– Talán most végre abbahagyod a harcot velem, Elena – mondta halkan, szinte atyai intésnek szánva a szavait. – Látod, hová vezet a makacsságod. ]A karomba fúrt műanyag kanül hideg folyadékot pumpált a vénáimba, az infúziós állvány tetején lógó tasak lassan, kimérten csepegtette a fájdalomcsillapítóval kevert fiziológiás sóoldatot.

És ez csak a bevezetés volt.

A végzés mögé fűzve ott sorakoztak a részletes bankszámlakivonatok, amelyeket az elmúlt hetek éjszakáin gyűjtöttem össze és továbbítottam a jogi képviselőmnek. Feketén-fehéren, piros kihúzóval kiemelve ott állt tizenhét különálló tranzakció: összesen 640 000 dollár értékű, indokolatlan és felhatalmazás nélküli átutalás a közös befektetési számláinkról egy olyan fantomcéghez, amelyet Marcus és Vanessa közösen jegyzett be alig két hónappal azelőtt.

Vanessa szeme elkerekedett, ahogy meglátta a cégnév melletti összegeket. Rémülten fordult Marcus felé:

– Azt mondtad… azt mondtad nekem, hogy az a pénz a tiéd! Hogy a házasságkötésetek előtti saját tőkéd!

Marcus rá se hederített. A légzése felgyorsult, a szája széle megremegett. Lázasan lapozott tovább a vaskos kötegben, mintha azt remélné, hogy a papírok hirtelen elpárolognak, vagy egy másik valóság tárul fel előtte. Ám a lapok alján ott volt a kegyelemdöfés: az ügyvédem kérelmezte az összes kapcsolódó üzleti entitás, szerver, levelezés és magánszámla azonnali, törvényszéki szintű pénzügyi zárolását és bizonyítékmegőrzését.