Mondtam neki. Judy 19 éve volt a barátom, és ennél tovább ingatlanjogi ügyvéd. Ő figyelmen kívül hallgatott. Aztán azt mondta: “Első szabály, nem haragosan mész oda.”
“Ez kizárja a jelenlegi személyiségem nagy részét.”
“Dolgozz rajta.”
Elkezdett kérdezni. Emily szerepelt az okiraton? Volt azonosítója azzal a címmel? Posta, biztosítási papírok, közüzemi kivonatok, SMS-ek Ryantől? Igen. Igen. Igen.
“Jó. Mentsd meg mindent. Képernyőképet készítsd az üzenetekről. Ne törj be ablakot. Ne erőltesd be az ajtót. Ne fenyegetj senkit.”
“Nem terveztem.”
“Maggie.”
“Nem is terveztem túl sokat.”
“Maggie.”
“Vége.”
56 évesen rájöttem, hogy a bosszú sokkal több papírmunkát jelent, mint amennyit a televízió elhittetett velem. Judy elmondta, mit kell összegyűjteni, és azt mondta, hogy Lyallban találkozik velünk. Emily felvette a kapcsolatot a helyi rendőrséggel, és elmondta, hogy kizárták a saját tulajdonában lévő és lakott otthonából. Amit kértünk, nem az volt, hogy egy rendőr döntse el, ki kapja a házat. Szerettünk volna valakit ott, aki békét tart, amíg Emily próbál visszajutni a házba.
10:50-re már Ryan előjárdáján álltunk. Judy mellettem volt.
“Személyesen jöttél?”
Rám nézett. “Ismerlek.”
Érthető. Egy tiszt állt néhány lépésre mögöttünk. Emily megcsengette. Ryan kinyitotta az ajtót zokninadrágban, és egy férfi arckifejezését tükrözte, amiért a következmények munkaidő után érkeztek. Bourbon pohár volt a kezében. Denise jelent meg mögötte. Ryan Emilyre meredt. “Mit keresel itt?”
