A vőlegényem, az az ember, akinek az életemet készültem adni, a saját esküvőnkön, miközben én ott álltam mellette az oltárnál, a nekem szánt jegygyűrűt egy másik nő ujjára húzta fel.

A nő úgy meredt a dokumentumra, mintha az egyenesen a pokolból bukkant volna elő.
– Én soha, de soha nem egyeztem bele abba, hogy hatszáznyolcvannégyezer dollárt fizessek! – fakadt ki, a hangja remegett a pániktól.

Beatrice egyetlen szót sem szólva, halálos nyugalommal mutatott a papírra: ott volt Khloe tisztán olvasható aláírása, a monogramja a szerződés mind a három oldalán, valamint a Sterling Hospitality saját jogi osztályának hivatalos közjegyzői hitelesítése. Ezt nem lehetett letagadni.

Khloe ekkor lassan, elborzadt arccal Harrisonra emelte a tekintetét.
– Te… te azt mondtad nekem, hogy ez a papír csak azt erősíti meg, hogy én is hivatalosan az esküvői szervezőbizottság tagja vagyok… – suttogta hitetlenkedve.

Sírkerti csend borult a szobára. Senki sem mert megszólalni.

Hónapokkal korábban Harrison megkérte Khloe-t, hogy vállaljon garanciát bizonyos esküvői beszállítói kötelezettségekre, mivel Khloe egyik családi vagyonkezelő alapja kisebbségi részesedéssel rendelkezett a Sterling Hospitality cégcsoportban. A nő, a Harrison iránti vak és arrogáns bizalmában, anélkül írta alá a paksamétát, hogy elolvasta volna a teljes megállapodást.