És nagyon halkan azt mondta nekem: “Mindezt azért építettem meg, hogy a családom soha ne legyen kétségbeesett. Attól tartok, hogy úgy építettem, hogy soha ne legyenek rendesek.”
Nem tudtam, mit mondjak.
Megveregette a kezem, mintha amúgy is mondtam volna.
Richard szíve kedden kiállt.
3 évvel ezelőtt, idén tavasszal, 74 éves volt.
A temetésen Margaret feketét viselt, mintha egy gála lenne.
Daniel olyan módon sírt, ahogy akkor hittem, és most is megkérdőjelezem.
Két héttel később borítékok érkeztek egy ügyvédi irodából.
Brennan and Association, ügyvédek, bizalmi adminisztráció.
Vastagok is.
Egy Danielnek címzett.
Egy nekem.
Daniel levette az enyémet a pultról, mielőtt befejeztem volna a kávémat.
“Öröklési formalitások,” mondta. “Harold mindenkit másolt mindenen. Majd én intézem.”
Hagytam, hogy elvigye.
De én vagyok az anyám lánya.
Először aznap délután minden oldalt lemásoltam az UPS áruházban, és a másolatokat a kék mappába tettem.
És őszinte leszek veled.
Még csak nem is olvastam őket alaposan.
Gyászoltam Richardot.
Csak megtartottam a papírt.
Aki megtartja a papírt, nyeri a vitát.
Emlékszel arra a mappára?
Ez az egész történet.
