Továbbiak felfedezése
Esküvőszervezés
Keress orvost
Közösségi hírek
— Megsüketültél talán? Már harmadszor nyomom a csengőt! — Erzsébet asszony hangja élesen vágott bele a dohos, nedves vakolatszagú levegőbe, mintha sarokcsiszoló sivított volna fel.
Júlia a rozoga fémkétágú létra legfelső, festékpöttyös fokán egyensúlyozott, görcsösen szorítva kezében a megkopott acélspaklit. Végtagjai teljesen elgémberedtek, ujjpercei viaszfehérre dermedtek a huzatos szoba nyers hidegében; a falakon lévő apró repedésekből áradt a fagyos téli fuvallat, a higanyszál pedig jó, ha elérte a tizenhat fokot. Lassan, nehézkesen fordította oldalra a fejét. A tágas bejáratban, a szürke, ólomsúlyú decemberi felhőtakaró előtt ott tornyosult az anyósa. Vastag, fekete nercbundát viselt, amely a cementeszsákok, kibelezett válaszfalak és téglatörmelékek között olyan képtelenül hatott, mintha dísznyerget vetettek volna egy igásállat hátára. Mögötte Gábor, Júlia férje toporgott, bűnbánóan behúzott nyakkal, tekintetét lesütve. Két kezében három óriási, tarka kockás műanyag utazótáskát és egy foszló szélű nejlonzacskónyi déligyümölcsöt szorongatott.
— Jó napot magának is, Erzsébet asszony — szólalt meg Júlia rekedten, torkában kapart a felszálló gipszpor. Óvatosan leereszkedett a létráról, vigyázva, nehogy rálépjen a padlón heverő hegyes csempetörmelékre. — Hogy kerülnek ide? Gábor kifejezetten azt mondta tegnap reggel, hogy Hévízre mennek a gyógyüdülőbe pihenni.
Erzsébet asszony beljebb csoszogott, és undorodva húzta el a száját, ahogy elegáns bőrcsizmájának orra belefúródott a finom cementporba. Szúrós tekintete végigsöpört a félkész helyiségen.
— Miféle gyógyüdülésről beszélsz, amikor a fiam ilyen mostoha körülmények között kénytelen tengődni? — intett türelmetlenül Gábor felé, aki még mindig a küszöbön ácsorgott, mint aki retteg átlépni a határvonalat. — Na, gyere már, ne állj ott bálványként! Rakd le azokat a motyókat oda, arra a tisztább kartondobozra. Te jó ég, hát ez valóságos disznóól… Júlia, fél év sem volt elegendő, hogy valami emberi tisztaságot teremts ebben a viskóban?
— Ez nem disznóól, hanem egy totális szerkezeti felújítás közepe — törölte meg Júlia a tenyerét a munkásnadrágja szárán, amelybe már hónapokkal ezelőtt végleg beleette magát a mészpor. — Áthúztuk az egész elektromos hálózatot, az aljzatot betonozni kellett a beázás miatt, és a fűtéskörök sincsenek még véglegesen bekötve. Pontosan tisztában vannak ezzel mindketten.
— Ó, persze, tudom én jól, nálad miként mennek ezek a végeláthatatlan mesterkedések — fújtatott Erzsébet asszony, miközben peckesen bevonult az egyetlen viszonylag lakhatóvá tett szobába. Júliának ez a helyiség szolgált hálóként, ideiglenes teakonyhaként és szerszámosraktárként. — De most egyáltalán nem ez a lényeg. Roppant szorít bennünket az idő, és a családi tanács már meghozta a végső döntést.
Megállt a poros szőnyeg közepén, és teátrális mozdulattal bontotta ki bundája gombjait. Odabent csillogó, arany lurexszálakkal átszőtt alkalmi ruha feszült testes alakján — annyira groteszk látványt nyújtott a lecsupaszított téglafalak árnyékában, mintha estélyre igyekvő primadonna keveredett volna egy ipari bontási területre.
— Mit határoztak el? — kérdezte Júlia gyanakvón, miközben a férjére szegezte kérdő pillantását. Gábor azonban rendkívüli figyelemmel kezdte vizsgálni a mennyezet gipszkarton-illesztéseit, mintha azokban rejtőzne az univerzum összes titka.
— A karácsonyt — jelentette ki Erzsébet asszony fensőbbséges hanghordozással. — Itt tartjuk meg. Mindannyian. Jön Viktória a három eleven gyerkőccel, jönnek a Szabóék a szomszéd faluból, és természetesen mi is beköltözünk Gáborral. A téli tóparti mikroklíma páratlanul kedvez a légutaknak. Úgyhogy, Júlia, szépen szedd össze a vödreidet, szerszámaidat meg a kacatjaidat, és azonnal ürítsd ki nekünk ezt a lakást!
Júlia dermedten állt, és úgy érezte, megáll a vér az ereiben. Végignézett a csupasz mennyezeti vezetékeken, a földön heverő fűrészporon, majd a saját remegő, elgyötört kezén. Évek kemény munkája, a spórolt pénze és a saját verejtéke feküdt ebben a déli parti romos házikóban, amelyet saját örökségéből vett, még mielőtt összeházasodtak volna. Gábor egyetlen fillért sem adott hozzá, sőt, hetek óta panaszkodott a porra és a zajra, leginkább a kanapén ülve a telefonját bújta.
— Erzsébet asszony, ez a ház az én nevemen van — mondta Júlia lassan, minden szót megfontolva, miközben a hangja szokatlanul csendes maradt. — Nem működik a padlófűtés a nappaliban, a konyhabútornak csak a váza áll, és nincsen meleg víz sem a vendégszobában. Ez az épület jelenleg alkalmatlan tíz ember fogadására, nemhogy egy karácsonyi vacsorára. Kérem, forduljanak vissza, és menjenek szállodába.
Az anyósa arca vörösbe fordult a felháborodástól.
— Hogy merészelsz így beszélni velem, te hálátlan teremtés?! A fiam feleségeként kutya kötelességed biztosítani a családi békét és az otthon melegét! Gábor apai része és a családi tekintély révén ez az ingatlan éppúgy a mienk is! Megszakad a szívem, hogy a szegény gyermekem egy ilyen makacs, önző nő mellett pazarolja el a fiatalságát. Gábor, mondj már valamit ennek az őrültnek!
Gábor zavartan köhintett, letette a nehéz táskákat a poros padlóra, majd közelebb lépett Júliához. Nem mert a felesége szemébe nézni.
— Ugyan már, szívem… Ne csináld ezt a felesleges drámát — suttogta kínos mosollyal. — Anyuék már hetek óta ezt tervezik. Elküldhetnéd a munkásokat, összerámolhatnál, és átmehetnél anyádhoz a szomszéd városba addig a néhány napig. Tudod, mekkora szégyen lenne lemondani a rokonságot… Csak most az egyszer tedd meg a kedvünkért!
