Emily elfordította a kulcsát a gyújtásban.

“Már tervezem.”

“Emily, még egy dolog.”

“Mi?”

“A dokumentumok egy közjegyzői hitelesítéssel ellátott másolatot tartalmaznak az aláírásodról.”

“Akkor a hitelesítés hamis.”

“Lehetséges. De aki ezt készítette, hozzáfért olyan információkhoz, amikkel a legtöbb idegennek nem volt megoldása.”

Emily a tóparti házhoz vezető útra pillantott.

“Jessica hozzáférhetett.”

Mara egy pillanatra csendben maradt.

“Aztán meg kell állapítanunk, hogy áldozat-e, bűntárs, vagy mindkettő.”

16:16-kor Ryan Hale poharat emelt a tóparti házban.

“Új kezdetekhez!”

Több vendég tapsolt.

Mellette állt egy ezüsthajú üzletember, Grant Wexler, a Harbor Crest Development Holdings ügyvezető partnere.

Wexler tengerészkék öltönyt, arany karórát viselt, és olyan arckifejezést viselt, ami azt sugallta, hogy mindent szórakoztató számára.

“Elég lenyűgöző ingatlan,” jegyezte meg.

Ryan elmosolyodott.

“Várd meg, amíg meglátod, mit tervezünk a keleti partra.”

Wexler a víz felé nézett.

“Egy butik üdülőhely kivételesen jól boldogulna itt.”

“És a család fenntart anyagi érdekeltséget,” tette hozzá Ryan.

“Feltéve, hogy a tulajdonjogi dokumentumok megbízhatóak.”

Ryan mosolya megfeszült.

“Persze, hogy azok.”

A szoba túloldalán Jessica az ablak mellett állt.

Alig nyúlt a borához.

Ryan odalépett hozzá.

“Mi bajod van?”

“Semmi.”

“Akkor ne nézz úgy, mintha valaki meghalt volna.”

Jessica a kocsifelhajtó felé nézett.

“Emilynek nem kellett volna jönnie.”

Ryan nevetett.

“Nos, most már elment.”

“Nem kellett volna így kiabálnod vele.”

“Itt voltam.”

“Mindenki előtt szégyenítetted meg.”

“Jó. Talán megtanulja a helyét.”

Jessica szeme könnyekkel telt meg.

Ryan közelebb hajolt.

“Figyelj. Holnapra a problémáink véget értek. Nincs több késedelmes törlesztőrészlet. Nincs több kínos befektetői hívás. Már nem kell többé úgy tenni, mintha minden rendben lenne.”

Jessica nem szólt semmit.

“Kétmillió dollár megváltoztatja az életeket.”

“Nem mind a miénk,” suttogta.

Ryan arca megkeményedett.

“Ne kezdd el újra.”

Egy középkorú nő közeledett a krémszínű blézerben.

“Mr. Hale?”

Ryan megfordult.

“Igen, Celia?”

“Problémánk van a záró papírokkal.”

Mosolya eltűnt.

“Milyen problémát?”

“A tulajdonjogi társaság tulajdonjogi vitát kapott.”

Jessica feje hirtelen felé fordult.

“Kitől?”

Celia kényelmetlenül nézett ki.

“Egy ügyvédtől, aki Emily Cartert képviseli.”

Ryan bámult.

Aztán halkan káromkodott.

“Az a nő!”

Celia lehalkította a hangját.

“Amíg a vita meg nem oldódik, a záró ügynök nem enged fel pénzt, és nem folytatja az átruházást.”

Ryan megfogta a poharát.

“Nem tudnál hívni valakit?”

“Nem egy vitatott tulajdonos aláírására. Ellenőrzésre van szükségünk.”

Ryan Jessica felé fordult.

“Hívd fel a nővéred.”

Jessica megrázta a fejét.

“Nem.”

“Hívd fel, és mondd meg, hogy vonja vissza a panaszt.”

“Ryan—”

“MOST!”

Több rokon ránézett.

Jessica hátrált el.

És először aznap délután Ryan valóban megijedtnek tűnt.

Nem azért, mert Emily elment.

Mert visszajön.

Emily 16:39-kor érkezett meg a tóparti házhoz.

Ezúttal nem volt egyedül.

Egy jelölt seriff járműve követte az SUV-ját a kanyargós magánúton.

Mara Voss egy külön autóval érkezett, egy vékony dokumentumcsomaggal.

Lena Ortiz, a negyvenes évei végén járó nyugodt nő, kilépett párja mellé.

Emily évek óta ismerte Ortizt helyi közösségi eseményeken keresztül.

De egyik nő sem tekintette a barátságukat a beavatkozás helyettesítőjeként.

“Érted,” mondta Ortiz, “dokumentálhatjuk a panaszodat, és kivizsgálhatjuk a gyanús hamisítást. Ez nem jelenti automatikusan azt, hogy mindenki a házban letartóztatva van.”

“Értem.”

“És van dokumentumod a tulajdonjogot igazoló dokumentumokról?”

Emily kinyitott egy mappát, amit Mara adott neki.

“Regisztrált tulajdoni lap, aktuális ingatlanadó-nyilvántartások, biztosítási nyilvántartások és az igazolványom.”

Ortiz megvizsgálta őket.

Mara hozzátette: “A függőben lévő tranzakciót megtámadták. A tulajdonjogú cég elismerte a csalásértesítés megérkezését, és felfüggesztette a zárást az ellenőrzés elvégzéséig.”

Emily bólintott.

“Jó.”

A házra nézett.

A napfény végigmosta a kőlépcsőket.

A bejárati ajtó ugyanaz a cédrus boltív alatt állt, amit az apja legutóbbi látogatása során csodált.

Emlékezett a szavaira.

Keményen dolgoztál ezért, drágám. Soha ne kérj bocsánatot azért, mert van valami szép.

Felmászott a lépcsőn.

Aztán megcsengett a csengőn.

Ryan kinyitotta az ajtót.

Diadalmas arckifejezése eltűnt.

“Mi a fenét keresel vissza?”

Emily nyugodtan állt a verandán.

“Hazafelé megyek.”

Ryan észrevette a helyettest.

A szemei kitágultak.

“Hívtad a rendőrséget?”

Ortiz helyettes előrelépett.

“Mr. Hale, egy bejelentett ingatlanhamisítással kapcsolatos hamisítás miatt vagyunk itt. Szeretnénk néhány kérdést feltenni.”

“Ez egy privát családi összejövetel!”

“Egy Ms. Carter nevében bejegyzett ingatlanon,” válaszolta Mara.

Ryan az ügyvédről a helyettes úrra nézett.

Aztán idegesen nevetett.

“Emily hazudott nektek.”

Emily nem emelte fel a hangját.

“Ryan, húzódj el az ajtótól.”

“Ez a ház a feleségemé!”

Mara megnyitotta a tulajdonosi mappát.

“Nem, Mr. Hale. A jelenlegi feljegyzett okirat szerint kizárólag Emily Catherine Carteré van.”

Ryan a dokumentumot nézte.

“Ez nem lehet igaz.”

“Az.”

“Jessica mondta nekem—”

Megállt.

Emily észrevette.

“Mit mondott neked Jessica?”

Ryan nyelt egyet.

“Hogy a dolgokat intézték.”

“Hogyan kezelted?”

A nappali felé nézett.

Jessica húsz lábnyira állt, mozdulatlanul.

Körülötte a megmaradt vendégek rémült csendben figyelték.

Emily belépett a házába.

Ezúttal senki sem nevetett.

“Mindenki, kérem, maradjatok nyugodtak,” jelentette be Ortiz-helyettes. “Senkit sem vádolnak meg pusztán azért, mert családi összejövetelen vett részt. Ki kell deríteni, ki készítette és nyújtotta be a vitatott dokumentumokat.”

Ryan felhorkant.

“Ez nevetséges.”

Mara az ingatlan nyilvántartásait az étkezőasztalra helyezte.

“Mr. Hale, engedélyezte ennek az ingatlannak a Harbor Crest Development Holdings-nek történő eladását?”