Az utolsó beszélgetésünk akkor volt, amikor azt mondta, szégyell a döntésemet, én pedig azt mondtam, hogy ez az ő döntése, és letette.
Szavához híven, megszakított engem.
Abbahagytam a hívásaim felvételét, az üzeneteimre válaszolni.
Sosem vettem a szívembe.
Továbbra is fizettem az egyetemét, havi zsebpénzt küldtem neki, sosem hagytam abba a szeretetet és törődést.
Reméltem, hogy egyszer majd megváltozik.
És ez a remény úgy ölt meg, mint egy lassú méreg.
Megjelentem a családi eseményeken, ahol elvárták tőle, de ő elutasított és figyelmen kívül hagyott.
Nem válaszol a köszöntésemre, még bólintást sem tett. Beszélj rajtam, viselkedj úgy, mintha nem is léteznék.
Pár alkalom után abbahagytam, hogy eljárjak olyan összejöveteleken, ahol elvárták őt.
Hagyd abba a hívásokat és az üzenetküldést.
Azonban amikor hallottam a diplomaosztó napjáról, nem tudtam megállítani magam.
Apaként nagyon fontos mérföldkő, hogy a fiad, az egyetlen gyermeked, végigérettségi.
Szégyentelenül megjelentem.
Nem volt meghívóm.
Nem tudom, hogy gondoltam volna, hogy ha azon a napon megjelenek a kollégiumában, érzelmes lesz.
Talán bocsáss meg, és vezess velem is.
Ostobaság tőlem, hogy azt gondolom, hogy szüksége lehet az apjára a különleges napján.
A válásunkat pár hónappal korábban véglegesítették.
