– TAKARDÍTSÁTOK EL INNEN EZT A HASZONTALAN NŐT! – üvöltötte az új vezérigazgató, miközben gúnyos mosollyal az arcán, teátrális mozdulattal a szemetesbe vágta a biztonsági belépőkártyámat. A mellette ülő három tanácsadó, akik méregdrága, de ízléstelen öltönyükben úgy festettek, mint egy rossz egyetemi testvériség tagjai, hangos hahotázásban tört ki.

– Szabotáltad a cégemet! – kiabálta, a hangja remegett.
– Én nem szabotáltam semmit – feleltem kimérten. – Az ön döntése egy azonnal jelentendő, kritikus megfelelőségi változást hozott létre. Én ezt tényszerűen dokumentáltam. A kormányzati tisztviselő pedig meghozta a saját döntését arról, milyen lépések szükségesek.
Derek személyes perrel fenyegetőzött, mocskolódott, majd rámbácsapta a telefont.

Húsz perccel később hívott az ügyvédem, Rebecca Collins. Miután áttanulmányozta a munkaszerződésemet, a kirúgásomat megerősítő e-mailt és a belső eljárásrendeket, a hangja éles és fókuszált volt.
– Rachel, mától kezdve egyetlen szót sem válthatsz Derekkel jogi képviselet nélkül. A cége hatalmas, sötét vihar felé tart, és nekünk gondoskodnunk kell arról, hogy minden lépésed tökéletesen védhető és dokumentált maradjon.

A helyzet valójában sokkal pusztítóbb volt, mint amit Derek apró agya fel tudott fogni. A Westbridge legfontosabb kormányzati megbízása folyamatos, megszakítás nélküli megfelelőséget követelt meg. Ez magában foglalta a szigorú kiberbiztonsági kontrollokat, a minősített felügyeletet, és az anyagi, strukturális változások azonnali jelentését. Az én távozásom önmagában még nem érvénytelenítette volna az engedélyeinket. De az, hogy egy tollvonással megszüntette az egész megfelelőségi osztályt, miközben súlyos, megoldatlan auditálási problémáink voltak, felért egy vállalati öngyilkossággal.