A sérült ruhától a gyönyörű elefántcsont ruháig néztem.
“Ez egy szép gondolat,” kezdtem, “de már kiválasztottam, mit viselek.”
Kathleen arckifejezése megváltozott.
“Mit mondtál?”
Vettem egy mély levegőt.
“Értékelem, hogy az esküvői ruhád fontos neked. De én a saját köpenyemet viselem.”
A melegség eltűnt a szeméből.
“Elizabeth, ne légy nehéz.”
“Nem akarok nehezebb lenni.”
“Akkor vedd fel.”
Jenna az ablak mellett mozdult.
“Kathleen, talán van más mód is, hogy bevonjuk a ruhát. Elizabeth cipelhetne egy csipkés csokrával.”
Kathleen hirtelen megfordult.
“Nem hozzád beszéltem.”
Jenna elhallgatott.
Éreztem, ahogy meleg száll fel az arcomba.
“Nincs okod udvariatlannak lenni Jennával.”
Kathleen rövid, humor nélküli nevetést hallatott.
“Hihetetlen. Még az esküvőd napján is ragaszkodsz hozzá, hogy mindent magadról csinálj.”
Ránéztem.
“My wedding day?”
“You’re marrying into the Martinez family. That means respecting our traditions.”
I looked again at the stained gown.
“Is this a tradition Larry knows about?”
Kathleen didn’t answer immediately.
Instead, she carefully smoothed the torn sleeve.
“Of course he does.”
A cold feeling settled in my stomach.
“Did he agree to this?”
Before Kathleen could respond, the door opened again.
Larry stepped inside.
He wore his black wedding tuxedo, his dark hair neatly styled, his expression unusually tense.
He glanced at his mother.
Then at the old dress.
Then at me.
He didn’t look surprised.
Not even a little.
My heart started pounding.
“Larry?”
He closed the door behind him.
“What’s going on?”
I stood.
“Your mother just brought her wedding dress and says I have to wear it.”
Larry looked at the gown.
Then he sighed.
“Elizabeth, we’ve already discussed this.”
I blinked.
“No, we haven’t.”
“I mean Mom and I.”
For a moment, the room seemed to tilt.
“You discussed my wedding dress without me?”
“It’s important to her.”
“Then why didn’t you tell me?”
He avoided my eyes.
“Because I knew you’d make a big deal out of it.”
Jenna made a small sound beside me.
I barely heard it.
“Larry, that dress is damaged. My gown is hanging right there. I paid for it myself.”
He glanced toward the window.
“I know.”
“Then why are we having this conversation?”
His mouth tightened.
“Because sometimes marriage means making sacrifices.”
The words hit harder than they should have.
Sacrifices.
I thought about all the Sunday dinners.
All the apologies I’d made for things I hadn’t done.
All the times Larry had promised that his mother’s behavior would improve after we married.
“Whose sacrifice?” I asked.
Kathleen stepped closer.
“Oh, for heaven’s sake. Stop acting like a spoiled child.”
My eyes filled with frustrated tears.
“I’m not wearing it.”
Silence.
Larry stared at me.
“What?”
“I’m sorry, but no.”
Kathleen pressed one hand against her chest.
“After everything this family has done for you?”
I almost laughed.
Everything.
The word was so large and so empty.
“Larry,” I said, looking directly at him, “please tell your mother that I am allowed to choose my own wedding dress.”
He stepped closer.
“Elizabeth, just put it on.”
I felt something inside me begin to crack.
“You’re taking her side?”
“Próbálom megakadályozni, hogy zavarba hozd őt.”
“Bejött a szobámba, és követelte, hogy vegyek fel egy tönkrement ruhát!”
“Halkítsd le a hangod.”
“Miért?”
“Mert tiszteletlenül viselkedsz.”
Kathleen szeme csillogott.
“Ó, Larry. Nem akartam bajt okozni. Csak be akartam fogadni őt a családunkba.”
Jenna előrelépett.
“Elizabeth nem tett semmi rosszat.”
Kathleen felé fordult.
“Maradj távol a családi üzlettől!”
Hangja élessége összerezzent Sofiát.
Körbenéztem a szobában.
A legjobb barátom megijedt.
A sminkesem kényelmetlenül érezte magát.
A leendő anyósom egy mocskos menyasszonyi ruha mellett állt, áldozatnak tettette magát.
És a vőlegényem úgy nézett rám, mintha én lennék a probléma.
“Larry,” suttogtam, “ez tényleg az, amit akarsz?”
Szemei megkeményedtek.
“Adok neked még egy utolsó esélyt, Elizabeth.”
Alig ismertem fel a hangját.
“Egy utolsó esély, hogy mit csinálj?”
Felemelte a karját.
Aztán egyenesen az anyja előtt lévő szőnyegre mutatott.
“Térdeljetek le.”
Elakadt a lélegzetem.
Hét évig hittem, hogy Larry Martinez az a férfi, aki mellettem áll.
Most, három órával az esküvőnk előtt, ő azt parancsolta, hogy térdeljek.
És amikor az arcára néztem, rájöttem, hogy arra vár, hogy engedelmeskedjek.
