“Melinda tönkretette a karácsonyt.”
Ezt Todd előtt mondta. Jillian előtt mondta. Iris bólintott, mintha a vonalat már jóváhagyták volna.
Eleinte helyet csináltam Fay gyászának. Azt mondtam magamnak, hogy Todd végül felveszi a számlát, és Jillian végül abbahagyja, hogy a családi ünnepet fotózásnak tekintse.
Todd munkahelyet váltott, és még mindig úgy pakolt, mint egy vendég. Jillian hosszabb listákat küldött. Iris folyamatosan a jobb kilátással rendelkező sarokszobát foglalta el. Fay folyton nagyobb alaprajzot és hosszabb menüt választott, majd úgy értékelte a hétvégét, mint egy bíró, aki még nem vett jegyet.
A sorrend soha nem változott.
Dicséret az evők számára. A fizető hibája.
Ha az időjárás nem tartott minket a teraszról, rossz házat foglaltam. Ha az I-64 késleltette a vendéglátó furgont, valahogy korábban kellett volna elhagynom Richmondot az ő nevükben. Ha Warren neve felmerült és Fay sírt, akkor az az éjszaka, amit mindenki köré építettem, valahogy nem volt elég erős ahhoz, hogy megőrizze az emlékét.
Nem voltam lány azokban a szobákban.
Én voltam a hőmérséklet.
Későbbi években novemberben túlóráztam, hogy december ne térjen vissza januárban. Fay még mindig olcsónak nevezett, amikor egy hirdetésben nem volt napozó. Todd továbbra is üdvözlés nélkül továbbította a bevásárlói linkeket. Jillian mégis megkérdezte, hogy ugyanaz a catering-cég tud-e még egy desszertasztalt hozzáadni.
