Átnéztem a függőben lévő vásárlási megrendeléseket.
Ellenőriztem a kritikus beszállítói szerződések állapotát.
Sürgősségi igazgatósági ülést szerveztem.
És egy közleményt készített az alkalmazottaknak, amelyben elmagyarázták, hogy a működés engedélyezett vezetés alatt folytatódik.
Soha nem éreztem még ennyire felkészületlennek egy munkára.
De Denise nem engedte, hogy túlterhelt legyek.
“Egy dolog egyszerre,” mondta.
Bólintottam.
Folytatta.
“Grace nem várta, hogy mindent tudsz.”
Ránéztem.
“Akkor miért választott engem?”
Denise szomorúan mosolygott.
“Mert tudta, hogy megkérdezed azokat, akik igen.”
Gondolkodtam ezen.
Ezután megnyitottam az első mappát.
Azonnali problémák merültek fel.
Todd utasította a létesítmények vállalkozóját, hogy változtassa meg a hozzáférési engedélyeket.
Számítógépes hitelesítést kért.
Felvette a kapcsolatot az irodavezetővel, hogy megváltoztassák a vezetői címeket.
És állítólag legalább egy beszállítónak is elmondta, hogy hamarosan jelentős vásárlási döntéseket hoz.
Ezek közül egyik sem volt megfelelően engedélyezve.
Kijavítottunk, amit tudtunk.
A többit dokumentáltam.
Ezután felvettem a kapcsolatot a beszállítóval, hogy tisztázzuk a cég tényleges vezetői struktúráját.
A beszállító képviselője zavarban volt.
“Todd azt mondta, ő veszi át az irányítást.”
Denise-re néztem.
Aztán nyugodtan válaszolt.
“Ez nem így van.”
Egy szünet következett.
“Azt mondta, nagy változások jönnek.”
Vettem egy mély levegőt.
“Az Ashford Manufacturing minden engedélyezett változtatást közvetlenül a vezetőséggel kommunikál.”
A képviselő megköszönte.
Ezután megkérdezték, hogy a meglévő vételi rendelésünk érvényes-e.
“Igen.”
Ez volt az első alkalom, hogy megértettem, milyen könnyen okozhatott problémát Todd magabiztossága még jogi tulajdon nélkül is.
Ha elég ember higgye annak, hogy ő a vezető, talán az utasításai szerint cselekedhetnének.
A parancsokat meg lehetne változtatni.
A szerződések késésben vannak.
A fizetések kérdései.
Az alkalmazottak összezavarodtak.
A jogi dokumentumok számítottak.
De ugyanígy kellett volna biztosítani, hogy mindenki tudja, kiben bízhat.
A rendkívüli igazgatósági ülésen Sanders elmagyarázta a bizalmi struktúrát.
Az Ashford Holdings Trust a szavazati részesedés ötvenegy százalékát ellenőrizte.
A munkavállalói tulajdonbúcs a fennmaradó negyvenkilenc százalékot a bevezetett utódlási megállapodás alapján birtokolta.
A vonatkozó dokumentumok kijelölték, hogy gyakoroljam a család irányító részesedését, és megadták a Grace által jóváhagyott munkavállalói tulajdoni részt.
Az igazgatótanács megerősítette az ideiglenes vezetői hatalmamat a vállalati szabályzat alapján.
Elfogadtam a szerepet.
Nem azért, mert azt hittem, lecserélhetem Grace-et.
Mert valakinek meg kellett tartania a céget, amíg a szélesebb körű vezetői döntések véglegesítenek.
Körbenéztem a tárgyalóteremben.
Denise.
A műveleti igazgatónk.
Két független tanácsadó.
Sanders.
Olyan emberek, akik ismerték Grace-t.
Dolgoztam vele.
Tisztelték őt.
Vettem egy mély levegőt.
“Egy dolgot szeretnék tisztázni.”
Mindenki rám nézett.
“Nem fogom úgy tenni, mintha mindent tudnék, amit Grace tudott.”
Denise bólintott.
Folytattam.
“De tudom, hogy a cég emberei értik, hogyan kell végezni a munkájukat. Az én prioritásom, hogy meglegyen a vezetésük, erőforrásai és stabilitásuk ahhoz, hogy továbbra is ezt csinálják.”
Csendes szünet következett.
Aztán a műveleti igazgatónk azt mondta: “Ez jó kiindulópont.”
Mosolyogtam.
Először a temetés óta úgy éreztem, hogy talán el tudom vinni azt a felelősséget, amit Grace rám bízott.
Nem egyedül.
Azokkal az emberekkel, akikben megbízott.
A jogi vita tíz nappal később kezdődött.
Todd ügyvédje keresetet nyújtott be a bizalmi módosítás ellen.
A vita Grace utolsó heteiben lévő állapotára összpontosított.
Todd azt állította, hogy túl beteg volt ahhoz, hogy megértse egy nagy pénzügyi döntést.
Azt sugallta, hogy más családtagok is befolyásolhatták őt.
A cél nyilvánvaló volt.
Én.
Sanders alaposan elmagyarázta a fájlt.
Todd nem azt állította, hogy aláírta a céget a nevére.
Azt állította, hogy Grace utolsó módosítása nem számít.
Ha érvényteleníteni tudná, remélte, hogy újra felnyitja a kérdéseket arról, hogyan kellene kezelni az utódlást.
A dokumentumokat bámultam.
“Azt állítja, hogy Grace nem tudott döntéseket hozni?”
Sanders bólintott.
“Ez az alapja a kihívásának.”
Április harmincára gondoltam.
Grace részletes kérdéseket tesz fel.
Papírok átnézése.
Ragaszkodva ahhoz, hogy a cég alkalmazottai részesedést kapjanak.
Ránéztem.
“Pontosan tudta, mit csinál.”
Sanders a szememmel.
“Egyetértek.”
Aztán egy másik mappát tett az asztalra.
“És van dokumentációnk.”
A kórházi nyilvántartások fontossá váltak.
Orvosi jegyzetek.
Tanúvallomások.
A közjegyzői hitelesítési folyamat.
A találkozók idővonala.
A változtatásokat, amiket Grace kért.
Saját kézzel írt megfigyelései.
Ez az ellentét az április huszadik incidensével.
Tíz nappal korábban Ruth visszautasította Todd kérését, mert Grace nem volt elég éber.
Április harmincikusán Ruth ellenőrizte, hogy Grace elég éber ahhoz, hogy megértse és önként jóváhagyja a módosítást.
Ez két különböző körülmények volt.
És a feljegyzések dokumentálták a különbséget.
Todd kihívása mindkettőt megvizsgálta.
Ez lett az egész vita egyik legnagyobb iróniája.
Megpróbálta Grace betegségét indokként használni, hogy a módosítás ne számítson.
De az orvosi és adminisztratív iratok átnézése felhívta a figyelmet a korábbi aláírásgyűjtési kísérletére, amikor ő nem volt elég éber.
Már az érv, amelyről úgy hitte, hogy előnyt adhat neki, kérdéseket hozott fel, amelyekre nehezen tudott válaszolni.
Megpróbált kapcsolatba lépni a bankkal is.
Júniusban Denise biztonsági riasztást kapott.
Valaki megpróbált hozzáférni vállalati számlaadatokhoz egy elavult jogosultsági nyilvántartással.
A bank biztonsági rendszere jelezte a próbálkozást.
Ez nem vezetett jogosulatlan átruházáshoz.
Az eset azonban vizsgálatot és további ellenőrzést igényelt.
Denise késő este hívott.
Hangja szokatlanul éles volt.
“Emily, még mindig próbálkozik.”
Felültem.
“Mi történt?”
Magyarázta.
Hallgattam.
Ezután megkérdezték, hogy van-e kockázat alá tartozó vállalati alapok.
