Anya üzenettel követte.

“A testvéred összetört. Segítened kell nekünk átvészelni ezen.”

Azt válaszoltam, hogy soha nem voltam része az Evergreen üzletének, soha nem hagytam jóvá az állításait, és nem adok hamis ajánlást.

Ha a szüleimnek kérdései voltak a befektetésükkel kapcsolatban, közvetlenül Blake-kel kellett foglalkozniuk azokat, és független pénzügyi tanácsot kellett kérniük.

Apa újra hívott.

Ezúttal válaszoltam.

“Küldened kell egy tisztázó e-mailt,” követelte.

“Már tisztáztam, hogy nem voltam benne.”

“El tudnád magyarázni, hogy a testvéred félreértette a szerepedet.”

“Már elmagyaráztam a szerepemet. Nekem nem volt semmi.”

“Tudod, mennyibe kerülhet ez nekünk?”

Vettem egy mély levegőt.

“A nyugdíjmegtakarításaidat egy szerződés alapján fektetted be, amit nem írtak alá?”

Nem szólt semmit.

“Megkérdezted, hogy lássuk a tényleges megállapodást?”

“Bíztunk Blake-ben.”

“És most azt akarod, hogy igaznak mutassam be az állításait, hogy ne kelljen szembe nézned azzal, ami történt.”

“Mi vagyunk a szüleid.”

“Tudom. Ezért fájt ez annyira.”

Egy pillanatra egyikünk sem szólt.

Aztán apa azt mondta: “Sosem gondoltam volna, hogy a saját családod ellen fordulsz.”

“Nem fordultam ellened. Nem voltam hajlandó hazudni érted.”

Letette a telefont.

A következő hetekben Evergreen problémái egyre nehezebben elrejthetők voltak.

A beszállító megkövetelte a vállalattól, hogy igazolja fenntarthatósági állításait, mielőtt bármilyen kereskedelmi megállapodásról beszélne.

A potenciális befektető módosított dokumentációt kért és megerősítést kért arról, ki végezte valójában a környezetvédelmi munkát.

Blake-nek ki kellett javítania a képviseleteit, és eltávolítania azokat a hivatkozásokat, amelyek arra utaltak, hogy én támogattam az üzletét.

A javasolt szerződés nem lett véglegesítve, és a bemutató csapat nem változtatott ezen a helyzeten.

A szüleim végre megtudták a pénzügyi kitettségük teljes mértékét.

Az a megállapodás, amire támaszkodtak, nem volt garantált szerződés, és a befektetésük nem rendelkezett azzal a védelemmel, ahogy apa feltételezte.

Blake bizalmában bíztak, ahelyett, hogy átnézték volna a tényleges feltételeket. Összetévesztették az ígéreteit bizonyítéknak.

És most azt akarták, hogy megmentsem őket a következményektől.

Anya egy délután egy dosszióval jött a lakásomba.

Kimerültnek tűnt.

“Lauren, kérlek. Az apádnak és nekem szükségünk van a segítségedre.”

Hagytam, hogy a konyhaasztalnál üljön, de nem vettem el a dossziét, amit felajánlott.

“Miben segíts?”

“Blake-nek szüksége van valakire, aki érti a környezeti oldalt. Áttekinthetnéd az állításait, és segíthetnél, hogy újjáépítse a javaslatot.”

“El tudom magyarázni az általános környezeti elveket. Nem hagyhatom vissza utólag olyan munkát, amit sosem végeztem.”

“Legalább beszélhetnél a beszállítóval.”

“Már mondtam nekik, hogy nem vagyok benne.”

“Akkor mondd meg nekik, hogy most hajlandó vagy bekapcsolódni.”

Ránéztem.

“Megkérdeznéd, hogy részt vettél-e a diplomaosztómon is?”

Az arca összeszorult.

“Ez nem fair.”

“Azt mondtad, nem én vagyok az a gyerek, akire büszke vagy. Kihagytad a ballagásomat, hogy megünnepeld az üzleti indulást. Most azt akarod, hogy megmentsd azt a szakot, amit figyelmen kívül hagytál.”

“Feldúltam, amikor ezt írtam.”

“Elég komolyan gondoltad, hogy elküldted.”

Lenézett a mappára.

“Hibáztunk.”

“Igen.”

“A családok megbocsátanak egymásnak.”

“A megbocsátás nem jelenti azt, hogy a nevemet kell írnom valamire, amit nem tudok igazolni.”

A szeme könnyekkel telt meg.

“Az apád fél. Rengeteg pénzt veszíthetünk.”

Éreztem a jól ismert vágyat, hogy megvigasztaljam őt.

Azt akartam mondani neki, hogy minden rendben lesz, még ha ezt nem is ígérhettem.

De a szüleim évekig tanították nekem, hogy az ő szenvedésük fontosabb, mint az enyém.

Nem akartam megismételni az órát.

“Szükséged van egy független pénzügyi tanácsadóra és egy ügyvédre, aki felülvizsgálja a befektetést,” mondtam neki. “Segíthetek találni a képzett szakembereket, de nem leszek Blake fizetés nélküli tanácsadója, és nem támogatom az állításait.”

Úgy nézett rám, mintha idegen nyelven beszélnék.

“Tényleg hagynád, hogy a testvéred elhibázzon?”

“Nem, hagyom, hogy ő vállalja a felelősséget a saját vállalkozásáért.”

A mappát az asztalra hagyta.

Visszavittem neki, mielőtt elment.

Nem akartam megtartani azokat a papírokat, amelyek az ő problémájukhoz tartoztak.

Néhány nappal később Blake megkérte, hogy találkozzon velem.

Egy egyetem közelében lévő kávézóban találkoztunk.

Más nézett ki a szokásos magabiztosság nélkül. Drága órája még mindig a csuklóján volt, de folyton forgatta, miközben beszélt.

“Sosem gondoltam volna, hogy az e-mailek ennyire nagy ügyté válnak,” mondta.

“A nevem segítségével meggyőzted az embereket, hogy jóváhagynék valamit, amit nem.”

“Azt hittem, segítesz, ha valaki kérne.”

“Sosem kérdeztél meg.”

Elfordította a tekintetét.

“Apa és anya mindent befektettek ebbe. Azt hittem, ha beindítom az üzletet, visszafizethetem nekik, és bizonyíthatom, hogy nem pazarolom a pénzüket.”

Először hallottam valamit a kifogásai alatt.

Félelem.

Ígérte a szüleinknek egy olyan jövőt, amit nem tudott garantálni. A hírnevét a bizonyosságra építette, mert a bizonytalanság beismerése azt jelentette volna, hogy elveszíti azt a csodálatot, amire támaszkodott.

De az, hogy ezt megértette, nem tette elfogadhatóvá a döntéseit.

“El kellett volna mondanod nekik, hogy a szerződést nem írták alá,” mondtam.

“Azt hittem, véglegesíthetem. És amikor nem volt az, azt akartam, hogy a beszállító elhiggye, készen állunk.”

“Szóval, a kutatásomat használtad.”

Bólintott.

“Sajnálom.”

Vártam, de nem adott további magyarázatot.

“Sajnálod, hogy a nevem használtad, vagy sajnálod, hogy megtudtam?”

Az arca elkomorult.

“Nem tudom, hogyan válaszoljak erre.”

“Akkor gondold át, mielőtt bármi mást kérnél.”

Felálltam és elmentem.

Ezúttal nem ajánlottam fel neki a módját, hogy könnyebbé tegye a beszélgetést.