Először azóta, hogy megjelent a kötény, el tudtam választani, amit anya bejelentett, attól, ami valójában történt.
A szervereket nem törölték. A pékségem nem rendelt el senkit. Clara nem volt köteles dolgozni, mert valaki begépelte a nevét egy asztalra.
“Kérem, tartsd meg az eredeti foglalót,” mondtam. “Holnap kifizetem a maradékot. Küldd el nekem a javasolt változtatásokat is. Meg kell értenem, mit gondol mások, hogy mi csinálunk.”
Dana továbbította a két idézetet. Hozzácsatolta anyám tervező e-mailjét is, amit a változtatást kértek. Ez nem titkos üzenet vagy vád volt. Ez egy átlagos üzleti e-mail volt, amit még a családi beosztás nyomtatása előtt látnom kellett volna.
A lányom, Elise a pékség csapatával foglalkozik a szervizzel. A lánya segíteni fog. Kérem, mutassa meg az 1 800 dolláros kedvezményt, hogy ezt az összeget próbafotózásra fordíthassuk.
Újra elolvastam az utolsó mondatot.
A pénz nem fedezett egy váratlan szükségletet. Anya a fizetett munkát egy új költséggel cserélte, és a lányom estéjét is belevették a cserébe.
“Rajtuk keresztül foglaltál fotózást?” Megkérdeztem Danát.
“Nem. Ez külön. Csak az étkezést intézzük.”
Megköszöntem neki, és befejeztem a hívást.
Néhány percig azt csináltam, amit mindig először. Kitaláltam, hogyan tegyem mindenkit kényelmesen.
