“Ő lesz az értékbecslő.”
“Persze, hogy így lesz.”
“És a megyei értékelés.”
Kiegyenesítette a blúzját.
“Kérlek, ne csináld ezt látványossággá.”
Ránéztem.
“Idegeneket, vevőket, cateringet, értékbecslőt és megyei alkalmazottat hoztál a földemre, hogy eladd az ingatlant, amit soha nem vállaltam.”
“Lehetőségeket teremtek.”
“Aláírva a nevemet?”
Nem válaszolt.
Ez volt az első pillanat, amikor megértettem, hogy ez rosszabb, mint a családi beavatkozás.
Nicole nem csak túl sokat beszélt.
Valamit papírra írt.
A megyei jármű ajtaja kinyílt.
Egy ötvenes éveiben járó nő lépett fel a kavicsra, olyan munkacsizmában, amely masszívabb volt, mint Nicole egész ruhája. Egy tabletet és egy vászonmappát hordott magával.
Egyszer kopogott, mielőtt belépett.
“Jó napot.”
Nicole azonnal profivá vált.
“Margaret. Tökéletes időzítés.”
A nő ránézett.
Aztán rám.
“Mr. Harrison?”
“Igen.”
Felhúzta a szemöldökét.
“Nem tudtam, hogy jelen leszel.”
“Itt lakom.”
Margaret a színpadi konyhára pillantott.
“Értem.”
A öltönyös férfi belépett mögé, és bemutatkozott, mint a listázáshoz kijelölt magánértékbecslő.
Margaret a táblagépére nézett.
“Margaret Chin vagyok, a megyei mezőgazdasági értékelési irodától. A Riverside Farm tervezett értékelésével kapcsolatos vagyok a mezőgazdasági használati felülvizsgálatunk részeként.”
Nicole bólintott.
“Igen. Eladóra készítjük elő az ingatlant.”
Margaret megállt.
“Eladó?”
“Ezért zajlik a magánértékelés.”
Margaret rám nézett.
Nem mondtam semmit.
Megérintette a képernyőjét.
“A Riverside a 047A parcella a mezőgazdasági bizalmi alap alá tartozik, igaz?”
“Igen.”
Nicole összevonta a szemöldökét.
“Bizalom?”
Margaret ránézett.
“A Riverside Mezőgazdasági Alapítvány.”
Nicole szeme felém mozdult.
“Milyen bizalmat?”
Ott maradtam, ahol voltam.
Margaret folytatta, anélkül, hogy tudta, hogy épp most lépett be egy családi vitába, amely évek óta várt egy ténybeli tanút.
“A feljegyzéseim szerint Riverside a közigazgatási lakótelek volt. Körülbelül száznegyven hold.”
Nicole kissé ellazult.
“Igen. Pontosan.”
Margaret tovább olvasott.
“A tizenhét csomagból.”
A konyha nagyon csendes lett.
A magánbecslő leengedte a mappáját.
Nicole pislogott.
“Mi?”
Margaret felnézett.
“A bizalmi vagyon tizenhét mezőgazdasági ingatlant tartalmaz.”
“Ez nem helyes.”
“A megyei nyilvántartások szerint van.”
“Nem. Ez a farm.”
“Ez egy farm.”
Margaret kissé elfordította a táblát.
“A jelenlegi összes birtok valamivel több mint négyezerkétszáz hold három megyében.”
Nicole rám nézett.
Néztem, ahogy próbálja átrendezni a valóságot anélkül, hogy megmozdítaná az arcát.
Ő kudarcot vallott.
“Tizenhét?”
Bólintottam.
Röviden felnevetett.
“Ez lehetetlen.”
A magánbecslő beszélt.
“Azt mondták, hogy a Riverside képviseli az egész ingatlanportfóliót.”
Nicole ellene fordult.
“Igen.”
Azt mondtam: “Úgy tűnik, nem.”
Rám meredt.
“Mikor akarta elmondani?”
Margaret közöttünk nézett.
Azt mondtam: “Ez egy külön beszélgetésnek tűnik.”
Aztán bólintottam Nicole táskája felé.
“De most van egy beszélgetés, amit meg kell folytatnunk.”
Nicole pontosan tudta, mire gondolok.
Elővett egy mappát a tervező táskájába.
A keze nem volt stabil.
Margaret figyelte.
“Mi ez?”
“A listázási megállapodás.”
“Szabad?”
Nicole habozott.
A habozás elég súgot Margaretnek ahhoz, hogy megváltoztassa a testtartását.
Még mindig nyugodt.
Óvatosabb.
Nicole átadta a papírokat.
Margaret átnézte az első oldalt.
Aztán a következő.
Az arckifejezése nem vált drámaivá.
Ez volt az egyik oka annak, hogy azonnal megbíztam benne.
Egyszerűen csak pontosabb lett.
“Mr. Harrison?”
“Igen.”
“Ez a te aláírásod?”
A lapot a konyhaasztalomra tette.
Megnéztem.
A nevem.
Az aláírásom, vagy egy próbálkozás.
Valaki elrontotta a szöget a H-nél.
“Nem.”
Nicole mély levegőt vett.
Margaret rám nézett.
“Nem írtad alá ezt a megállapodást?”
“Nem.”
“Nem engedélyezte Harrison asszonyt, hogy aláírja önnek?”
“Nem.”
“Van meghatalmazód, amely hatáskört ad neki a Riverside Farm vagy a mezőgazdasági alapítvány felett?”
“Nem.”
Az értékbecslő csendben becsukta a mappáját.
Nicole gyorsan szólt.
“Ez túlzásba esik.”
Margaret felé fordult.
“Milyen hatóságra támaszkodtál a listázás végrehajtásakor?”
“Én vagyok a nővére.”
Margaret várt.
Nicole tényleg megismételte.
“Én vagyok a nővére.”
“Ez nem tulajdonjog.”
“Az ő érdekeit szolgáltam.”
“Engedélyezett téged?”
Nicole rám nézett.
“Tudod mit? Rendben. Nem írt alá hivatalos engedélyt.”
“Hivatalos engedély?”
Margaret hangja egyenletes maradt.
“Vagy van hatáskör az ingatlan átruházására, vagy nincs.”
Nicole elpirult.
“Próbáltam segíteni neki.”
Azt mondtam: “Eladva az otthonomat.”
“Sosem akartál semmit tenni vele.”
Kinéztem az ablakon az gyümölcsösre.
“Mit gondolsz, mi a gazdálkodás?”
“Tudod, mire gondolok.”
“Nem. Nem tudom.”
“Pazarolod az értéket.”
A magánbecslő megköszörülte a torkát.
“Szerintem meg kellene állítanunk az értékelést.”
Nicole hirtelen megfordult.
“Miért?”
“Mert ha a listázási hatóság vitatható, nem tudok úgy járni, mintha az eladás érvényes lenne.”
“Ez nem vitatott.”
Ránéztem.
“Nincs is létezve.”
Ezzel véget ért a beszélgetés.
A Pattersonok még mindig a verandán voltak.
Mrs. Patterson abbahagyta a színlekedést, hogy nem hallgatna.
Margaret megkérdezte Nicole-t, hány bemutató történt.
Nicole elfordította a tekintetét.
válaszolta az értékbecslő.
“Tizenkét ütemezett ingatlantúra három nap alatt.”
Valami hidegebb, mint a harag telepedett belém.
“Tizenkettő?”
Nicole összefonta a karját.
“Érdeklődést keltettem.”
“Az én birtokomban.”
“Igen, mert nem tennéd.”
Margaret írt valamit a táblagépére.
“Minden dokumentum másolatára van szükségem, ami a tervezett eladáshoz kapcsolódik.”
Nicole idegesen nevetett.
“Miért?”
“Hogy kiderítsem, mi történt.”
“Nem történt semmi.”
“Egy ingatlant a tulajdonos engedélye nélkül értékesítettek.”
“A bátyám egyszerűen lemondhatja.”
Margaret ránézett.
“Ez komolyabb, mint egy időpont lemondása.”
Nicole rám nézett, mintha valahogy én lettem volna a mondatban.
Én nem.
Ez volt a furcsa a tényekben.
