3. RÉSZ: AMIT DANIEL ÍGÉRT
Három hónappal az esküvő előtt Daniel felhívott a költségvetésről.
Zavarban hangzott.
Az eredeti házassági terv hetvenötezer dollárról közel kétszázezer dollárra nőtt.
Minden hét valami újat hozott.
Immár virágok.
Drágább lennyező.
Egy továbbfejlesztett fotócsomag.
Extra szobák.
Prémium ital.
Egy nagyobb zenekar.
Egy késő esti ételszolgálat.
Egy búcsúbrunch.
Margaret próbálta lassítani a dolgokat.
Vanessa minden költségkérdést személyes sértésként kezelt.
Daniel mindig Vanessa oldalára állt.
“Apa, ez egy nap.”
Emlékszem, hogy bámultam a telefonomat.
“Egy nap többe kerül, mint néhány ember háza.”
“Felajánlottad, hogy segítesz.”
“Felajánlottuk, hogy esküvőt rendezünk.
Nem adtunk üres csekket.”
Elhallgatott.
Aztán azt mondta, hogy Vanessa apja kevesebbet járult hozzá a vártnál.
Richard eredetileg harmincezer ígéretet ígért.
Már kifizette.
Minden azon túl, ami rajta van, rájuk hullott.
Vissza kellett volna utasítanom.
Ehelyett beleegyeztem, hogy több további költséget fedezek.
De megváltoztattam a szerződést.
Az adott dátum után hozzáadott opcionális fejlesztések szükségesek Daniel írásos pénzügyi felelősségvállalásáról, ha Margaret és én visszavonjuk a finanszírozásunkat a fizetés előtt.
Daniel jelet aláírt.
Alig olvasta el.
Ez volt Daniel szokása.
Ha azt hitte, hogy valaki más fizet, a részletek unatkoztak.
A kezemben lévő papír az ő aláírásos elismerése volt.
Megmutattam neki.
“Vállaltad a felelősséget minden fejlesztésért, amit te és Vanessa március tizenötödik után tettek hozzá.”
Vanessa rámeredt.
“Mennyibe kerül?”
Daniel nem szólt semmit.
“Mennyibe kerül, Daniel?”
Mr.
Hollis óvatosan válaszolt.
“A fennálló szerződéses egyenleg nyolcvannégyezer dollár.”
Vanessa arca elsötétült.
Richard lehunyta a szemét.
Daniel felém lépett.
“Komolyan egy nyolcvannégyezer dolláros bankjegyet fogsz hagyni, mert anya elesett?”
A mondat átterjedt a kerten.
Margaret arca megtört.
Egyenesen a fiam felé sétáltam.
“Nem.”
Most már halk volt a hangom.
“A számlát hagyom, mert aláírtad a neved.”
Rám meredt.
“És mert amikor anyád a sárban feküdt, nevettél.”
“Mondtam, hogy félreértettem.”
“Elég jól értettél ahhoz, hogy viccet mondj.”
“Ez egy hülye pillanat volt.”
“Igen.”
Bólintottam.
“Az volt.”
Daniel körbenézett a vendégek között.
Lehalkította a hangját.
“Megbeszélhetnénk ezt privátban?”
“Nem.”
“Miért?”
“Mert nem aláztad meg anyádat titokban.”
Ez megállította.
Vanessa megragadta Daniel karját.
“Nem fizetünk nyolcvannégyezer dollárt.”
Mr.
Hollis megköszörülte a torkát.
“Mrs.
Whitmore—”
“Ne hívj így most.”
Többen reagáltak.
Daniel ránézett.
“Mit jelent ez?”
“Ez azt jelenti, hogy javítsd ezt.”
“Próbálom.”
“Nem, te vitatkozol az apáddal.”
“Mert ő csinálja ezt.”
Vanessa felém fordult.
“Írd le a csekket.”
“Nem.”
Hangja élesebbé vált.
“Megígérted, hogy kifizeted ezt az esküvőt.”
“Megígértem, hogy segítek a fiamnak megünnepelni a házasságát.”
“És megházasodott.”
“Igen.”
Margaret felé néztem.
“De sosem ígértem, hogy finanszírozom a megaláztatását.”
Vanessa megrázta a fejét.
“Dramatikus vagy.”
Richard szólt.
“Elég.”
A lánya megfordult.
“Apa—”
“Mondtam, elég volt.”
Margaret felé sétált.
Richardot kevesebb mint egy éve ismertem.
Elég gazdag volt ahhoz, hogy az emberek azt feltételezzék, a pénz többet számít neki, mint amennyit valójában számít.
Szinte semmiből épített egy regionális építőipari céget.
Őszinte volt.
Néha kellemetlen.
De egy dolgot megértett, amit Vanessa látszólag nem.
Következmények.
Megállt Margaret előtt.
“Sajnálom.”
Margaret meglepődött.
Richard a lányára pillantott.
“Korábban kellett volna mondanom.”
Vanessa arca összeszorult.
“Mit mondott?”
Richard felé fordult.
“Hogy borzalmasan bánsz ezekkel az emberekkel.”
“Elnézést?”
“Hallottad.”
“Kinek az oldalán állsz?”
“Ez nem a pártokról szól.”
“Nyilvánvalóan az.”
“Nem.
Arról van szó, hogy kétszáz ember nézte, amit csinálsz.”
Vanessa koszorúslányai nagyon érdeklődtek a pezsgőpoharaik iránt.
Richard rájuk nézett.
“Egyikőtök is viccesnek találta?”
Egyikük sem válaszolt.
“Érdekes.”
Vanessa arca elpirult.
“Apa, hagyd abba.”
“Meglöktél egy nőt egy bottal.”
“Nem sérült meg.”
“Ez elfogadható?”
Vanessa Margaret felé nézett.
Margaret csendben állt.
Richard sóhajtott.
“Jobban neveltelek, mint ez.”
Ez volt az első dolog, ami igazán bántotta Vanessát.
Láttam.
A haragja felvillant.
Fél másodpercig úgy nézett ki, mint egy megdorgás, akit gyereknek neveznek.
Aztán visszatért a büszkeség.
“Mindig azt hitted, hogy elkényeztetett.”
Richard nem válaszolt.
“Igen.”
“Vanessa.”
“Nem.
Mondd ki.”
“Most nem itt az idő.”
Keserűen nevetett.
“Természetesen.”
Aztán rám mutatott.
“Ő csinálhatja az esküvőmet valami nyilvános próbává, de te aggódsz a viselkedésem miatt?”
Daniel lépett közbe.
“Vanessa, gyerünk.”
Ő ellene fordult.
“És téged.”
“Mi?”
“Azt mondtad, fizetni fognak.”
“Azt hittem, így lesznek.”
“Te garantáltad.”
Daniel arca megkeményedett.
“Komolyan most csinálod ezt?”
“Hazudtál nekem.”
“Nem hazudtam.”
“Azt mondtad, a házpénz a miénk.”
“Így kellett volna.”
“Azt mondtad, hogy az esküvőt lefedik.”
“Az volt.”
Vanessa nyílt undorral nézett rá.
“Úgy tűnik, semmi, amit mondtál nekem, nem volt igaz.”
Daniel a feleségére meredt.
És rájöttem valamire.
Házasságuk már nem volt egy óránál.
Már felfedezték, mennyi minden feltételezésekre épült.
Margaret megérintette a karomat.
“Thomas.”
Megfordultam.
“Mehetünk?”
A hangja kimerült volt.
A haragom azonnal elmúlt.
“Természetesen.”
Danielre nézett.
Látta őt.
Először azóta, hogy elesett, úgy tűnt, megérti, hogy az anyja talán tényleg elmegy.
“Anya.”
Margaret elfordult.
“Anya, várj.”
Követte.
Megállt.
Daniel óvatosan közelítette meg őt.
“Sajnálom.”
Margaret ránézett.
“Tényleg az vagyok.”
“Miért?”
Habozott.
“Mindenért.”
“Nem.”
Megrázta a fejét.
“Ezt mondják az emberek, amikor nem akarják megnevezni, mit tettek.”
Daniel sebesültnek tűnt.
Majdnem közbeléptem.
Aztán megállítottam magam.
Margaret megérdemelte, hogy megszólaljon.
A fiunkat nézte.
“Sajnálod, hogy lökött?”
“Igen.”
“Sajnálod, hogy nevetettél?”
