Kinyitottam a szemét mappát és kiürítettem.
Az üzenet örökre eltűnt.
Becsuktam a laptopomat, felálltam az íróasztalomtól, és odasétáltam a hatalmas üvegablakhoz, hogy kinézzek Chicago ragyogó látképére.
A város élt, energiával és lehetőségekkel lüktetve.
Sosem fogom korábban feloldani azt a pénzt.
Hagyom, hogy a 10 éves óra pontosan úgy fogyjon le, ahogy az első napon megterveztem.
A következő évtizedet úgy kell élniük, hogy szembe kell nézniük saját hiúságuk és kapzsiságuk pontos, szűretlen következményeivel.
Néhányan talán hidegnek neveznek, amiért ezt a döntést hoztam.
Egyesek azt mondhatják, hogy mivel ők a szüleim, erkölcsi kötelességem segíteni nekik, amikor könyörögnek kegyelemért, különösen egészségügyi problémák miatt.
De határozottan hiszem, hogy az irgalom kiváltság azoknak, akik valódi bűntudatot mutatnak, nem pedig azoknak követelnek jog, akik csak megbánták, hogy elkapták őket.
A családom még mindig próbál megtalálni a módját, hogy kapcsolatba lépjen velem, könyörögnek, hogy engedjem el a pénzt, mert azt állítják, hogy a pénzügyi stressz tönkreteszi az egészségüket.
Minden egyes üzenetet töröltem, minden új számot letiltottam, és még egyetlen fillért sem adtam nekik abból a pénzből, amit elzártam, hogy megmentsem őket a csődtől.
