“Nem.”
“Vártál.”
“Nem, Arthur.”
Végre engedtem némi érzelmet a hangomba.
“Azt terveztem, hogy a fiaddal maradok házas.”
Ez elhallgattatta.
Kilenc éven át jártam a vacsoráikra.
Vendégül fogadták az ügyfeleiket.
Segített Richardnak hibákat javítani.
Arthur mellett ültem jótékonysági eseményeken, ahol “Richard feleségeként” mutatott be, nem a nevemben.
Azért fogadtam el, mert szerettem a férjemet.
Vagy legalábbis az a férfi, akinek a férjemnek gondoltam.
Arthur becsukta a mappát.
“Meg tudjuk akadályozni a válást.”
Majdnem nevettem.
“Szerinted ez megoldja ezt?”
“Richard visszavonhatja a petíciót.”
“Meg tudja.”
“Akkor visszatérünk a normális életbe.”
“Nem.”
Arthur rám meredt.
“Miért ne?”
“Mert tegnap normális volt, Arthur.”
Ez volt az igazság, amit egyikünk sem akart kimondani.
A tegnap nem tönkretette a házasságomat.
Tegnap felfedte.
A telefonja csörgött.
Samuel.
válaszolta Arthur.
Figyeltem, ahogy az arckifejezése megváltozik, miközben Samuel beszélt.
“Mit értesz azonnal, hogy azonnal?”
Egy szünet.
“Mennyibe kerül?”
Arthur lassan leült.
Nem kellett hallanom Samuel válaszát.
Az első következmény megérkezett.
Arthur betette a telefont.
“Mit csináltál?”
“Semmi.”
“Elsődleges hitelezőnk dokumentációt kért a restrukturálással kapcsolatban.”
“Ez ésszerűen hangzik.”
“Befagyasztják az új hitelkeretet.”
Nem mondtam semmit.
Szemei megkeményedtek.
“Te kezdted ezt.”
“Nem.”
A fent ülő válócsomagra mutattam.
“Richard megtette.”
Pontosan abban a pillanatban egy másik motor zúgott kint.
Richard autója.
A bejárati ajtó csapódott.
“CLARE!”
Arthur lehunyta a szemét.
Teljesen mozdulatlan maradtam.
Léptek közeledtek a dolgozószobához.
Richard megjelent az ajtóban, kezében a telefonjával.
Az arca sápadt volt.
“Mi a fene az a Hawthorne Stratégiai Holding?”
Ránéztem az órára.
Harminc óra volt hátra.
Végül a férjem elkezdett olvasni.
—
