Az aggódó nagymama maszkja darabokra hullott.
– Ez… ez a felvétel manipulált! Nem azt mutatja, amit gondolnak! – emelte fel a hangját Linda, de a hangszíne már nem a gondoskodó rokoné volt, hanem a sarokba szorított csalóé.
– Asszonyom, most legyen szíves csendben maradni – szólt rá az idősebb rendőr kemény, ellentmondást nem tűrő hangon. – Ne nehezítse tovább a saját helyzetét.
Ekkor a bejárati ajtó felől újabb nesz hallatszott. A csengő újra megszólalt, majd a kilincs lenyomódott. Apám állt a küszöbön. Zavartan, fáradtan nézett körül, kabátja kigombolva lógott rajta. Linda hívta ide azzal az ürüggyel, hogy „a gyermek védelmében tett hivatalos lépésnél” a családnak össze kell fognia.
Apám belépett a nappaliba, és a tekintete azonnal összekapcsolódott a tableten kimerevített képpel: felesége a pult fölé hajolva szórja a gyógyszereket a kislány étkezőhelyére.
Néma csend nehezedett a helyiségre. Apám arcán nem hitetlenség tükröződött, hanem egy mély, megsemmisítő felismerés, ami lassan, évek alatt gyűlt össze benne, és most tört felszínre. Halkan, megtört hangon szólalt meg:
– Tehát megint megtetted. Nem ez az első eset, amit megrendeztél, Linda.
