözve a gazdagságtól.
“Miben segíthetek, Margaret?” kérdezte.
“Utánanéznél néhány szerződésen.”
“Milyen fajta?”
“A Whitman Strategic nem nyert szerződéseket.”
Marcus hallgatta, miközben elmagyaráztam a mintát.
Amikor befejeztem, egy pillanatra csendben maradt.
“Azt sugallod, hogy valaki a szervezetedön belül bizalmas információkat oszt meg?”
“Azt mondom, tudnom kell, hogy egy másik cég hogyan szerez olyan információkat, amiket nem kellett volna.”
“Ez Prestonról szól?”
“Igen.”
“És te birtokod a Prestonban az irányítást.”
“Igen.”
Még egy szünet.
“Akkor alaposan meg kell néznünk, mi történik mindkét oldalon.”
Igaza volt.
A tulajdonjog bonyolultabbé tette a helyzetet, nem pedig kevesebbet.
Egy alkalmazottnak nem volt automatikusan engedélye egy másik cég bizalmas ügyféladatainak használatára.
És ha Preston helytelen nyilvánosságra hozatal révén nyert szerződéseket, mindkét vállalkozás következményekkel szembesülhet.
Engedélyeztem az átvizsgálást.
Marcus és a pénzügyi csapatom elkezdték összehasonlítani a szerződéseket, levelezést és fizetési nyilvántartásokat.
