Amikor a munkáltatóm elkezdett kisebb számlákat eladni, Darlene megkérdezte, ki gondoskodik Hillcrestről.
Mondtam neki, hogy gondolkodom rajta, hogy egyedül járok.
Nem nevezett bátornak. Megkérdezte, van-e biztosításom, válaszolok-e reggel hatkor, és hogy a becsüléseim megmutatják-e neki, mennyibe kerül a munkaerő.
Négy évvel később is ezek a kérdések kiváló voltak.
Én megtakarítással, használt furgonnal kezdtem, és több magabiztossággal a javításokkal kapcsolatban, mint az üzletvezetésben. Darlene találkozót szervezett a kerület beszerzési munkatársaival. Teljesítettem a beszállítói követelményeket, és beadtam egy becslést. Hillcrest adott nekem egy kis munkát.
Az első számlán majdnem két óra munka után maradtam, mert szégyelltem az összérték miatt.
Darlene visszahívott az irodájába.
“Ennyi ideig tartott a munka?”
“Igen.”
“Akkor miért nem kérsz pénzt?”
Mondtam, hogy újra használni akarnának.
Áttolta a számlát az asztalán. “Jövőre szükségem van rád az üzletben. Küldd el nekem az őszinte számlát.”
Ilyen segítséget adott. Nem finanszírozta a cégemet, és nem tüntette el a hibáimat. Azt várta, hogy rendesen végezzem el a munkát, beleértve azokat a részeket is, amiket el akartam kerülni.
Kedden ugyanezt tette anyám üzenetével is.
“Megsérülhetsz,” mondta, miközben egy szalvétára tett egy tekercset. “Nem kell vitává változtatnod ahhoz, hogy megsérülj.”
