A csattanás, amivel a csizma sarka a laptopom képernyőjébe csapódott, fülsiketítő volt. A drága, pótolhatatlan gép, amelyen tizenegy éven át az egész családjuk túlélését és vagyonát menedzseltem, apró szilánkokra és elgörbült fémre forgácsolódott.

Másnap reggel pontban kilenc órakor Caroline Hayes hivatalos jogi értesítéseket kézbesíttetett Michaelnek, Dereknek és az építőipari cég központjának. A vastag, jogi zsargonnal teli mappák feketén-fehéren tartalmazták a valóságot: a Whitmore Capital a cégük legnagyobb hitelezője. A Whitmore Capital a központi raktárépület és az összes nehézgépjármű bejegyzett tulajdonosa, amelyeket ők csak bérelnek. A levelek azonnali hatállyal felszólították őket a tartozások megfizetésére a szerződésszegés (a jóváhagyás nélküli forráskivonási kísérlet) miatt, és elrendelték a cég teljes vagyonának befagyasztását.

Délelőtt tizenegyig Michael tizenhétszer hívott. A tizennyolcadikat Caroline irodájában, kihangosítva vettem fel.
– Rebecca! Milyen beteg, elmebeteg vicc ez?! – ordította a vonal túlsó végén. A hangja remegett a pániktól. – Derek azt mondja, hamis papírokkal próbálod ellopni a saját cégünket!
– Nem lopok el semmit, Michael – válaszoltam a legnagyobb nyugalommal. – Kizárólag azokat az eszközöket védem, amelyek jogilag, papírforma szerint, az én tulajdonomban vannak.