Apa lépett be a szobába, egy csésze gőzölgő teával a kezében. Megállt a kiságy mellett, lepillantott az unokájára, majd gyengéden rámosolygott.
– Minden elintézve, Audrey. A lakás üres, a papírok nálunk, a vagyonod teljes körűen zárolva és védve van. Dominic pedig… nos, ő mostantól a saját tetteinek a súlyával él együtt.
Felnéztem rá, és éreztem, hogy végre megszűnt minden teher a vállamon.
– Köszönöm, apa – mondtam halkan.
– Nincs mit köszönni, kislányom – válaszolta, és megérintette a vállamat. – Csak arra emlékezz: soha többé ne engedd senkinek, hogy tizenkét dollárra mérje le az értékedet. Mert te több vagy ennél. Te a saját sorsod tábornoka vagy.
Megcsókoltam Leo pici homlokát, és kifelé néztem a végtelen, nyitott tájra. A vihar elült, és a jövő – most először az életemben – teljesen az enyém volt.
