Nagymama megőrizte a fagyos nyugalmát.
– Azt mondtam, hogy nem foglak nyomasztani a visszafizetéssel, amíg a gyerekeid kicsik. Azt soha, egyetlen szóval sem állítottam, hogy az adósság megszűnt létezni.
Anyám, érezve a pattanásig feszült helyzetet, kétségbeesetten próbált témát váltani. Igyekezett afelé terelni a szót, hogy Nagymama miért fizetett nekem ilyen hatalmas összeget egyetlen épület kezeléséért. Én válaszoltam, mielőtt Nagymama megtehette volna, mert nem akartam, hogy ő vívja meg a csatámat.
Elmagyaráztam nekik, hogy nem pusztán a bérleti díjakat szedtem be. Amikor átvettem az épületet, az félig üresen állt és rohadt. Az elektromos hálózat életveszélyes volt, a megmaradt bérlők közül kettő hónapokkal el volt maradva a fizetéssel, a város pedig már több kötelező érvényű felszólítást is küldött a szabálytalanságok miatt. Az elmúlt öt évben én tárgyaltam le az új finanszírozást a bankokkal. Én koordináltam a kivitelezőket, én tettem ki a megbízhatatlan bérlőket, és én harcoltam ki, hogy egy tőkeerős egészségügyi szolgáltató cég legyen a horgonybérlőnk, ami a többszörösére növelte az éves bérleti bevételeket. Nagymama felbérelhetett volna egy külsős, arctalan ingatlankezelő céget, akik ugyanezt a sikerdíjat zsebelték volna be. Ehelyett engem bízott meg, egy olyan kőkemény szerződés keretében, amelyet a saját ügyvédje és könyvelője is jóváhagyott.
